2011.08.01. 21:39
Jamm!
Palkó egy ideje csacsog. Az emlékezetes autóval kezdte, papival-mamival folytatta, amiből gyorsan papikamamiká-ra váltott, így, egyben. Aztán egyszer csak megjelent a Kakkó, amire mindannyian mosolyogva kaptuk fel a fejünket, hiszen Lackó is így hívta magát két évesen, sőt, Mici is így ejtette bátyja nevét, miután a bő két évnyi szerény, néma mosolygása hirtelen vad dumálásba csapott át. Hogy a "Mitzzzi" kit takar, ezek után talán már nem is kell ragoznom, de hogy a nagymamából hogyan lett papa, az máig egy megmagyarázhatatlan rejtély. De papa és kész.
Szóval így kezdődött Palkó beszédfejlődése, amely aztán egyre gördülékenyebben folytatódott, és most már a ragozás sem megdöbbentő, sőt, van kérem is, meg köszönöm is, bár én személy szerint legjobban az "igen"-t imádom. És nemcsak a jelentése miatt.
Palkó valahogy úgy mondja ezt az igen-t, hogy az ember menten elolvad az édescukiságtól. Az egésznek olyan odaadó, a kérdezőben totálisan megbízó, komolykodó hangzása van, hogy legszívesebben végtelenítve rögzíteném valami hanghordozón, vagy rátenném a mobilomra csengőhangnak. Hadd irigykedjen a villamos közönsége, mikor szép lassan előhúzom az édesen helyeselgető telefont.
És ez csak egy szó az aranyosan csengő-bongó hangocskán, mert Palkó szókincse napról-napra bővül, lelkesen jegyzi az új kifejezéseket és egyre tisztábban ejti is azokat. Ám vannak olyan babaszavak, amelyekhez következetesen ragaszkodik. A kutya például vau-vau, mindig és minden körülmények közt, és ha megkérem, hogy mondja azt: "virág", készségesen vigyorogva közli a saját kis nyelvén: jamm. Mondd azt, hogy virág, kéri erre a nagymama is, a papi is, a nagynéni, a keresztmama is rögtön, Palkó meg mindenkinek elmondja szépen, hogy jamm, azonnali szájcsücsürgetésre, cuppogásra, olvadozó mosolygásra késztetve a jelenlévő közönséget.
Persze Palkó nem véletlenül különbözteti meg a virágot egyedi, Palkó-szóval, nem. Palkó az első, út szélén kivirágzott tavaszi pitypang óta nagy virág rajongó, és bizony gyakran előfordul, hogy azért tart az utunk háromnegyed órát a tíz percre lévő játszótérre, mert Palkó jammot gyűjt, jammot keres, mutogatja lelkesen, letépi, szorongatja kis markában és így aztán a játszótérnek is hamar befellegzik. Mert mit is csinálna ott egy kislegény mancsok nélkül? Márpedig a mancsok reménytelenül foglaltak, így aztán némi téblábolás után általában hazaindulunk. Palkó büszkén, kinyújtott karral tolja maga előtt a virágcsokrot, mint valami győzelmi jelvényt, én meg már tudom, hogy hazaérve ezt sem tesszünk vízbe, később sem és soha sem, mert nem engedi ki a kezéből, egész nap cipelgeti, ágya mellé rakja, vele alszik. A jammokkal. Én meg, a beletörődés mellett csak annyit tudok tenni, hogy a jammot egy nagy csokorba kötöm, jó szorosan, így legalább nem lesz annyira tele a lakás szár- és levéldarabkákkal. A kötözés idejére persze ki kell csavarni a cuccot Palkó kezéből, és ez nem kis üvöltéssel jár, de a könnyek hamar száradnak, a jammot pedig tovább gyűrhetik a koszos kis mancsok, sőt, a virág arra van, hogy némi kreativitással autókba gyömöszöljék, dobozkákba tunkolhassák, zsebbe dugdossák vagy babakocsin tologassák. Míg végül megpihennek együtt, az ágyban, párnák közt.
A koszos, büdös jamm, meg a kis flower-power kölök.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
korcsolya 2011.08.04. 09:16:18
egyedi 2011.08.05. 19:37:03
azt meg imádom, amikor a tesóit sorolja. mindig el kell mondani, hogy ki hol van, naponta többször.
Utolsó kommentek