2011.07.20. 01:17
Helyzetjelentés
Edzésben vagyok. Kőkeményen futom a köröket, pihenés nincs, sőt, mikor a sors úgy látja, képes vagyok fegyelmezetten, különösebb nehézségek nélkül teljesíteni a távot, akkor bekeményít, elküld még egy-két plusz, váratlan körre, hogy még erősebb, még szívósabb legyek. Mit szépítsem, ez alatt a négy hét alatt olyan állóképességre tettem szert, amelyet akármelyik vadnyugati hős, beleértve Charles Bronsont is - megirigyelhetne. Bronsonnal lassan egyébként közelebbi rokonságot is hazudhatnék, ha akarnék, már ha a fáradtságtól összeszűkült szemeimet és a rohamosan mélyülő ráncaimat tekintjük, sőt, a napcserzett arc is bejátszik már, no nem a Grand Kanyonban való nyargalászásnak, hanem a játszótéri homokozó melletti ácsorgásnak köszönhetően.
Köszönjük szépen, hektikusan bár, de megvagyunk, szoktam mondani úgy általánosságban az érdeklődő közönségnek. Még sosem nevettünk össze ennyit, mint az elmúlt pár hétben, szoktam mondani jókedvemben az érdeklődő közönségnek, és tegyük hozzá, ez igaz is, azt meg hallgassuk el, hogy többnyire kínunkban röhögünk L-lel, akivel vállt-vállnak vetve támogatjuk egymást, és ez szó szerint is értendő, mert egyikünk mindig éppen összecsuklik a fáradtságtól. És végül, te ez valami brutál, szoktam mondani az érdeklődő, belső köreimbe tartozó közönségnek rosszabb pillanataimban, aztán ontom, csak ontom magamból, hogy ezek a kölkök (beleértve Istit is, természetesen) mindig egyszerre kérnek és mindig mást, mindig egyszerre bömbölnek és mindig a másik miatt, és három puli nem lenne elég, mikor össze akarom terelni őket, mondjuk egy vacsora reményében. És a lakás a feje tetején áll, és a szennyesláda örökké tele, az igények mindig teljesen különbözőek, és ha játszótérre mennénk, akkor az egyik mindig hisztirohamot kap. És fordítva.
Óóó, szeretik ám, nincs különösebb probléma, szoktam mondani az érdeklődő közönségnek, mikor Isti és a többi gyerek kapcsolatára terelődik a szó. Aztán ha tényleg érdekli az illetőt, akkor részletesen is elmesélem, hogy Mici, aki pedig rettenetesen várta a kistesót, rögtön az első kórházi látogatáskor, egy röpke simit követően közölte, hogy na, akkor most vigyem vissza a gyereket oda, ahol volt. De ezen a csöppnyi zavarodáson, meg egy-két hallgatag "még nem tudom eldönteni, szeressem-e, vagy úgy egyáltalán, hogyan is reagáljak" momentum után Mici nagyon aranyos, jó testvér lett. Segít, ahol tud Isti körül, simogatja, karba kéri, kismamikáskodik felette.
Én pedig sosem fogom elfelejteni azt a várakozó arcocskát, ahogy tolom lassan a kocsit, benne a baba, Mici meg áll, mosolyog is meg nem is, tudja hogyan kellene fogadnia az új kistestvért, meg nem is, várja is meg nem is. Ám Mici végül legyűrte démonait és ötösre vizsgázott nagytesóságból.
Csakúgy mint Lackó. Aki még aznap, mikor szültem, este fél hétkor, Mici úszása után csak rávette az apját, hogy begaloppozzon velük hozzám, a kórházba, hogy örömtől ragyogó pofival lesse meg az öccsét, és utána belesúgja a fülembe, hogy milyen jó nekik, hogy ennyi testvérük van. Lackó azóta is nagyfiúsan gyönyörködik Istiben és nagyon várja, hogy felnőjön, meg beszélni kezdjen. Azt hiszem, ez egy igazán férfias hozzáállás.
