Vasárnap tartjuk Palkó szülinapját, én meg már most stresszelek. Összetrombitáltam az egész családot, keresztszülőket is, családostul, így aztán leszünk úgy cakumpakk huszonketten. Tíz gyerek, a többi felnőtt, és nekem mindenkit etetnem kell.

De nem ám kispályásan, nem. Nálunk az ünnep ugyanis egyet jelent a Nagy Zabálással, ami nagyon kellemes, ha mi megyünk vendégségbe, ám annál fárasztóbb, ha hozzánk jönnek. Én meg duplán hülye vagyok, mert persze marhára ki akarok tenni magamért, és halálra dolgozom magam, mindezt pár cuppogós dícséretért, hogy már megint milyen ügyi voltam. És persze utána két napig haldoklom a fáradtságtól, takarítom a romokat,  megkönnyebbülten sóhajtozom, hogy egy időre vége, de ugyanakkor valahogy jól is esik ez az egész. Hogy én csináltam ezt a bulit, miattam távoztak emelkedett lélekkel és elnehezült gyomorral, igen, egyfajtam perverz örömmel, büszkeséggel tölt el, hogy én egy igazi magyar, gyomortömős menyecske vagyok, és csak elképzelni tudom, a Nagy Zabálás utáni fáradt delíriumban, milyen is lennék trendi, falatkás, mártogatós partianyuként.

És ilyenkor lázadni kezdek, szétrombolva a perverz elégedettséget. Igen, szakítani kellene a hagyományokkal, és lazábban venni a dolgokat. Valahogy úgy, ahogy egy ismerősöm facebook-olta ki a falára kislánya harmadik születésnapján: "Hát igen, rohan az idő, X-ecske már három éves. Holnap nagy bulit rendezünk. Mit csináljak a vendégeknek? Talán egy gyümölcssalátát"? Aztán azért a képeken látszik, hogy egy tortába is beruháztak, de ennyi, passz.

Igazán irigylem ezt a megoldást. És ennél többet nem is tehetek. Mert ha én állnék elő egy gyümölcssalátával, és végre én is élvezhetném az egész felvonulást, konyhában állás helyett ülve beszélgethetnék, friss elmém ragyogásával kényeztetvén az egybegyűlteket, minimum azt hinné mindenki, hogy szimplán megőrültem, rosszabb esetben egy órán belül üres volna a lakás. Én meg állhatnék ott, leforrázva, ne adj' Isten a gyümölcssalátával a fejemen, mint egy orrbavert boci, aki pedig csak jót akart. Igaz, egyszer az életben magának is.

A bejegyzés trackback címe:

https://panzej.blog.hu/api/trackback/id/tr631972315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nanemárrr 2010.05.04. 11:49:33

Panzej, miért nem rendelsz valamelyik étteremből sültestálat, te pedig készítesz előző nap néhány tál salátát hozzá. És voálá, kaja is van és te sem állsz a konyhában egész idő alatt! Nem hiszem, hogy drágábban jönne ki, mintha te készítenél/vásárolnál/romokat takarítanál.

Panzej 2010.05.04. 11:56:44

Szia nanemárr!
Mindenki ajkbiggyesztéssel venné tudomásul, és magukban azt gondolnák, itthon ül egész nap, és meg csak nem is főz..
No meg aztán hol maradna az én csináltam perverz öröme? ;-)
Egyébként ha van valakinek ötlete olyan krémes tortára, amit egy ilyen kis krambó is ehet, írja meg, legyen szíves. Eddig nálunk mindig répatorta volt ilyenkor, de Palkó nem eszik darabosat, így a krémes tortának legalább a krémjéből adhatnék neki.

Ribizlee 2010.05.04. 12:16:54

Panzej, nem lehet opció az, hogy a fiúk grilleznek, a lányok összedobnak egy salátát?
nálunk újabban ez megy, mióta meguntam a naaaagymagyarmártírháziasszony szerepet :-)

tortára valami joghurtos-gyümölcsös krémet tudnék elképzelni. Palkó mit szeret?

