Mindennapos magyar valóság némileg abszurd megnyilvánulása, avagy hogyan terrorizálja le a Skoda Octaviás a Fiat Pandást?

Szilveszter óta nem voltam bevásárolni. Ez igen nagy fegyverténynek számít, mert L-lel mindketten felhalmozósak vagyunk, és ha valamiből nincs legalább két példány itthon, akkor idegesek leszünk. Ma már egy kicsit azok voltunk, lévén, hogy fogyott a kakaó, és tejből is csak tartós volt zsákolva, úgyhogy ideje volt felkerekedni. Meglepően keveset költve és döbbenetesen gyorsan végeztünk, irány a parkoló, csomagok kocsiba zutty. Eközben a parkoló másik szegmensében zajlik az élet, olyan hangosan, hogy a végén kénytelen vagyok felfigyelni.

- Gyere ki és lejátsszuk! - hadonászik viccesen egy vékonyka ember a piros Fiat előtt, kipirulva, karját lengetve a kisautóban ülő öreg fazon felé. Ránézésre úgy egy hetven kilónyi informatikusról beszélünk, aki nagyon mérges, nagyon alpári, de egy cseppet sem félelmetes, míg a jelenet másik alanya egy kábé hatvanöt éves bácsi, akiről nem vagyok meggyőződve, hogy nem azért nézett ilyen elbámulva, mert megrökönyödött ezen a szokatlan vakmerőségen. Mert hiába volt öregebb a Fiat gazdája, csak úgy a két fejjel magasabb termetével és az ehhez passzoló kilóival simán felrúgja a cingár legényt.

- Na, kiszáll, vagy sem? - verődik össze körülöttünk rögtön a közönség, mi meg hüledezve pakolászunk, kissé lenézve a cirkuszt, ami bontakozik, a kisember már az autó szétverésére rázza az öklét, pedig csak annyiról lenne szó, hogy ki engedje tovább a másikat.

Ha ragaszkodunk a tényekhez, akkor billentyűbarát szereplőnknek van igaza, a Pandás embernek el kellene takarodnia az útból. Más kérdés, hogy mögötte már kialakult némi káosz, így neki félreállni meglehetősen bonyolult. Magyarázza is a hetvenöt kilósnak, de hiába. Az meg akarja mutatni. Magának is, meg az asszonynak, is, aki egyre büszkébben húzza ki magát a kocsiban, hogy na, hát igen,. az én uram majd rendet tesz, így kell, van benne spiritusz, nem volt igaza az anyámnak, tudtam én azt mindig.

Aztán még néhány karlengetés, ordítozás következik, a nép is oszladozik már, sehol a végkifejlet, mikor a skodás emberke lila fejjel beugrik a kocsiba, fenyegetően felbürrögteti a motort, majd nekitámad a kocsijával a Fiatnak. Centire áll meg a két autó lökhárítója, az öreg fazon elfehéredik, az informatikus gonoszul hahotázva kezdi meg a következő rohamot. Villámgyorsan takarodik az öreg, a háta mögött immár senki, hogy hová tűnt a káosz hirtelen, azt követni sem tudtuk. Asszonyka a dicső férj mellett tenyere mögé rejtett büszke mosollyal néz rajongva hetvenöt kilós férjére, majd a Skoda Octavia félelmetes bürrögéssel tűnik el a lebukó nap utolsó sugaraiban.

L szóhoz sem jut, ilyen arroganciával még egyikünk sem találkozott.

Rovom a sorokat, háttérben szól a reklám: Naponta előfordul, hogy azokon vezetjük le a feszültséget, akik nem érdemlik meg. Avagy: Mit ér a KRESZ, ha kicsi a kocsi?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.