Húúú, ez nálunk pont nagyon aktuális. Januárba lesz 2 éves a legkisebb lányom, akkortól tudják fogadni (remélem!) a bölcsiben. Nekem MUSZÁJ visszamennem dolgozni. Egyrészt anyagilag, másrészt a nagyobb agyi elfoglaltság is hiányzik. Szerintem egyébként egyszerűen luxus ma Mo-on 3 évig otthon maradni a gyerekkel. Egy fizetésből nem lehet megélni, ui. a GYES/GYED nevetséges összege még a rezsire sem elég. A munkából való többéves kiesés sem szerencsés. Két nagyobb lányom is bölcsődébe járt anno, ahogy írtad, semmi hátrányuk nem származott belőle. Szép, okos, kiegyensúlyozott nagylány lett mindkettő :))Szóval ne legyen senkinek lelkiismeret furdalása, ha a bölcsi mellett dönt :)

Azt nem értem az írásodban, hogy úgy beszélsz a 3 évről, mintha KÖTELEZŐ lenne otthon maradni. Tudtommal egy lehetőséget állítanak vissza, amivel él majd, aki akar és tud.

Engem visszavettek volna, amikor a nagy 1,5 éves volt, nem mentem. Most várjuk a harmadikat, két év korkülönbségek vannak. Igen, sokkal nehezebb így megélni, különös tekintettel arra, hogy én majdnem kétszer (!) annyit kerestem vezető beosztásban, mint a férjem, magyarul én voltam a családfenntartó. De két diploma (és nem tingli-tangli egyetemeken, nagyon nehéz szakokon) és 8 év napi 12-16 óra munka után (sokszor hétvégén is) én biztos, hogy nem a harmadikat várnám, ha a gyerekek között vissza KELLETT VOLNA menni dolgozni.

Igen, néha becsavarodom itthon, de a munkahelyemen hatszor ekkora stressznek voltam kitéve, és még sokkal többször csavarodtam be. A gyerekeim miatt még sosem rohantam ki titokban sírni a WC-re, amit egy kolleganőm, aki mestere volt mások kikészítésének, többször is elért nálam.

Kihasználtam a diplomáimat, és ki fogom még használni őket, de most egy pár évig más életfeladatom van. Szeretném, ha a társadalom ezt megbecsülné, és ne úgy tekintene rám, hogy "na, ez mereszti a seggét a luxusban, mert "csak" két/három kisgyereket nevel".

Szerintem egy ideális világban aki akar, vagy akinek szüksége van rá, visszamegy dolgozni. Aki meg olyan, mint én, hogy a munkájában maximalista, és tudja, hogy felőrölné, ha egyszerre két területen kellene maximális szinten teljesítenie (mert másképp nem tud), akkor az meg maradhasson nyugodtan otthon, és ne dobálják rá a köveket, hanem mondjuk becsüljék meg az ő munkáját is.

Az USA-ban vissza kell ugye menni 6-12, maximum 6 (fizetetlen) hónap után, különben annyi a munkahelynek. Sokan, nagyon sokan mégsem mennek vissza. Az én kinti barátnőimnek a többsége otthon maradt, a legkisebb 5-6 (!) éves koráig. És senki nem dobálja a köveket. Igaz, ott tényleg nem fizet semmit az állam direktbe, viszont van a gyerekek után adókedvezmény a családfenntartónak.

Nagyon érdekes, hogy amikor kosztümben igazgatóskodom abban a bizonyos NAGYON FONTOS MULTI ZRT.-ben, akkor a társadalom megbecsült tagja vagyok, de amikor csak itthon nevelem a következő generációt, aki ha rajtam múlik, nem fog lopni, adót csalni és hazudni, fizeti majd a nyugdíjainkat, stb., na, akkor lopom az időt és a drága pénzt.

Személy szerint pedig nagyon örülök a LEHETŐSÉGNEK, hogy én nevelhetem a gyerekeimet, nem mások, és ha elmegy erre a munkás éveimnek mondjuk a negyede, a maradék háromnegyedben még mindig dolgoztam/dolgozok majd annyit, mint sokan mások elosztva az egész idő alatt (adót meg valószínűleg többet fizetek majd ebben a 3/4 részben, mint az átlag az egész időszak alatt), tehát nem kell, hogy lelkifurdalásom legyen. És soha egy rossz pillantást nem vetettem egyetlen barátnőmre sem, aki beadta a gyerekét bölcsibe, ha neki az volt a jó.

