Történetünk elején vegyünk egy sikeres, magabiztos Nőt. És ültessük be egy kicsit ide az én helyemre. Amikor a sikeres, magabiztos Nő elhatároz valamit, akkor egy percet sem tétovázik, hanem nekilát a megvalósításnak. Például egyik nap elhatározza, hogy mivel állandóan mindenki azt duruzsolja a fülébe, hogy milyen klasszul ír, félreteszi szégyellős mivoltát, és kitárulkozik a neten.

Rövid tipródás és némi tervezés után a Nő bele is vág a munkába, sminkben, szexis ruhában, frissen, nevetősen, és csak úgy ömlik belőle az írhatnék, rögtön megtölt vagy három oldalt. Közben láthatjuk, ahogy jön megy, ráncolja a homlokát, megiszik egy kávét, vidáman telefonál, le- leül egy mondatnyi időre, beleharap egy almába, kedves mosollyal ken egy vajaskenyeret a gyereknek, aztán visszaül, lázasan ütögeti a billentyűket, majd röviden elgondolkodik, mosolyog. Este is van a sztoriban, ilyenkor a Nő bezárja a gyerekszoba ajtaját, izgatottan ül a gép elé, és frissen ír tovább, tovább, tovább. Ekkor már szemüveg is van rajta, persze dizájnos, a haja kicsit kócos, de arcát a munka öröme és az elégedettség rajzolja vonzóvá, amire persze a férje is felfigyel, hogy aztán egy óvatlan pillanatban karjába kapja fiatalos asszonyát, és apró, gurgulászó kacajjal eltűnjenek a hálószobában.                                                                                                                                Így telnek a napok, hetek, persze végig vidám aláfestő zene szól és többnyire süt a Nap, ha pedig nem, akkor romantikusan csepereg az eső, vagy nyugodtak és hangulatosak az esték. A Nő elégedett, a család elégedett, a Nő élete egyre jobban kiteljesedik, és itt a zene kicsit elbizonytalanodik, a szereplők tanácstalanul egymásra néznek, a Nő rám mered, én pedig sietek megnyugtatni mindenkit, hogy bár nincs kidolgozva az egész sztori, egy sikeres és magabiztos Nő nem vallhat kudarcot, biztos, hogy happy end lesz.

Igen, így szeretném csinálni én is, erről álmodozom most is, itthon, reggel tízkor pizsamában, mellettem egy tál félig romlott somlói, előttem a monitoron egy szétvetett lábú “A” betű, alattam egy halom vasalandó ruha, és érzem, valami nagy változás kellene, vagy legalább egy hajmosás, hogy friss fürtök hulljanak költőien a homlokomba, miközben rovom a sorokat, de ekkor megszólal a fejemben a sziréna, hogy hülye vagy? Hát most van időd, circa másfél óra, alszik a gyerek, írjál, írjál, gyerünk, gyerünk. Igen, ezt kellene, érzem, hogy bizseregnek az ujjaim, de csak bujkál bennem a fenti jelenet, legalább ki kellene zsúfolódnom a teraszra a laptoppal, az olyan művészi, és még a konyha is eltűnne a látókörömből, hát igen, ezt kellene, de én javíthatalan vagyok és inkább benyalok egy nagy kanál somlóit, nem lesz ebből karcsú ide-oda járkálás, nem. Elégedettség is maximum a somlói miatt. Hm. Remélem, azért tudtok majd azonosulni velem..

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.