Panzej 2011.03.26. 23:51

Pöttyös Palkó

Legyünk őszinték, nem vettem túl komolyan a dolgot, amikor L  hívására kelletlenül odasasszéztam a pelenkázóhoz két héttel ezelőtt pénteken. A pelenkázón az élénken vakaródzó Palkó feküdt, hasán egy nagyra virágzott piros pöttyel.
- Mi ez? - mutatott remegő ujjakkal Aggódó Apa a pöttyre, én meg persze nem tudtam a választ. Amúgy is mindig felbosszant, amikor úgy viselkedik, mintha nekem valami gyerek-orákulumként mindenről tudnom kellene, ami egy kölökkel valaha megtörtént vagy megtörténhet, de azért a békesség kedvéért most is adtam a magabiztos "anya tudja" attitűdöt.
- Valami csípés, mittudomén! - szerváltam vissza a problémát, majd, hogy mégis valami történjen, bekentem a kérdéses területet egy kis "mindenrejó" popsikenőccsel, és lezártam a témát.

Csorog a rutin tovább, vacsora, fogmosás mese, majd közös erővel gyorsan begyűrtük a kölköket az ágyukba, villany le, bennünk meg felcsillant a fény az alagút végén, mindjárt véget ér a szülő-műszak. 

A két nagyobbal nem is volt gond, meglepő engedelmességgel nyúltak el a paplan alatt, Palkó viszont sietősen felült, majd aggodalmas arccal tépni kezdte a hálózsákját.
- Nézd, hogy vakaródzik szegényke! - jegyezte meg a férjem ellágyult mosolygással, miközben Palkó egyre vadabbul szaggatta a cuccot magáról és kínlódva nyüszíteni kezdett. Kissé idegesen gondolva az előttünk álló éjszakára fejtettem le a kezecskéket, hajtottam vízszintesbe a buksit, miközben együttérző puszikat nyomtam a nyugtalan kis kókuszdiófejre. Hát persze, csípés, viszket egy kicsit, de holnap már jobb lesz, ígértem neki madonnamosollyal, aztán óvatosan kihátráltunk a szobából.


Még másnap reggel sem sejtettem semmit, bár Palkó újabb "csípést" produkált, nem szólalt meg bennem a sziréna. Egészen az esti fürdetésig. Mert akkor már nemcsak Palkó egyenletesen bepöttyösödött törzséről hullott le a lepel, hanem a szemünkről is, én meg kezdő himlős anyukaként rögtön a telefon után kaptam, tárcsázni a doktornőt, hogy vajon vágtában rohanjunk az ügyeletre, vagy elég a galopp is.

Meglepetésemre azonban a doktornő meglehetősen higgadtan fogadta a kissé szaggatott előadást, aztán a maga világos, megnyugtató stílusában biztosított arról, hogy igazán felesleges hiperventillálnom, az erre szánt energiámat inkább fektessem betegápolásba. A  gyereknek ugyanis szellős ruhán és mentolos hintőporon kívül most leginkább ép, erős idegekkel rendelkező szülőkre, elsősorban édesanyára van szüksége a gyógyuláshoz. Leírásom alapján ez bárányhimlő, nem kétséges, de rám valószínűleg nem veszélyes, tekintve, hogy annak idején alaposan átestem rajta. Azért persze konzultáljak a nőgyógyászommal.