Palkó pedig.. Nos, Palkó Isti mellett óriásinak, igazi nagyfiúnak tűnik. És ennek ő is tudatában van. Vidáman, teli szájjal heherészve, vagy kissé gonoszkodó arckifejezéssel támadja le Istit, ha egy pillanatra kettesben maradnak. Ez általában úgy néz ki, hogy Isti kis kezeivel kalimpál az ágyunkon, esetleg nyüszög, miközben Palkó fölémászik, és így, négykézláb állva ringatja mind a tizenkét kilóját Isti felett. Megsimogatja, aztán a simogatásból egyszer csak úgy véletlenszerűen ütögetések lesznek. Melléfekszik, jó szorosan, aztán a következő pillanatban valahogy mégis ráhengeredik egy kicsit az öcsikére. Épp csak annyira, hogy tudja, érezze, szokja az újdonsült kölök a testvéri hierarchiát, amely azonban igen törékeny, hiszen egy szoptatás is elég ahhoz, hogy Palkó elveszítse a főnöki piedesztált. Mert milyen dolog az, hogy egy kisebb gyereknek jár a szoptatás meg az ezzel járó babusgatós húsz perc, naponta többször, neki meg nem? Ez nem igazság, döfködnek az uszodakék-szemek, és Palkó megsértődik. Én pedig kétségbeesetten vetem be a praktikákat, Palkó is kap anyatejet, lefejve, kis pohárból, szoptatás közben mesét olvasunk, egyszerre babusgatom mindkettőjüket, hiába. Palkónak ilyenkor támad nyűglődhetnékje, ugrálhatnékja, ilyenkor akar ajtót csapkodni, tiltott dolgokhoz nyúlkálni. Úgy helyezkedik mellénk, hogy a lábát néha, mintegy véletlenszerűen meglengethesse Isti feje felett. És ez már a jobbik variáció, mert eleinte Palkó úgy gondolta, neki ahhoz is joga van, hogy szoptatás közben kisöccse fején pihentesse koszos csülkeit.
Mindemellett azért azt sem hallgathatom el, hogy Palkó nagyon aranyosan és odaadóan hurcolja oda Istihez az ágyban hagyott, bukópárnaként funkcionáló "tapó"-t, vagyis textilpelenkát, komolyan szemléli a pelenkázást, adogatja a kellékeket és boldogan viszi a becsomagolt produktumot a kukába. Rögtön jön hozzám, és szól, ha Isti sírni kezd, vagy megpróbálja ringatni a pihenőszéket, ha Isti épp abban nyekereg. És persze vannak jobb napok meg rosszabbak. Előfordul, hogy egész nap engem büntet, mert idehoztam ezt a gyereket, máskor meg aranyos, szófogadó, barátságos. Még velem is, ha éppen nem szoptatok.
Szóval megvagyunk, ez a lényeg, szoktam mondani az érdeklődő közönségnek, és aztán kérdésekre válaszolva bele is mélyülök a témába ha kell. És általában szükség van rá, igen. Mert egy négygyerekes család élete már-már egzotikus. Mediterrán. Izgalmas. Kaotikus. Komplikált. Sodró. Fárasztó.
És, ahogy tegnap mondta nekem valaki a közönségből, minden percében szívmelengető.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
pomme-pomme · http://pommepomme.blog.hu 2011.07.20. 14:19:18
Bagiraa 2011.07.20. 21:37:39
Azért valahol kicsit irigyellek...
Sok sok erőt hozzá!
ani2 2011.07.21. 16:12:39
Bar en is irigyellek kicsit, almodozom rola, hogy esetleg nekem is lesz majd 4 picurom, de egyelore az egyszemmel is alig birunk, nem mernek bevallalni meg harmat.
Panzej 2011.07.21. 21:22:31
Ani, bíztatásul, kettővel sokkal egyszerűbb, mint eggyel!
korcsolya 2011.07.22. 12:59:20
Panzej, le a kalappal! Mi is 4-et akarunk, a 3.-ról most szereztünk tudomást :))))), elkezdtem aggódni, hogy fogom bírni, stb, de valójában tudom, hogy mindig annyit bír az ember, amennyit muszáj, és nem annyit, amennyit el tud magáról képzelni!
Laliath 2011.07.22. 18:11:22
bár már látnám az egyszerűséget :)
egyelőre csak azt látom, hogy a kétéves szétkapj a lakást, amíg az 1 hónapost szoptatom. Nah, majd ha a kicsi is kicsit nagyobb lesz :)
És bár mondtam már, de ezt sose lehet elégszer: Isti imádnivaló :)
Utolsó kommentek