2011.03.08. 09:52
Mami iskolákba jár
Lépkedek lefelé a lépcsőn és csak tördelem a kezem. Újabb nyílt óráról jövök, egy újabb iskolából, ahová járhatna gyerekem, ha akarnám. De vajon akarom-e?
Kezd elegem lenni ezekből a zsúfolt, osztálytermi nézőtereken töltött délelőttökből, a legjobb formájukat mutató tanítónénikből, a kiglancolt osztálytermekből. Minden alkalommal úgy érzem, hogy ez egy vasárnapi, ünnepi óra, ahol a gyerekek is tudják, hogy folyton jelentkezni kell és ahol természetesen minden tanító néni a mosoly nagykövete. Ám hiába ébredezik bennem az öntudat, hogy na, lassan felállok és megtartom én a következő matek- vagy olvasás órát, továbbra is figyelem a határidőket, és gondosan részt veszek minden olyan rendezvényen, amelyről úgy érzem, közelebb visz a Nagy Megoldáshoz, az iskolai beiratkozáshoz.
Igen, mindent megteszek, hogy megtaláljam a legjobb iskolát, benne a kölkömre szabott tanító nénivel, holott a nagy méricskélés közepette is látom, hogy nem nagyon éri meg a nyugtalankodás; ez a lótás-futás a megfelelő iskola kiválasztása körül egy kissé eltúlzott. Általánosságban minden iskola hozza a szükséges programokat, az egyenletes színvonalat, sőt, a legtöbb közülük rendelkezik valamilyen profillal, valami kis plusszal, ami megkönnyítheti a választást. Persze, tudom, tanító nénit kell választani. De ez azért nem olyan egyszerű a kirakat órák alapján. Bár az igaz, ha kellően kitartóak vagyunk, szerencsésebb esetben egy pár mondatnyi személyes benyomást is szerezhetünk róla az óra utáni szünetben, egyébként csak a látottakra és a szülői mendemondákra hagyatkozhatunk. És mindez még mindig nem garantálja az év eleji összecuppanást gyerek és tanító néni között. Erről főleg a baráti köröm győzött meg, ahol a gondos válogatás ellenére is meg kellett oldani bizonyos problémákat és nehézségeket az első években.
Judit kisfiának, bár sikerült a kedvenc tanítónénihez az áhított iskolába kerülnie, igencsak meggyűlt a baja a napközis tanító nénivel. A kisfiú szorongani kezdett az iskolában és otthon sem mentek a legjobban a dolgok. Mióta a család úgy döntött, nem kér a napköziből, a helyzet normalizálódott. Idén a kislány kezdte az első osztályt, és Judit rádöbbent, hogy ha nem akar különböző iskolák közt ingázni, akkor a kislány ugyanabba az iskolába, de egy kevésbé szimpatikus tanító nénihez kerül. Végül természetesen ennél az iskolánál maradtak, és utólag nem is bánták meg.
Ildi mindent meg akart adni a kisfiának, ezért az már óvodás korában hatféle különórára járt. Anyukája az iskolaválasztást is nagyon alaposan körbejárta, így kötöttek ki egy kerületen kívüli kéttannyelvű iskolában. Mikor legutóbb beszéltem vele, azon méltatlankodott, hogy mennyit kell az iskolába oda-vissza utazgatniuk, hogy egyáltalán nem jut ideje a gyereknek még egy edzésre sem, és ha jutna is, mindig hulla fáradt.
Ági egy erős iskolába adta álmodozó kislányát, aki ott nem teljesít megfelelően. Most azon gondolkodik, hogy hasonló habitusú kisfiát inkább a közeli Montessoriba íratja, mert nem akarja, hogy annyi kudarcot szenvedjen az első években, mint a kislány.
Zsuzsi kisfiával pedig épp ellenkező a probléma, a közeli, átlagosnak ismert iskola tanító nénije képtelen lekötni a gyereket, aki hamar elkészülvén a kiosztott feladattal, unalmában a többieket piszkálja.