Labrador 2010.05.04. 12:20:54

A kislányom első szülinapjára két tortát csináltam Az egyik egy egyszerű túrótorta volt. Nem kellett sütni sem, az alja és az oldala babapiskótából volt. Az ünnepelt befalt egy egész szeletet.
Ha érdekel előkeresem a receptet.
A másik- felnőtteknek- piskótekercs volt szamócakrémmel, a link szerint formázva.

www.videojug.com/film/how-to-make-a-first-birthday-cake

Csipkebogyó 2010.05.04. 13:37:24

Jujj. Én múlt vasárnap csináltam ugyanezt. Illetve nem egészen, szombaton volt a gyerekzsúr 22 főre, vasárnap meg a családi parti..Stahl túrótortája volt az ünnepelté, klasszikusan kézzel-lábbal ehető, fejre-fülre kenhető :)

nanemárrr 2010.05.04. 13:51:23

Panzej, te tudod! :) A grill-party is jó ötlet!

Panzej 2010.05.04. 22:45:32

Oh egy jó kis grillezés!!! Annyira szeretem a grillparty-t! Adtok hozzá kertet is? Mert a balkonunk csak két és fél négyzetméter :-)))
Szóval gondolkodom tovább. Csináljak gombás meg húsos melegszendót aztán szevasz? A túrótorta jó ötlet, Labrador, légyszi pattintsd el a receptet nekem!
Ribizlee, Palkó eddig még csak gyümölcspempőt evett, joghurtot még nem, sajtot meg tejfölt igen. Lassan haladunk..
Csipke, megnézem a Stahl-t is.
Ha van még ötlet, jöhet!

OMara 2010.05.04. 23:09:51

Finom és gyors főétel!

Csirkecombokat, félbevágva, sós, majorannás tejben áztatod a hűtőben, akár 2 napig is. A tej feltétlenűl lepje el a húst!
A pácolás után szinte pillanatok alatt porhanyós-ropogósra tudod sütni.
Krumplipürével szoktam tálalni.
Mivel ez egy husos étel, készithetnél valami sós rakott tésztát is a sütőben, amit már előző este összedobhatsz és másnapra csak a sütés marad.

Panzej 2010.05.04. 23:18:02

Mara, csorog a nyálam, nem vacsoráztam.. Asszem elmegyek aludni, mielőtt megrohamozom a hűtőt!:-) Köszi, a csirkecomb jó ötlet! (Így pedig még nem is próbáltam!)

OMara 2010.05.04. 23:36:03

Van egy egyszerű tésztás receptem is. Annak idején egy közértben hallottam és hazáig ismételgettem, el ne felejtsem.

Ez lett a lányom kedvenc étele.
Hétvégén jön haza, persze hogy ezt kérte.
Jó "rejtvény" is lenne a vendégeidnek, mert az életben nem találják majd ki, mi is a fő alkotóeleme ennek az ételnek.:)

Ha kéred, holnap szivesen leirom.

Labrador 2010.05.05. 08:44:32

Panzej ígérem kikeresem a torta receptet, bár egyre inkább úgy rémlik, hogy 3 receptből raktam össze a fejemben. Tudok valahova képet küldeni, hogy végül milyen is lett?

Gyors kaja, amit előző este megcsinálhatsz, aztán másnap csak meg kell sütnöd:
A sertéskaraj, vagy comb szeleteket kicsit kikloffolod, aztán mindkkét oldalát bemustározod. Tepsibe fekteted. Reszelt sajtot, karikára vágott lila, vagy vöröshagymát teszel rá, majd a következő szelet húsokat úgy hogy félig fedjék egymást. Sajt, hagyma...és így tovább, míg meg nem telik a tepsi. Olivaolajjal meglocsolod, alufóliával lefeded. Sütőben 180 fokon puhára sütöd, majd leveszed a fóliát és kicsit még megpírítod a tetejét. Isteni szaftja van, krumplipürével falja a családom.

Esetleg csinálhatsz sajtos csirkemellet is. A csikemell szeleteket elő sütöm, aztán tepsibe rakom. Besamelmártást csinálok, kétféle sajttal, ezt rá borítom. Tejfölbe szintén keverek egy kis reszelt sajtot és ezt a mártás tetejére kenem. Az egészet be a sütőbe, fólia nélkül, 180 fokon addig sütöm míg a teteje piros nem lesz. Burgonyakrokettel, hasábkrumplival, vagy rizzsel is finom.

Labrador 2010.05.05. 08:45:28

Természetesen a húst minden esetben be is sózom....:) ez lemaradt.

