2010.11.10. 12:11
Boszorkányság
Mostanában, mint tudjátok, okkult dolgokkal foglalkozom: vízerek és Hartmann-zónák, váratlan gyermekáldással kapcsolatos tudatalatti varázslatok, gondolatirány szabályozás satöbbi, úgyhogy amikor a barátnőm felhívott, hogy egy kis pszichodráma a mostani állapotomban szerinte kifejezetten javasolt, már ugrottam is.
Miért is ne, ezt is kipróbáljuk, mindent, ami dobhat rajtam a büszke négygyerekes állapot felé, nosza, le is beszéltem a leányzóval a napot, a sejtelmesen késői este hét órát. De az elindulás már nem ment olyan könnyen. Sőt, utáltam. Álmos voltam, depis, nyűgös, hátam közepére sem, semmit, nemhogy a hidegben kocsikázást. Aztán csak elbolyongtam odáig, ha már egyszer megígértem.
A lány hasonszőrű, kedves, óvatos. De aztán gyorsan durvult a játék. A beszélgetésből vita lett, szembeállított magammal, a gondolataimmal, és megidéztük édesanyámat, hogy mit szólna, hogy hogyan vígasztalna. Érdekes volt, persze bőgésbe fulladt, és én hulla fáradtan, kimerülten értem haza. Egy nagyon jót aludtam. És kicsit úgy érzem most, hogy körbeértek a gondolataim, nincs mit rágni rajtuk, innét, ebből a körből már csak kifelé vezet az út.
Azért a szeánsznak volt egy nagyon mulatságos pillanata is, ahol a leányzó kénytelen volt kilencven fokban elfordítani a játékot, ha nem akarta, hogy sikoltozva elrohanjak. Megjegyzem a sztorin a beszélgetés után mi is, de L is jó két napig derült. Úgy történt a dolog, hogy a lány lesöpört egy asztalkát, és megkért, hogy rakjam tele olyan tárgyakkal, amik azt szimbolizálják, amit meg szeretnék csinálni, el szeretnék érni öt év múlva. Bármit használhatok. Nem vacakoltam, odaöntöttem egy csomó mindent, különböző hasznosnak ítélt cuccot, aztán el is magyaráztam, hogy mi micsoda. Gyerekkel, gyerekneveléssel persze egy sem volt kapcsolatban, nem hát, magamra koncentráltam.
A leányzó pedig szép komolyan végighallgatott,majd megkért, hogy most válasszak ki a szoba tárgyai közül egy dolgot, ami engem szimbolizál, és tegyem le azt is az asztalra. Csak felpillantottam, és már nyúltam is egy almáért a gyümölcsöskosárba, indulatosan lecsaptam az asztalra, hogy tessék, ez a szép kerek alma voltam én, úgy három héttel ezelőttig, és ilyen szeretnék lenni most is, meg majd is, de nem vagyok, mert már semmi sem ilyen szép, befejezett és kerek, mert minden borul, mert mindennek vége és etcetera, sehol a végehossza. A leányzó pedig csak nézett rám nyugodtan, szelíden, majd azt mondta: - Gratulálok, mert gyönyörű szimbólumot választottál. Az alma ugyanis a termékenységet szimbolizálja. És ezek szerint téged.
És tényleg. Nekem meg csak annyi erőm maradt, hogy könnyek között nevetve belehuppanjak a fotelba, és megértsem, amit a tudatalattim már régóta harsog. Hogy itt nincs mit tenni. Tudományosan bizonyított: ezt osztották nekem az istenek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
boszordér 2010.11.11. 08:36:48
Most csak azért írok, hogy meséljek valaki(k)ről, akik hasonló helyzetben voltak, mint Te. Az anyuka az 5. gyereknél érezte azt, amit te, de amikor végre sikerült elfogadnia, olyan csodálatos 9 hónapban volt része, hogy ihaj! Semmi komplikáció, minden rendben volt, aztán a kisbaba is szépen fejlődött és egy olyan kedves, aranyos és problémamentes gyerek - majd felnőtt - lett, hogy öröm volt nézni. Szóval hajrá, hátha nektek is megadatik ez!
párizs 2010.11.11. 08:56:20
xebeche 2010.11.11. 13:11:43
korcsolya 2010.11.11. 21:30:37
Daka-Szabó Tünde 2010.11.11. 21:43:08
_manó vagyok a babanetről. Had gratuláljak a 4. gyerkőc várásához. Elgondolkodtam hogy én hogy reagálnék egy negyedikhez. Szerintem hasonlóan. Megértlek. 3 az oké, na de 4. :) Kíváncsian olvasom majd a bejegyzéseidet.
Utolsó kommentek