Az én baráti körömben nagyon sok olyan volt, aki annak ellenére beadta a nagyot (magán intézményekbe), hogy 1,5-2 éves volt a gyerek és anyuka egyébként otthon volt a kisebbikkel. Örültem, hogy nekik volt erre lehetőségük. Örülök, hogy nekem meg másra van lehetőségem, mert nekem meg ez a jó.

Mármint 6-12 hét, esetleg, ha a cégnek van ilyen családbarát politikája, akkor max. 6 fizetetlen hónap után kell az USA-ban visszamenni, ezt elírtam fent.

Mármint 6-12 HÉT után, vagy max. 6 fizetetlen hónap után kell az USA-ban visszamenni, fent kimaradt a "hét" a mondatból.

Na, most meg kétszer írtam be, mert először nem jelent meg, bocs. Most le is kapcsolódom, mert munkám van, fektetek.

Paramami, igen, én úgy látom, erkölcsi, morális kötelesség. Ha nem teszed, valami nagyon erős indokot kell felhoznod, hogy valahogy lenyeljék körülötted az emberek. Van pár barátnőm, akiknél most válik aktuálissá a kérdés, és nálunk is, tekintve, hogy Palkót tényleg utolsó gyereknek szánom. És mindenki arról panaszkodik, hogy nehéz beadni a környezetnek. Aztán arról meg tényleg éveket el lehet vitatkozni, hogy mennyit érnek a társadalomnak, gyereknek, nőknek az itthon töltött évek. Anyagilag nulla, kábé ebből le is lehet szűrni mindent. Persze, örülj neki, máshol ezt sem kapnád, de itt most nem erről van szó. Hanem arról, szigorúan arról, hogy ennyit ér az államnak ez az egész "munka".
A paradoxont én ott látom, amikor a velünk egyidős vagy idősebb generáció (újabb paradoxon: főleg a nők!) arról beszél, hogy ez milyen marha fontos, ugyanakkor mint melót el nem ismerik. Legyünk csak őszinték: lenézik.

Ezt én is tapasztaltam amikor beadtam a nagyot a bölcsibe még két évesen. Mármint hogy szemmel vertek miatta. A vicc, hogy én azért adtam be a bölcsibe, mert konkrétan unt engem mint társaságot, pedig nem vagyok egy tétlen fajta, és eskü, lelkem kitettem, hogy jól szórakozzon, a gyerektársaság mégis jobban vonzotta. Így lett a tervezett három évből kettő itthon eltöltve. És jó volt, és soha olyan szabad nem leszek már mint amikor a naggyal itthon voltam. Én nem vágytam vissza a munkába, ehhez persze hozzájárult az is, hogy elég szar környéken lakunk (még) munkalehetőség és fizetések tekintetében. A diplomámmal itt semmit nem érek, pedig nem azért végeztem el, hogy legyen a fiókban ilyen is. Na mindegy.

Ami engem ebben a témában nagyon foglalkoztat, hogy miért tartunk rossz irányba? Nem csak mi magyarok, hanem úgy általában? Mert az igaz nagy általánosságban ahogy írod is Panzej, hogy a bölcsi nem ördögtől való, és a gyerekeknek kutya bajuk nem lesz tőle (sőt). Viszont a lényeg az, hogy mikortól adod be? Mert szerintem, ami sok helyen megy külföldön, hogy jó ha max fél éves koráig otthon tudnak vele lenni, az nem normális. Belgiumban pl konkrétan fél év, utána bölcsi. Hollandiában is így megy ez?
Olaszországban nincs meg a fél év sem, Németországban ha jól tudom egy ideje megint felemelték egy évre. Az már valami, de ha hozzávesszük, hogy pont ekkor jön elő a szeparációs szorongás, és ezt én pont élesben tapasztalom jelenleg a kicsivel, nos el nem tudom képzelni, hogy lelki nyekk nélkül be tudnám most adni bölcsibe. Az én logikám szerint, a saját és ismerősök gyerkőceit elnézve a logikus az lenne, ha 1,5-2 év lenne az otthon eltölthető idő. A gyerekeknek legalábbis.

