Nekem is szokott olyan érzésem lenni, hogy kész, elegem, van, nem bírok többet. Nálam ugyan 3 kamasz és egy egy éves van, és csak kettő van itt minden nap, a másik kettő kéthetente. Ilyenkor magamban nagyon sajnálom magamat, aztán egy idő után már nevetek magamon, és rájövök, hogy amit nem tudok, azt nem csinálom meg, és kész. Nem vagyok tökéletes.
Most amikor a tested cserben hagy kicsit, nem csoda ha így érzed magad. De amennyire az írásaid alapján "megismertelek" te is túl fogsz lépni ezeken. És pár hét múlva szebb lesz a világ, ha túl leszel a hányós időszakon :) Nagyon drukkolok!

Panzej együttérzek, bár közel sem ugyanazt érezzük. A félelem és az aggodalom ugyanúgy bennem van, csak én az első gyerekem várom, és tudom, hogy sétagalopp a terhességem és mégis, sokszor elkap az érzés, hogy én mit fogok kezdeni egy gyerekkel? Aztán jövök és olvaslak és azt mondom, hogy nem ügy, mert lám-lám hárommal sőt néggyel is lehet mit kezdeni. Kitartás és minden ilyenkor kívánható jókívánság!

Nem érdemes előre parázni azon, hogy mi lesz majd... Bár még csak kis ideje olvaslak, de erős csajnak ismertelek meg, meg fogod oldani ezt is, hidd el, és még élvezni is fogod! Amikor az embert belelökik a mélyvízbe, akkor akár tetszik, akár nem, megtanul úszni. Eleinte lehet, hogy fuldoklik egy kicsit, de az élniakarás erősebb, és amikor már jól megy az úszás, egyszercsak rájön, hogy még tetszik is!
Jó neked, hogy már benn vagy a vízben, én még csak a víz széléről figyelem, hogy beleugorjak-e, vagy sem, de minél tovább gondolkozom, annál inkább elmegy a bátorságom. Te viszont már benn vagy, és meg fogsz tanulni úszni, és hamarosan már egyáltalán nem fogod bánni, hogy belekerültél, hidd el :)) Addig meg kitartás és ne stresszeld magad feleslegesen, mert ez a kicsi már most érzi minden rezdülésedet, és "veszi" a negatív hullámokat is vele kapcsolatban, hidd el :((

Panzej, én nem értek egyet az előttem szólóval abban, hogy már most számít, mit gondolsz. Szerintem ilyenkor még egyáltalán nem számít. Úgyhogy szerintem érezd magad nyomorultul kedved szerint, lelkifurdalás nélkül. Nagyon is átérzem ezt az állapotot. Mindegyik gyerekemre vágytam nagyon eddig, mégis, a másodiknál, aztán a harmadiknál is az elején, ebben az émelygős korszakban (én csak a másodikkal hánytam, vele is csak kétszer) teljesen kiégett voltam. A férjem diagnosztizálta nálam a burn out szindrómát (én szimplán depisnek gondoltam magam) - annak ellenére, hogy én akartam a gyerekeket, nagyon is, úgy éreztem, ezt nem bírom, minden rohadék nap pontosan ugyanolyan (otthon a gyerekekkel ugyebár). Emlékszem kristálytisztán egy jelenere, amikor a gyerekszobában báboztunk, én kb. akkora lelkesedéssel, mint maguk a bábok (lehet, hogy ők lelkesebbek voltak), és azt gondoltam, hogy még egy percet nem bírok ki ebből, hatmilliószor csináltam, nem bírom ki azt a két órát, amíg haza nem ér a férjem, és hogy az én életem valóban már csak erről fog szólni, hogy bábozok örökké, esetleg játszóterezek, "MINDIG UGYANÚGY"???

Hozzáteszem, normálisan élvezem az itthonlétet, a gyerekeimet, nem mondom, hogy minden mozzanatát imádom, de úgy általában nagyon jól érzem magam. Nem tudtam, most hirtelen mitől van ez a dolog és mitől fog elmúlni. A másodiknál sokkal kevésbé erőteljesen jött ez elő, mint a harmadiknál. A harmadiknál teljesen kétségbe voltam esve. Aztán ahogy visszaálltak a dolgok normálisba (értsd testi állapotom), elmúlt ez is.

Így a 6. hónap végén könyvet írok, annyi energiám van, pedig itthon van a második még egész nap nálam is, tehát nem szabadok pl. a délelőttjeim, de valahogy csinálok időt.