Ribizlee 2010.05.05. 09:09:12

Panzej, mi elvetemültek vagyunk, a 4. emeleti balkonon is grilleztünk már... :-D
svédasztalos rablóhúst csináltunk, mindenki magának állította össze a nyársat, és turnusokban sütöttük az erkélyen.

de szoktam ugyanilyet pizzával is, mindenki pakol rá amit akar, és olyan barnára süti, ahogy szereti. igaz hogy a konyhára rossz hatással van, de pl a gyerekeket elég jól lefoglalja :-)

a tortához a mascarpone sajt nagyon vad ötlet? piskóta, mascarpone, gyümölcspempő (pl reszelt alma?)

OMara 2010.05.05. 11:38:37

Labrador!

Teljesen egyetértek veled. Ha vendégeket várok, amit csak lehet előző nap el, vagy előkészitek. A tepsis husok igen finomak tudnak lenni és előző nap is ősszeállithatók. Én példáúl a köretet, ami sima, vagy pergősrizs már előző este megcsinálom, és aznap mikróba felmelegitem.
Az általad /is/ leirt ételek egy szép sütőedényben elkészitve, a sütőből egyenesen mehetnek az asztalra. Az egyéb husos ételeket egy szép tálra rendezve, köret társaságában szoktam az asztalra tenni. Nálunk mindenki maga szed, abból és annyit ami épppen kedvére való.
Panzej azt irta, hogy népes vendégsereg elsz náluk.Szóval akkor bőséges ellátmánnyal kell készülnie. Én még azt javasolnám neki, hgy előző este készitsen egy töltött dagadót, ami éjszak szépen " kifagy" a hűtőben másnap szép vékonyan felszeletelhető. Salátaágyon pl. krumpisaláta, fött tojás, retek,.stb társaságában tálalhatja.
Én sem szeretek beleszakadni a vendégvárással kapcsolatos főzőcskézésbe, ha jól megszervezzük, ...nem kell sok időtz a konyhában töltenünk, igy leülhetünk a vendégekkel is.

Magenta (törölt) 2010.05.05. 14:59:06

Omara, bocsánat a beledumáért, de a főtt rizst nem egészséges újramelegítve tálalni.

"A Bacillus cereus aerob (oxigént igénylő) spórás mikroba. Az ételmérgezést az élelmiszerek hosszantartó tárolása esetén a főleg főtt hús, zöldségfélék, keményítőtartalmú élelmiszerekben (főtt rizs) lévő mikroba okozza."

Bár itt nem fejti ki, mit ért hosszantartó tárolás alatt, de én nem kockáztatnék.

OMara 2010.05.05. 16:58:08

Lehet, hogy igazad van!
Ám én ezer éve ha ilyen köretet igényel a főétel. ..igy tálalom.
Mentségemre szolgáljon az, hogy a köretet a késő esti órákban készitem el!

Viszont ha krumpli a köret, bármilyen formában, azt csak a "jeles " napon és frissen teszem a vendégeim elé!

Panzej 2010.05.05. 23:32:30

Köszi lányok! Döntöttem, tényleg sültek lesznek, kolbásszal töltött dagadó meg csirkecomb, ilyesmi, és egy-két tál saláta. És túrótorta. A mascarpone sajt egyáltalán nem vad ötlet, sőt, valami piros gyümölccsel vadító lehet/lesz.
Most már csak valami rengeteg időre lenne szükségem, de tekintve, hogy L tüszős mandulákkal nyög lázasan az ágyban, nem tudom honnét lopok. Ma annyit lótottam-futottam, hogy lóg a belem így estére. Remélem az antibiotikum gyorsan fog hatni.

mukk7 2010.05.06. 15:05:53

@Ribizlee:
Egyetértek: a hús-saláta (vagy gyümölcssaláta?!) szerintem szuper párosítás. Utána egy kis habos eper....
Persze a gyerekek az első fogást valószínűleg örömmel lecserélik a megunhatatlan rágcsálásra: kukorica, mogyoró stb.
Ne izgulj, Panzej, ha nem tudsz mit kitalálni, csinálj csak egy kis csoki mousse-t, az biztos siker! S az eper még ahhoz is passzol.

mukk7 2010.05.06. 15:13:15

@Panzej: Szerintem nem, kezedben a fakanál és a lehetőség, hogy változtass: azt csinálj, amit szeretsz, amihez kedved van, s ne azt találgasd, szerinted (!) ki mit vár Tőled: legyen könnyű saláta a husi mellé, de a csoki mousse ellensúlyt képez, az epret pedig, azt hiszem, még az anyósod is szívesen eszi!