Hogy ez a munkahelyekkel hogy fér össze... hát szerintem sehogy. De talán már fél év alatt is sok minden változik egy munkahelyen, és nem hinném, hogy 1,5-2 év után nem lehet felvenni a fonalat. Szerintem nem ezt kell nézni, inkább azon kéne még változtatni, hogy a nők valóban nyugodtan jöhessenek el a munkahelyükről szülni, ne sikítsák le a hajukat a fejükről amiért szaporodni mernek, és valóban vissza is vegyék őket, esetleg (ÁLOM) legyenek alternatívák, haza lehessen hozni a munkát, és ne adj isten talán a bölcsik is nyitva lehetnének még öt után...

Én konkrétan azt nem értem, hogy egyrészt van egy trend, hogy micsoda mocsadék dolog otthon maradni (és én ezt nagyon érzem, lehet, hogy Panzej, Te nem, de az én környezetemben abszolút menő visszamenni, volt, aki egyetlen napot nem hagyott ki a munkából, igaz, otthonról dolgozott pár hónapot, de full time, aztán húzott vissza), másrészt alig beszélünk a távmunka és a részmunka fontosságáról.

Nekem is egy munkaügyi szakember hívta fel arra a figyelmet, hogy pl. 1) Svédországban a gyerek 12 (!) éves koráig köteles a munkáltató mindkét szülőnek részmunkaidőt biztosítani, 2) Belgiumban konkrétan egy nőre vetítve ugyanannyi az átlagos munkaórák száma a gyerekvállalási korban lévők körében, csak itthon ez úgy oszlik meg, hogy 40%-kal kevesebb nő végez el ugyanannyi munkaórát, mint Belgiumban. Ez azért van ugye, mert itthon vagy 8 órát dolgozol, vagy 0-t, míg Belgiumban LEHET napi 4 órát is dolgozni, sokszor akár úgy is, hogy az 2 10 órás napba férjen bele. Tehát állítólag nem ritka, hogy valaki beadja a gyereket a bölcsibe, ez tény, de heti 2 napra, nem úgy, mint nálunk, ahol bölcsibe is csak vagy minden nap megy, vagy soha.

Én magam napi 2-5 órát dolgoztam, szükség szerint, a nagy féléves korától itthon, távmunkában. Sajnos ez két gyerek mellett már nem volt lehetséges - és nem csak azért, mert a munkahelyemen személyi változások miatt már nem támogatták, hanem egy 2,5 és egy féléves mellett konkrétan nulla időm nem maradt. Nem aludtak egyszerre, a kicsi egyáltalán szinte semmit nem aludt, onnantól túlélésre játszottam jó ideig.

De nekem hosszú távon a részmunkaidő és a távmunka lenne megoldás, és személy szerint a legkisebb minimum 3 éves kora után kezdeném el komolyabban (előtte szerintem napi 2-3 óra férne bele), nekem így lenne jó. Még egyszer hangsúlyozom, hogy nagyon remélem, hogy megmarad rá a lehetőségem.

Tényleg azt nem értem, Panzej, hogy ki akadályoz meg Téged abban, hogy most vagy jövő ősztől visszamenj dolgozni? Akár a régi helyedre, akár egy újat keresve. Mert most tekintsünk el a peer meg akármilyen más pressure-től és a jogszabályokat nézzük: megtehetnéd. Nem értem, hogy miért szeretnéd csak azért elvenni tőlem pl. a 3 évig itthon maradás lehetőségét törvény által (vagyis én ne választhassak), hogy Neked meg akik még Hozzád hasonlóan éreznek, ne legyen ciki a gyerek 2 éves korában visszamenni dolgozni, "hiszen muszáj". Nekem ez kicsit önző álláspontnak tűnik. Miért baj az, ha nekem megmarad a lehetőség? Neked, ha nem akarsz, nem muszáj vele élned.