Búsan raktam le a telefont, majd miután elzavartam az "azt hiszem, a legjobb lenne, ha elköltöznél Palkó közeléből" szlogent skandáló, egyébként másfél nap múlva külföldre készülő Aggódó Apát, felhívtam a nőgyógyászomat is. Némileg megkönnyebbülve hallgattam, hogy így, személyes bárányhimlőn, valamint a harmincadik héten túl már nem szükséges költözni, a bárányhimlő a terhesség első felében illetve a szülés időpontja körül okozhat problémákat. Hogy akkor pontosan mit és miért, az abban a pillanatban nem nagyon izgatott (most már annál inkább), így ezzel a beszélgetés véget is ért. Búcsúzóul még biztosítottam az orvost, hogy himlő után valamikor benézek hozzá, ő meg kicsit szemrehányóan hangsúlyozta, hogy éppen ideje volna, már nagyon hiányzom, aztán bontottuk a vonalat.
- Nem kell elköltöznöm - közöltem L-lel, némileg vegyes érzelmeket ápolva a lelkemben, mert ezért egy kis kimenő nagyon állat lett volna. Pláne, ha az előttem álló magányos napokra gondolok, amelyeket két egészségesen, meg egy himlősen eleven gyerekkel fogok eltölteni.
- Akkor jó! - vidult fel L eléggé el nem ítélhető módon, én meg egy kicsit elgondolkodtam azon, hogy nem lett volna-e szórakoztatóbb még egy kicsit bizonytalanságban tartani Aggódó Apát.
Késő bánat, néztem kissé neheztelve a megkönnyebbült léptekkel távozó L után, majd igyekeztem nem belegondolni az elkövetkezendő napokba. Hatalmas önuralmamnak köszönhetően azt hiszem ez az elhatározás mentett meg engem az elkövetkezendő két hét lehetséges kútba ugrási kísérleteitől, esetleges világból kiszaladásaitól.

Mert Palkónak ugyan nem volt láza, viszont rengeteg pöttyöt villantott, állandóan vakaródzott, rosszul aludt és nagyon, de nagyon megviselte a bezártság. Sehová sem mertem vinni, nehogy megfertőzzünk valakit, így viszont a végére már kezdett szegénykém szó szerint begolyózni. Kedvenc foglalatosságai közé emelte például a szárnyas ajtók ütemes egymásra csapkodását, az ajtók recés üvegén történő harsány autózást (ettől kábé egy perc alatt megzavarodik az ember), legfélelmetesebb tünetként pedig elalváskor nekiállt ütemesen az ágy végébe verni a fejét. Nemcsak este, hanem délután is, sőt, éjszaka is zümmögéssel kísért monoton buksicsapódásokra ébredtem.
De nem csak ezeknek a jelenségeknek az elviselése jelentette a legfőbb terhet, nem. Mert bár L csak az első pár napra tűnt el a ködben, ezek voltak azok a napok, amikor a pöttyök rászabadultak a védtelen kis testre, hólyagokká alakultak, viszkettek, égettek és csúnyák voltak.

Nem tudom, mit csináltam volna, ha nincsen az egy darab nagymamánk.

Mert oviba nem mehetek be Pöttyös Palkóval, következésképp a nagyokat sem vihetem el, hiába vannak beoltva. És ez a legkevesebb, egy vekni kenyérért nem ugorhatok le a kisboltba. Pöttyös Palkó ugyanis rémségesen nézett ki, teljesen egyértelműen teleszórt kis arcával, csorgó orrával, sírdogálós hangulatával - ez utóbbihoz gondolatban én is gyakran csatlakoztam.
És most már tudom, hogy igen, jól tettem, hogy a nagyokat beoltattam, mert ha ez most végigment volna a többi kölkön is, akkor minimum másfél hónapig idebenn dekkolunk. Ami, valljuk be, egy optimista becslés, mert a himlő után általában jön az egyszeri vírus is, amit a legyengült szervezet rögtön magáévá tesz, és máris ott van még egy hét kínlódás. Fejenként.
Szóval köszönöm, nem. Ez nem egy nagycsaládosoknak való betegség. És bár Pöttyös Palkón viszonylag szerencsésen átment a bégetés, nem lett tele a torka meg a szája himlővel, sőt, mint mondtam, még láza sem volt, azért következő gyereknél tenni fogok a betegség ellen.

Egy bárányka untig elég volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://panzej.blog.hu/api/trackback/id/tr992774530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pomme-pomme · http://pommepomme.blog.hu 2011.03.27. 17:06:06

Huhh, ez nem lehetett könnyű menet. Én is ezért akarom beoltatni a leánykámat a következő oltás alkalmával bárányhimlő ellen is. Tudom, hogy túlélhető, de ennyi bezártságba meg lehet zavarodni.

Egyébként hogyhogy a két nagy be van oltva, Palkó meg nem?

egyedi 2011.03.27. 21:02:19

nagyon cuki Palkó, mint mindig :)
én tervezem az oltást lassan, bár a két nagyomnak nagyon enyhén jött ki, nem nagyon szenvedtek tőle.
süti beállítások módosítása