Dortje 2010.05.07. 23:24:24

Én legutóbb kitalátam, hoyha megint vendégség lesz nálunk, akkor mit főzök. Ugyanis én is ez a típus vagyok, aki megallna, ha nem ő csinálná, ha közben nyög is, hogy menyit kellett bent tölteni akonyhában.

Leírom, hátha még a bevásárlás előtt vagy. Én úgy számoltam, hoyg 2 óra alatt készen vagyok ezzel.
Légkeveréses sütőben egy tálban paradicsomra bazsalikomot, meg borsot szórok, majd csirkemell darabokat, majd megint paradicsom, és előre leszelt mozzaralla sajt a tetejére. Be a sütőbe.
Aztán csirkecombokat befűszerezem valami mustáros borsossal, be sütőzacskóba, be a másik mellé. Jöhet a vörösboros marhapörkölt, kuktában. Majd a köretnek tarhonya, egy saláta elődaraboltból, rá joghurtos öntet, és mikor a vendégek jönnek 4 adad 10 perces rizs.

Tortának mi sütőtököset készítettünk. A receptje majdnem az, mint a Stahl sütőtökös muffin, ezt nem írom le, lévén a sütőtök most aranyárban van...

Remélem azért segítettem...

Dortje 2010.05.09. 16:26:12

Panzej! Végül mit főztél? Hogy ment félholtan a szülinapozás-vendégvárás-főzés?

Panzej 2010.05.09. 16:26:56

Most jönnek! Drukkoljatok! :-)

OMara 2010.05.09. 20:04:17

Drukkoltam!

Majd ha fellélegeztél, várjuk a beszámolódat, a menüről az összjövetelről, és a Palkó nevű fiatalember élményeiről ! :)

A férjed tudott segiteni, vagy még mindig szenved a mandulagyulladástól?

Panzej 2010.05.11. 11:33:17

Megvolt, én semmit nem láttam belőle, végig a konyhában álltam, de állítólag jó volt. Sógornőm szerint kicsit uncsi. Naná, ha nem vagyok ott, milyen legyen? ;-) Mindenesetre vége. Még mindig lábadozom.. Nemsokára jövök részletesebben. :-)

nanemárrr 2010.05.11. 13:52:44

Panzej, én megoldottam a kérdést! Jövő vasárnap délután uzsonna keretében ünnepeljük a kölyköt, azaz nagy torta és anyósom által sütött sok-sok pogácsa, valamint üdítő és felnőtt ital. Ennyi! Lent az udvaron, piknik keretében tartjuk meg a bulit. Ennél többre és komolyabbra nem vagyok hajlandó...mondjuk a lakásban el sem férnénk, szóval ez is szempont.

Panzej 2010.05.11. 14:22:58

Nanemárr, tök jó! én is komolyan gondolkodom, hogy egyszerűen visszatérek a melegszendvics-koviubi-torta kombóra, három gyerek mellett húsz emberre ennyi idő telik előkészületre, felszolgálásra NORMÁLISAN. Én most eléggé kiborultam, nagyon sokan voltunk, és hiába segített anyósom, meg a kilenc hónapos terhes barátnőm, sok volt, sok volt. Pedig még a féjem is meggyógyult, úgyhogy szombat este már ő is nekiállt serénykedni. Amúgy most csináltam: töltött dagadót, pástétomot, kukoricasalátát, háromféle sütit (mert van a családban liszt és tejfehérje érzékeny is): epres sajttortát, brownie-t és citromos kuglófot. Anyósom besegített két tál isteni, házi kaszinótojással, a barátnőm meg egy tál finom zöldsalátával.
De: a takarítás előtte és aznap, a pakolás előtte és folyamatosan aznap, a készülődés, felszolgálás, mindez a három gyerekkel és egyszem férjjel, majd a három gyereken felül húsz ember különböző kívánságaival, és az egy éves Palkó mellett nem és nem megy. És lehet, hogy legközelebb papírtányér lesz, pedig nagyon utálom, és megpróbálok erőt venni a maximalizmusomon is, és én is beszállni, én is élvezni a társaságot, beszélgetni az emberekkel, iszogatni, együtt lenni. Hiszen ez lenne a legfontosabb.

nanemárrr 2010.05.11. 19:37:19

Ja, a papírtányért el is felejtettem! Természetesen az lesz! Ha egyszer lesz egy bazi nagy házunk és sok-sok tányérunk és evőeszközünk, akkor csinálok majd nagy ebédeket/vacsorákat, addig nem, addig csak minimál uzsonna stílusban nyomulok.
süti beállítások módosítása