Az más kérdés, ha nem mersz élni azzal a lehetőséggel, hogy dolgozz, de akkor ez valamilyen fajta önérvényesítési probléma lehet. Lehet, hogy hasonló gyökere van, mint annak, hogy nem tudtál nem egész nap sütni-főzni a családnak azon a bizonyos szülinapon, pedig Neked kicsit sem volt jó? Nekem sem esik jól, hogy leszarják a munkám értékét (mármint a gyereknevelést, nem az igazgatóskodást), de nem törődöm vele - legalábbis annyira nem, hogy csak azért, hogy megveregessék a barátaim a vállamat, hogy na, hát végre jól döntöttél. Azt tanácsolom Neked, hogy Te is tegyél egy nagyot arra, hogy mások mit gondolnak, és tedd azt, ami a családodnak a legjobb. Ha úgy döntötök, hogy Neked és nekik a legjobb, ha visszamész dolgozni, egy percig ne habozz szerintem. Egy dologról vagyok meggyőződve ebben a kérdésben: anyuka akár visszamegy, akár nem, a gyereknek hosszú távon az lesz a legjobb, ami anyuka meggyőződésének leginkább megfelel, és amitől anyuka leginkább boldog. (És most nem a szélsőségekre gondolok, aki egész héten nem látja a gyerekét, mert volt - női - ügyfelem, aki a szívinfarktusáig rendszeresen éjfélkor járt haza, a kétéves kisfia pedig még ébren várta a kanapén, mert legalább egy percig látni akarta az anyját minden nap. Amint anya belépett, a karjaiba omlott és már aludt is, szegény holtfáradt volt.)

A végén pedig röviden a válasz a kérdésedre: nem, nem kötelező. Ha viszont nem állítják vissza a 3 évet - na, akkor viszont kötelező lesz 2 évesen beadni bölcsibe.

Szia Paramami!

Ugyanarról beszélünk, csak másképp. Igen, van ez a mocsadék trend. És emellett van az, hogy azért minekazolyannak gyerek, aki nem bír vele otthon lenni három évig. Egyfelől éreztetik veled, hogy te csak otthon ülsz, és az állam eltart (?), másrészt nehogy má' bölcsibe rakd a gyereked. Ez egy ördögi kör, minden kismama lelke mélyén ott mtoszkál, és én ezzel mostanában szembesültem.
Nincs ezen mit csodálkozni, a legtöbb ismerősöm, barátnőm két-három gyerekes, és lehetőségek után jár. És arról panaszkodnak, hogy ferdén néznek rájuk a bölcsi miatt.
Régebben is hallottam ilyen sztorit, de nem hittem el. Sokáig éltem külföldön, ott ugye tök normális, hogy bölcsibe járnak a kölkök, bár azért azt bevallom, hogy a holland rendszerben, amikor az orvosnő szomszédasszony nevetve magyarázta nekem, hogy négy hónapos a gyerek, kapott elég anyatejet, most ő akkor visszamegy dolgozni, gyerek meg a bölcsibe, egy hatalmas gombócot kellett visszanyomnom a torkomon, úgy megsajnáltam a kisbabát. Dél-Hollandiában éltünk, ott rengeteg nő adja fel véglehg a munkáját és alapít nagy családot, míg ez a másik véglet is létezik, és van egy szűk réteg részmunkaidős, akik szerintem csak legenda meg újságcikkek, mert én soha egyetlen ilyen nővel nem találkoztam, ellenben rengeteg panaszkodóval, akik hiába keresnek részmunkát.
Oké, elvesztem az emlékekben, de a lényeg, a tolerancia. Az írásom nem kifejezetten a gyes visszaállítását helyteleníti, hanem, hogy nincs igazi választási lehetőség. Mert az emberekben az él, hogy a bölcsi rossz, a gyereknek három éves koráig az anyja mellett a helye, az anyák meg maradjanak otthon, ha nem tesuik, szívtelen dögök. De ha ez csak az én környezetemben van így, annak én nagyon örülök.
Ami az én helyzetemet illeti, az olyan cifra, hogy arról ne is beszéljünk :-) Nyekergek én nektek eleget.. :-)

Még egyszer elolvastam, a főzős dolgot nem igazán értem. Bár aktuális megint, vasárnap lesz a gyerekek szülinapja, Lackóé és Micié, úgyhogy jön megint a habzsolás, megszállás.