Viszont segítséget muszáj kérni szerintem! Nagy kár (ebből a szempontból is), hogy édesanyád már nem él - anyósodról emlékszem, hogy írtál, nem tudom, családon belül van-e bárki, aki mozgósítható. Akár az Otthon Segítünk Alapítványt is megkeresném a helyedben, de egy fizetett bébiszitter is aranyat ér. Nekem utóbbi van, mivel nálam sincs semmi családi segítség. Egyáltalán nem volt könnyű eldönteni, mert mégis pénz, és nekünk sincs sok, de utólag azt mondom, hogy az a 2300-2600 forint, amit egy szabad délelőttért szoktam fizetni, vastagon megéri. Ez is segített kimászni a gödörből, plusz ha nem lenne, nem írnék könyvet most, az tuti.

Van olyan barátnőm, aki az unokatesójának fizet, nem sokat, de valamennyit (talán óránként 500 forintot), hogy segítsen, így mindkét fél elégedett, egyik nem érzi, hogy kihasználnák, a másik meg családi segítséget kap.

Ha meg erre képtelen vagy, akkor igenis el kellene gondolkodni azon, hogy pl. délelőttökre beadni Palkót bölcsibe ősztől. Valahogy biztos el lehetne intézni. Nem vagyok bölcsi párti, de ha muszáj, muszáj. Persze a nyaradon ez nem segít, amikor pont mindegyik gyerek otthon lesz, mikor szülsz és gyerekágyas leszel, az tényleg kemény lesz, ez nem vitás. Erre az időszakra tényleg kell valami akcióterv. A jó oldala, hogy nem fogják az újszülöttet influenzával és hasonló oviból hazahozott finomságokkal megfertőzni, de ettől még Neked nem lesz könnyű az újszülött melletti otthoni ovi-bölcsi. Ez tény.

Kitartást, és valami okos megoldás kiötlését kívánom!

Panzej, segítséget kell kérni!!!Nem szégyen az, nekem is volt, pedig csak két gyerekem van.
Látom az egyik ismerősömnél, hogy nem akar pénzt kidobni, de lassan megkattan. Most fogom elhozni a három gyerekét egy hétvégére, hó végén.
Kell a segítség,akár még pénzért is, legalább az elején, mer a te életed is számít.ne szégyeld, ha kérni kell.
Az meg, hogy kevesen ajánlkoznak-hát, istenem, lehet, hogy nem is gondolják, lehet, hogy jönnének, csak nem tudják, akarod-e. Szólj, kérj, aki nem akar, az úgysem fog segíteni, nyugi.
A hányingerért részvétem, még emlékszem , az elsővel nekem nem a tipikus reggeli volt,hanem délfelé, meg kora délután, volt, hogy nem mertem elindulni haza a munkahelyemről-trolival jártam.

Panzej, marha nehéz lehet. De eddig is mindent olyan jól megoldottál, hiszem, hogy a gödörből majd kimászol egyszer. Vannak idők, amikor akikre számitanál, szintén nehéz helyzetben vannak és kevésbé tudnak segiteni. De aztán, mikor már tényleg a végsőket járod, a nyakadba szakad minden, egyszercsak előkerül egy testvér, unokatestvér, vagy az amúgy tapló sógornőd és egy kicsit mentesit.Szerintem is kérj segitséget, ha már nem birod.
A baba születésekor meg a nyár talán nem is annyira rossz (a tél sztem nagyon szerencsétlen), legalább majd kijártok játszóra, Te napozol, barnulsz, kisimul a fényterápiától az arcod, az idegeid és talán 1-2 napra még be is vállalják a kölyköket a rokonok, barátok.És még a férjed is lehet hogy többet tud Veletek lenni. A baba pedig olyan gyönyörű és illatos lesz, hogy amikor hozzádbújik, azokért a pillanatokért ÉRDEMES...

Kedves Panzej!
A barátnőm mutatta meg a blogodat - vigasztalni akart. :)
Én is negyediket várom, Én is az elején tartok (12 hetes a baba), és Én is ugyanolyan nyomorultul érzem magam. :)
De most, hogy olvastalak, kezd múlni a lelkiismeret furdalásom...
Köszi! :)

Panzej, élet! !
Szenvedjetek, lelkiismeret-furdalás nélkül! Egy ilyen hányós-émelygős terhesség esetén nem segít, ha még rosszakat is gondoltok magatokról... viszont talán segít, ha jól kidühöngitek magatokat valamilyen formában. Átmeneti segítség ez, de ezekben a túlélős napokban az átmeneti jóérzés is valljuk be, frankón jól tud jönni.
Nagyon drukkolok Nektek, és igen: kérjetek segítséget!
Panzej, írj, rajtad ez szokott segíteni, dühöngj, akár ide, nekünk :)

Panzej, úgy átérzem ezt az érzést! Az eleje az valami eszméletlen pocsék, mintha nem a saját testedben és életedben laknál, hirtelen minden a feje tetejére fordult. A gondolat és a valóság fényévekre egymástól.
Hála az égnek hogy hamar elmúlik :)