Annyira bírom este a kölköket. Már ha van hozzájuk humorom. Ma szerencséjük van, mert ugyan amellett, hogy mint minden este, ma is dögfáradt vagyok, sajnos az apjuk is az, ráadásul ideges, úgyhogy ilyenkor akaratlanul is kompenzálok. Így aztán ahelyett, hogy ordítozásba fogtam volna, csak megértően figyeltem Mici maga-sem-tudja-már-miért hisztijét, Palkó szemdörzsölgetős nyűglődését, és Lackó rohangálását körbe-körbe a lakásban.

Mert Lackó nem dörzsöli a szemét, nem kezd el sírdogálni ok nélkül, nem nyavalyog, hanem gondol egyet, és elkezd szaladgálni körbe-körbe a lakásban. Nem kiabál, nem beszél, nem hadonászik, csak monoton módon rója a köröket, mint egy kis robot, vagy egy éjjeli lepke a villanykörte körül. Csinálja ezt mindaddig, míg útját nem állom, és be nem terelem az ágyába.

Általában mindenki elhűl azon, hogy milyen simán mennek nálunk este 8-kor aludni a kölkök. Semmi nyökögés, dumálás, befekszenek, és alszanak. Két hete már Palkóval együtt, így most aztán egy óra alatt olyan gyerekszagot produkál a három kiskorú a kilenc négyzetméteren, hogy még az én edzett orrom is elbódul, ha bekukkantok takargatni. De nem baj, ez nem von le a takargatás élvezetéből, mert ez nekem tényleg élvezet, egy este többször is benézek, megszámolom a kölköket, megsimogatom a buksikat, bedugdosom Mici szétdobált végtagjait a takaró alá, lehúzogatom Lackó vállig feltűrt pizsamáját, és megnézem az édesen alvó Palkóarcocskát, ahogy elomolva hortyog az ágyában, tölti a kis elemeit, készül a holnapra. És ha akarom ha nem,  mindig mosolyogva jövök ki abból a szobácskából. Mert boldog vagyok, hogy azok a kincsek, amiket ott rejtegetek, szépek,  egészségesek, és az  – enyémek. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.