Még este annyi eszembe jutott, és ez most tökéletesen passzol Paramami véleményéhez is, hogy anyum öcsém betegsége miatt 14 évig volt otthon. (Öcsém szerencsére teljesen jól van már.)
14 évig csak a családnak élt. A vége felé elkezdett tanulni is, majd azóta gyönyörű karriert épített. Ezt tartom ideálisnak. Azt, hogy egy nő megtehesse, hogy tényleg felneveli a gyerekeit. Persze most nem a 14 éves gyes bevezetésére gondolok, na meg aztán azzal sem mennénk sokra anyagilag, hanem a részmunkaidő, az otthonról dolgozás lehetősége hiányzik nagyon!

Amikor a nagyot bölcsibe adtam el kellett helyezkednem. 8-5-ig dolgoztam, igaz csak egy évig, utána jött a kicsi, de az az egy év borzalom volt. Nem igazán vettem részt a gyerek életében. Kezdjük ott, hogy nem tudtam érte menni, mert bár a bölcsinek is kötelező nyitva lenni addig ameddig gyerek is van bent, a többség fél négykor (!!!) elvitte a gyerekét, négykor pedig már üres volt az egész intézmény. És ugye ki akarja, hogy az ő gyereke legyen az utolsó, stb, mi mázlisták vagyunk, van egy nagypapa akit be lehet fogni. Szóval este hatra értünk haza, akkor gyorsan vacsi, kicsi játék, közben lakás romjainak eltakarítása, fürdés, alvás. Nagy kaland... És ebbe igazán nem tudom mikor zsúfolnék bele mondjuk egy iskolás gyerekkel való foglalkozást úgy, hogy van még mellette egy másik is.
Arról nem is beszélve, hogy egy gyerek amikor közösségbe kerül, akkor sok nyavaját össze tud szedni, és a munkáltatók többsége szeret burkoltan fenyegetni ha gyermekápolási táppénzre megyünk, szar érzés úgy dolgozni, hogy közben más ápolja a beteg két évest.

Úgyhogy én továbbra sem vágyok vissza dolgozni, és bár megélnénk egy fizetésből, vagy bár lenne lehetőségem itthonról dolgozni, itthon lennék még a gyerekekkel jó pár évig. Időnként persze bölcsi-ovi mellett, mert a közösség is kel a gyerekeknek, esetleg még egy babával megfejelve... Engem tökéletesen kielégít a családom menedzselése, lesz még időm belevetni magam a karrierépítés bugyraiba.

A főzéssel kapcsolatban erre gondoltam:

panzej.blog.hu/2010/05/03/mit_fozzek_vasarnapra

Meg erre:

"Megvolt, én semmit nem láttam belőle, végig a konyhában álltam, de állítólag jó volt. Sógornőm szerint kicsit uncsi. Naná, ha nem vagyok ott, milyen legyen? ;-) Mindenesetre vége. Még mindig lábadozom.. Nemsokára jövök részletesebben. :-)", meg az utána lévő hosszabb kommentedre, amit most nem idézek.

Nem mintha nem élveztem volna a recepteket, meg nem tisztelnélek, hogy ezt bevállaltad. Csak kár, hogy nem élvezted. Én is jártam már így. Az első gyerek első szülinapján. A másodikon már mindenkit kértem, hogy hozzon kaját, és tettem apám megjegyzésére, hogy micsoda dolog a vendégekkel hozatni kaját. A harmadikon apám fizetett egy jelentősebb összeget, mert neki ciki volt ez így - örültem és rendeltem házhoz kaját. Ha neki így jobb, legyen. Azt viszont én személy szerint nem tudtam volna vállalni, hogy két gyerek mellett 20 emberre főzzek.

Még egyszer: minden tiszteletem a Tiéd, mert én tényleg meg sem tudtam volna csinálni, de azért szerintem ha nem élvezed, itt is csak azt mondom, hogy tegyél az elvárásokra, és próbáld meg megoldani úgy, hogy ott tudj lenni. Még előre rendelt kajákkal is sok egy háziasszony dolga egy 20 fős vendégségben, ezt tanúsíthatom, de úgy legalább a 2. órától már kb. részt lehet venni a vendégségben, mikor már mindenkinek van pohara, tányérja, lerakta a cuccait, kiismerte a kajaválasztékot, stb.