Tanulság: tökéletes iskola, benne a tökéletes tanító nénivel nem létezik. Ha mégis, akkor pedig a második, harmadik gyerek számára elérhetetlen. De mivel természetesen egyik szülő számára sem mindegy, hogy milyen környezetben, hol és kivel fogja gyermeke tölteni az elkövetkezendő években a hétköznapok nyolcvan százalékát, fel kell állítanunk egy két-három elemből álló fontossági sorrendet, majd szigorúan ezeket szem előtt tartva szelektálni az iskolák között.
Nekünk például nagyon fontos az iskola közelsége. Ezt tettem az első helyre, és nemcsak azért, mert három gyerkőcöm van, sőt, nemsokára négy lesz, de azért is, mert nem szeretném, ha a gyerekeim utazgatással töltenék az esetlegesen pihenésre vagy játékra is használható időt. Igenis, legyen idejük egyet iskola után bújócskázni a ház körül, beszélgetni velünk, esetleg korábban mehessenek a vágyott különórára, edzésre. Abban is reménykedem, hogy a gyerekeim így majd több barátra tehetnek szert, hiszen a többi környékbeli kisgyerek is nagy valószínűséggel ebben az intézményben köt ki.
Lássuk hát ezt az iskolát. Első blikkre a következő információkat tudhatja meg róla a felületes szemlélődő: körülbelül két utcányira van tőlünk, barátságos épület hatalmas, gondozott udvarral, és három induló első osztállyal. Kívülről ideális. Persze én benn is jártam, a férjemmel és Lackóval együtt mindhárom tanító néni óráját meglátogattuk és kinéztük, hogy melyiket érezzük leginkább a magunkénak.
Érdekes, hogy a választott tanító nénire csak kevesen bólintottak az ovis mamák közül, a többség megdöbbent, sőt, felhördült. De az is érdekes, hogy akik viszont helyeseltek, épp azok a mamák voltak, akikkel mindig is inkább egy húron pendültek a kölkeink. Kipipáltam tehát a sorrendben következő második pontot, jöhetett a harmadik. És úgy érzem, ebben a pontban fekszik a legtöbb megalkuvás. Mert ez nem egy versenyistálló, nem a kerület legjobb iskolája, maximum egy erős közepes. Semmi nagy etvasz, az első két évben még nyelvoktatás sincsen. Az iskola hangulata, tárgyi feltételei jók, de nem kiválók, az iskola versenyeken elért eredményei az átlagnál jobbak, de nem a legjobbak a kerületben.
Mégis, nekem sokat jelentett, amikor az óvónéni "gyerekbarátnak" nevezte az iskolát. Szimpatikus, hogy van agyagozó stúdió. Hogy télen felöntik a sportpályát és lehet korizni. Hogy a büfében tényleg minőségi ételeket kapni. Hogy az iskola környéke csendes és nyugodt.
Itt pedig megint visszaértünk oda, ahonnét elindultunk. Mert minden iskola egy kicsit ilyen. Az egyik kezével elvesz, de a másikkal ad. És ha egy kicsivel is többet kapunk, mint amennyit kértünk, reméltünk, akkor -talán- már elégedettek lehetünk.
11 komment
Címkék: gyerek dilemma iskola lackó
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Ribizlee 2011.03.08. 10:42:49
(persze, én is túlpörögtem az elsőt, naná...)
a legközelebbi iskola, egy elfogadhatóan szimpi tantónénivel lehet hogy sokkal jobb, mint az álomiskola álomtantónénije, aki a beiratkozás és az évkezdés közt mondjuk ellép szülni...
és -szigorúan szerintem- semmi szükség az első pár évben számítástechnikára meg idegen nyelvre, ez csak parasztvakítás a szülők felé.
amit a suliról írtál, az viszont jól hangzik :-)
zuzmó 2011.03.08. 20:28:15
A közeli suli a leírásod alapján teljesen rendben van szerintem.
