Már két hete csend van. Hogy ez ideiglenes, vihar előtti, megrettent, beleunt vagy éppen háttérben nagyban szervezkedős csend, azt nem tudom, de mióta a birtokvédelmi tárgyalásról a fiatalok többszörös agyvérzéssel, szívükben rettenetes cslódással, szemükben a harag keserű könnyeivel távoztak, azóta csak kerülgetjük egymást a lépcsőházban, és várjuk a postást a határozattal. Mert nem, nem állítottak minket a szőnyeg szélére bűnbánatot tartani, mint ahogy azt a kedves szomszédok gondolták, hanem meghallgattak minket, leállították a hölgy ájuldozós nagyjeleneteit, és lényegretörően rákérdeztek pár dologra, például, hogy focizgatunk-e a lakásban, vagy van-e valami különösen hangos játékunk.

Nyugodt szívvel mondtam a nemet, majd távoztam a folyosóra, mert Palkóval és Istivel nem lehetett huzamosan benn ülni, hála Istennek. A szomszéd ezek után sóhajtozva és hatalmas orrát lógatva állapította meg, hogy mi hazug emberek vagyunk, és nyilatkozatunk számos valótlanságot tartalmaz, a világ bizony már csak ilyen, a férjem meg csak nézett maga elé derűsen, mert ugya mit lehet olyankor tenni, amikor azt mondják neked, hogy klumpával trappolsz egész nap a csecsemőjük feje felett, neked pedig a büdös életbe nem volt klumpád. Pedig van, csak te nem tudsz róla, a szomszéd hallja, úgyhogy van.

De az igazán nagy csattanó, az a zajnapló, amit a fickó nagyon komoly terhelő bizonyítékként nyújtott be a tisztelt hatóságnak, olyan arccal, mint aki most aztán a börtönbe löki az ellenfelet, hét év a minimum. Aztán csak a meghökkenést láttam az arcán, mikor az ominózus irományt frissen lefénymásolva megkaptuk - ez ugyanis a szokás az önkormányzatnál, minden papírba betekintést nyerhetsz.

Próbálok csatolni majd pár oldalt, sőt, lehet, hogy valahova az egészet felnyomom, mert ez, ez gyerekek egy igazi pszichopata napló. Mit csináltunk, mikor, kivel, hányan, hogyan mentünk, jöttünk stb. És szidalmaznak minket, és hülyeségeket írnak rólunk, lóbetűkkel, áthúzgálásokkal, éktelen írásképpel. Egy grafológusnak szívesen megmutatnám.

Mindenesetre fura, de én némileg megkönnyebbültem. Mert nem bennünk van a hiba. Hanem valahol az ő fejükben.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://panzej.blog.hu/api/trackback/id/tr274492428

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

OMara 2012.05.12. 13:40:11

Ha jól olvastam ezek a borzasztó emberek, nem lehetnek annyira öregek, ha csecsemő korú gyerekük van. Így még drámaibb a helyzet.
A zajnapló létezésétől elborult az agyam,..passz!
Ennek fényében ki merem jelenteni, hogy ezeknek az embereknek valami nagyon nem stimmel az agyával és el nem tudom képzelni, hová és meddig fokozódhat még a sárdobálásuk.
Ez nyilván egy társasház,........a többi lakóval, hogy jöttök ki, illetve van olyan ott élő ember, akiivel, szintén haragban, esetleg perben állnak?
Ha igen, akkor ezt a tényt is fel tudjátok használni, azaz ők az összeférhetetlenek.

kavarodás 2012.05.12. 14:22:17

Jaj, édes istenem.
Az őrültektől mentsen meg mindenkit a világ.
A zajnapló mint olyan létezése nem eleve törvénybe ütköző?
Kötve hiszem, hogy csak úgy valakinek joga van listázgatni a tevékenységedet.

marcangoló 2012.05.13. 12:05:04

Szia, Panzej!
Szerintem ez a zajnapló tökéletes alap arra, hogy feljelentsétek őket zaklatásért...

marcangoló 2012.05.13. 12:07:33

Nagyon úgy tűnik, hogy az ilyen emberek akkor értenek a szóból, ha a törvény ereje egy kicsit megszorongatja őket, és/vagy ha valaki hasonló módszerekkel lép fel ellenük. Tudom, hogy ez normális embereknek elképzelhetetlen, és derogáló, és lealacsonyodás a szintjükre, de semmilyen más módszer nem hatásos. Volt hasonló ügy, amit végigasszisztáltam. Akkor álltak le, amikor behívatták a családfőt néhányszor a rendőrségre.

cantaloupe 2012.05.14. 16:09:24

Szia Panzej,

renszeresen olvaslak én is, a torkom elszorult a kálváriádtól, főleg Palkó kizárása a homokozóból. Az sem semmi, hogy az ilyenek gyereket nevelnek.
Remélem, győz az igazság és újra napfény söpör végig a lakásotokon minden tekintetben.
Azért a zajnaplót felrakhatod, hadd szörnyülködjünk. :)

Bubó 2012.05.14. 22:09:27

Szia Panzej! Nagyon sajnálom, hogy ilyen értelmetlen baromságokon kell idegeskednetek. Mintha nem lenne 4 gyerek körül elég dolgotok és tennivalótok enélkül is:( Azok ott alattatok nem normálisak,annyi bizonyos. Kitartás! Mindezek ellenére próbálj optimistán nézni a jövőbe, mert a csemetéknek fontos a mosolyod! Üdv, Zsuzsa

kutyáslány 2012.05.16. 09:52:13

Remélem, most már békén hagynak titeket!
A zajnapló engem is érdekelne. Annyira hihetetlen, miféle népek vannak. :(

macskavati 2012.05.16. 19:20:36

Esküszöm, ez a klumpában járás valami atavisztikus dolog lehet, minket is ezzel vádoltak, és az unokatesómékat is. Természetesen nincs klumpa egyik háztartásban sem.
Ja, és annyira azért mégsem elmebetegek, ha tudnak változtatni a viselkedésükön, miután látják, hogy nincs értelme.
Jó lesz ez, Panzej, én optimista vagyok :)

Uomam 2012.06.17. 21:00:39

Csak boldog születésnapot szertnék kívánni a kicsi fiadnak, egy kicsit meg késve ugyan. Remélem, nagyon vidám szülinapja volt!

fantam 2012.06.29. 09:22:47

Szia!

Mi van veletek. Remélem minden rendben. Olyan rég hallottunk rólatok.

Bubó 2012.07.06. 19:22:49

Szia Panzej! Remélem, nincs baj és a fentiek nem követtek el további őrültséget! Jelentkezz, mert aggódunk értetek. Üdv,Zsuzsa

korcsolya 2012.07.23. 12:49:11

Szia Panzej! Olyan rég jelentkeztél, hogy arra következtetek: írni sincs időd. Remélem, hogy a gyerekek miatt és nem a szomszédság okán! Legalább valami rövidet írj, hogy tudjuk mi a helyzet. Aggódunk, gondolom ezzel nem vagyok egyedül, azért írtam Tsz/1-ben.

OMara 2012.07.25. 17:00:54

Igazad van korcsolya!

Már nagyon régen írt be Panzej az oldalára.
Én is remélem, hogy ennek oka holmi családi elfoglaltság és nem a szomszédokkal való hadakozás.
Ami ha eddig nem oldódott meg,....akkor finoman szólva nem lehet egyszerű panzejék élete.
süti beállítások módosítása