De ez csak mellékszál, csak ha már rákérdeztél, kifejtettem.

Remélem, nem bántottalak meg ezzel, mert nem áll egyáltalán szándékomban, nem akarok kívülről kritizálni, mert az mindig könnyű, csak fel akartam hívni valamire a figyelmed, amit talán belülről nehezebb meglátni. Remélem, akárhogy is alakul majd a következő szülinap, akármennyi kajával, úgy értem, ezúttal Te is látod majd a vendégeket és a gyerekeket is:)

Paramami, a posztokat tudtam, csak az összefüggést nem.
A kajacsinálás, készülődés tényleg rettenetes, de ez valahol önként vállalt mazochizmus. nyökögök, nyafogok, de csak azért is meg akarom mutatni, hogy meg tudom csinálni. Most hétvégén is jön egy csomó ember, de most pl. tudatosan egyszerű kaját fogok csinálni.
Régen rettenetesen érdekelt mások véleménye, és szerettem volna mindenkinél jó lenni. Ezt leépítettem. Ma már sokkal kevésbé izgat mit gondolnak rólam más emberek, és sokkal jobban is érzem magam így. Szóval nem ezért íródott a bejegyzés. Egyszerűen csak valahogy felvetődött ez az ügy, és kicsit körbejártam gondolatban.
Ja, és véletlenül se tisztelj a saját hülyeségemért meg pláne ne :-) Inkább én tisztelhetlek. Hogy ilyen céltudatos vagy, és ennyire tudod, mit akarsz. Kevés ilyen nő van!

Hát tényleg céltudatos vagyok és tudom nagyjából (közel sem mindig), hogy mit akarok, de ez közel 6 év pszichoterápia eredménye. Mármint korábban is kb. tudtam, mit akarok, de magamat sem ismertem úgy, mint most, és rettenetes megfelelési kényszerrel küzdöttem (ami állítólag az elsőszülött leánygyermekek sajátja, de ha az ember anyja átlag hetente elmondja, hogy úgysem fogja senki szeretni, mert olyan, mint az apja - akit ki választott, na ki? - akkor azért igyekszik kurvára megfelelni). Szóval I've been there, done that. Nem szeretném a mellemet verni, csak azt akarom valahogy kifejezni, hogy az nagyon jó, hogy jobban érzem magam, jobban el is tudom magam fogadni, szóval ez jó érzés.

Hát tényleg céltudatos vagyok és tudom nagyjából (közel sem mindig), hogy mit akarok, de ez közel 6 év pszichoterápia eredménye. Mármint korábban is kb. tudtam, mit akarok, de magamat sem ismertem úgy, mint most, és rettenetes megfelelési kényszerrel küzdöttem (ami állítólag az elsőszülött leánygyermekek sajátja, de ha az ember anyja átlag hetente elmondja, hogy úgysem fogja senki szeretni, mert olyan, mint az apja - akit ki választott, na ki? - akkor azért igyekszik kurvára megfelelni). Szóval I've been there, done that. Nem szeretném a mellemet verni, csak azt akarom valahogy kifejezni, hogy az nagyon jó, hogy jobban érzem magam, jobban el is tudom magam fogadni, szóval ez jó érzés.

Én is inkáb azzal a hozzáállással találkozom, mint Panzej, hogy minekazilyennekgyerek ha bölcsibe/oviba/ akarod adni.
Engem rettenetesen frusztrál, és igen, én is keresem a magyarázatokat, de legszívesebben már idén dolgoznék, nem csak jövőre, és nem csak itthonról, mert annak az az előnye, ami a hátránya, hogy itthon vagy...

Szerintem meg trendváltásnak lehetünk tanúi: most már nem szólja meg senki azt, aki korábban megy vissza dolgozni; viszont egyre kevésbé fogadják el, ha otthon maradsz 3 évig - nyomban kapod a megjegyzéseket, hogy akkor miből éltek meg, biztos a férjed gennyesre keresi magát, s abból telik a te otthoni láblógatásodra.
Szóval, van igazság Panzej meglátásában, de ez már a múlt...