2011.10.05. 22:34
Játszótéri jelenetek
Mindig tanulok valamit a játszótéren. Hol emberismeretből, hol udvariasságból, hol tűrőképességből vizsgázom, néha pedig csak rácsodálkozom erre vagy arra, a mai napon konkrétan arra, hogy néha lehet nekem is szerencsém. Sőt, most, hogy ugye pár napja fenn van a rózsaszín szemüveg, és pozitívan látok, ki is mondom, én egy szerencsés nő vagyok. No persze nem attól, hogy az ebédlőben üldögélve is hallom, ahogy a nagyszobában heverésző Isti irányából izmos nyomások következményeként szaftos bugyogás hallatszik, hanem attól, hogy az én gyerekeim csak mogyorót, diót és gesztenyét gyűjtenek, célirányosan télire, hogy legyen mit enni. És ha eddig a hajam égnek állt a lakás minden sarkából felbukkanó bogyóktól, mától mindenképp egy kissé szelídebben fogom szemlélni a zsebekből, iskolatáskából, zacskókból előbukkanó újabb szállítmányokat, elég lesz csak arra gondolnom, amit az a kivételesen gyermekközpontú anyuka mondott a parkban bóklászó csemetéinek, akik éppen egy bodobács-ültetvényt fedeztek fel az egyik fa tövében:
- Hú, mennyi bodobács! Sajnos az üveget otthon felejtettük, gyerekek...
Ejnye-bejnye! Így aztán nem lesz mit enni télen..
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Bagiraa 2011.10.10. 20:58:56
Amúgy itt sajna nem nagyon játszóterezős a nép, inkább csak kicsapják a nagyobbacskákat a szomszédos házakból, kicsi gyerekkel játszóterező szülőt - mint otthon - ritkán lehet látni. Néha úgy is érzem, hogy furán néznek rám, amikor 1-2 órát ott táborozunk egy-egy játszón.
Egyenlőre idén még maradunk, az a biztos. A többit még nem tudjuk, mindig csak pár hónappal hosszabbítanak, de hát ilyen a project-élet. Meglátjuk.
Utolsó kommentek