Az első gyereknél mi is sokat molyoltunk, aztán maradt a helyi (falusi) suli, ahol csak alsó tagozat van. Abszolút nem bántuk meg, amit kellett, tudta negyedikre, és minden külön "edzés" nélkül felvették a városi "menő" suliba alsó után. Igaz, a tanító nénikkel is szerencsénk volt, nagyon tudták/-ják a szakmát, szeretik a gyerekeket.
kutyáslány 2011.03.08. 21:47:03
Ribizlee 2011.03.09. 14:25:16
nagyjából 15 éves korra elsimulnak a különbségek, semmivel nem tudnak többet azok, akik 6-7 évesen kezdték a nyelvtanulást. akkor meg minek? menjen helyette bújócskázni a gyerek! :-)
kutyáslány 2011.03.09. 19:12:06
nyúlmama 2011.03.09. 20:00:29
A nyelvtanulással meg rRibizlivel és zuzmóval értek egyet.
nem kell évtizedekig tanulni egy nyelevt, csak JÓL kell tanítani. Saját tapasztalat.
Ribizlee 2011.03.10. 10:03:34
_ludmilla_ 2011.03.11. 10:40:52
nyelvtanulással kapcsolatban a neuropszichológusok azt mondják hogy idegen nyelvet addig nem érdemes tanulni amíg az anyanyelv biztosan ki nem fejlődik, ez pedig 7-8 éves korra tehető. Az ez előtti nyelvtanulás lassítja az anyanyelv elsajátítását és bezavarhat a kognitív fejlődésbe, tanulási nehézségekhez, akár diszes problémákhoz is vezethet.
A másik oldalon viszont ott van az az érv is, hogy mire befejeződik az anyanyelv tanulás, kialakul a gyerek artikulációs készlete ezért ha ezután kezd el nyelvet tanulni akkor nem vagy csak nehezen tudja majd elhagyni az akcentust..
A mérleg két nyelve, az első talán súlyosabb érv. Úgyhogy Panzej, szerintem a nyelvtanulás miatt nincs ok az aggodalomra, azzal Lackó még nincs elkésve :-)
kutyáslány 2011.03.11. 19:11:56
Eddig se vesztünk. :)
@_ludmilla_:
Két gyerekem tanul óvodás kora óta nyelvet, egyik se diszes, viszont akcentus nélkül beszélik anyelveket. Nekem ez elég bizonyíték a kis mikrovéleményemhez, amit az életemre alkalmazok. :)
phoboss 2011.03.12. 18:09:43
Hacsak nem az adott nyelvi környezetben vagy anyanyelvű tanártól tanul a gyerek idegen nyelvet, akkor az akcentus szempontjából tökmindegy, hogy 5 vagy 10 évesen kezdi, mert a legtöbb tanár sem akcentus nélkül beszéli a nyelvet.
Egyébként én alsó tagozaton (második osztály) kezdtem franciául tanulni, négy évvel később angolul, és általános végére angolul sokkal jobban tudtam (de persze most sem beszélem akcentus nélkül, a franciát meg akcentussal sem :)
Leluti 2011.03.17. 16:37:25
Rég jártam itt, de most mindent elolvastam!:))
Én a lánykámat az ismerőseim pozitív tapasztalatai alapján iskolaotthonos osztályba írattam. Így nem szorosan egymás után vannak az órák, hanem játékkal, udvarra menéssel felváltva. Nekünk bejött. Nyelvoktatás is van, de ez inkább csak jelképes. Lehetett választani angol és német között.
Három tanárnéni váltja egymást, mindegyikért oda van a gyerek. Én is lassan két év után csak jókat mondhatok. Persze nagyon sokat számít a pedagógus személye, látva a többi osztályt.
Csak úgy vettek új részeket, ha már mindenki tudta, de így is már újrakezdték a könyvet, mire a másik osztály még csak a felénél tartott.
Utolsó kommentek