Tudom, tudom. Kábé ezer éve. Hát igen, ilyen az, amikor az ember elkapja az idő grabancát. Mert ezt tettem, tényleg, ahogy ígértem magamnak, és minden nap pörögtem, behoztam az elmaradásokat, játszottam a kölkökkel, befőztem, megfőztem, minden nap akár többször is, mintaanyaként cipeltem a gyerekeket, szolgáltam a családot, és ha szabadidőm volt, akkor ellógtam a barátnőimmel. A net pedig valahogy elmaradt az életemből, mikor este kinyitottam a gépet, csak ránéztem a hírekre és már zártam is le a laptopot.

Aztán jött egy pár email, hogy mi van, megvagyok-e, jól vagyok-e, és én elolvastam őket, de válaszolni már nem akaródzott, mert majd holnap, majd holnap megírom, holnap kinyitom a blogom, holnap majd összeszedem magam. Aztán másnap is elkaptam az idő grabancát, és este már csak egy fáradt emailnézésre maradt idő, ésígytovább ésígytovább.

Őszintén, nem mondanám, hogy az élet rosszul esik internet nélkül. Egész klasszul elvagyok így, elképesztően hatékony vagyok szörfölés nélkül, és bármilyen ciki, valahogy jól esik az, hogy egyszerre többféle kaja is lapul a hűtőben, van süti az asztalon, kipihentebb vagyok, többet játszom a gyerekekkel, és élőben találkozom a barátaimmal.

Pedig egy helyben topogok, azt tudom. Mert minden meló, amit nap mint nap így összerakok, az másnap újratermelődik, és nem jutok előre egy jottányit sem, és kéne valami értelmeset csinálni, ami megmozgatja az agyamat és az írás pont ilyen.

Mégis, úgy érzem, most nem erre van szükségem. Jól érzem magam a fizikai mókuskerékben. Fura, de így van. Pedig hiányzik a blogom, és az alig csökkenő látogatottságból azt is látom, hogy én is hiányzom. Meglepően sok embernek. És ezt köszönöm. Meg fogom hálálni, még akkor is, ha tudom, érzem, hogy olyan üres a fejem mostanában, mint Palkó bilije. Amivel elvileg a szobatisztaságot kellene elkezdeni, ha nem tiltakozna olyan hevesen a fiatalember.

Itt is ki kell élnem az exhibicionizmusomat. Még akkor is, ha béna meg erőltetett, és szívesebben sütnék helyette szilvás sütit, főznék egy újabb vájling lecsót. Vagy esetleg szülnék még egy kislányt...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egyedi 2011.11.01. 21:17:45

elnézőek vagyunk :) bár tény, hogy hetekig nem izgi ugyanazt a posztot látni.
most azért örülök, mert Palkó idősebb Bencémnél, és a bili nekünk sem akar megtelni :) mondjuk nagyon nem idegeskedek rajta. ő is csak tiltakozni tud. egész nap mindenre nemet mond, kiborítva a családot.
nagyon jó baba lehet Isti, ha még egy lányról ábrándozol :)

Válasz erre 

korcsolya 2011.11.02. 13:10:39

Panzej, egy cipőben járunk. A lakásban egyetlen helyen van kupi: a szgép asztal körül... :) Van, hogy egy hétig nem ülök le, mióta megkaptam az engem igen jól ismerő férjemuramtól az iPad-emet, a nagygép előtt nem is látni! rengeteg időt spórolok ezzel, és tisztaság van, rend van, több fogásos ebéd van, korán fekszem le, olyan jó!
Szóval ne bánd, használd ki! Aztán úgyis lesz ez még így se!
Mikor költöztök?

Válasz erre 

Bagiraa 2011.11.04. 06:22:59

Erről most az jutott eszembe, hogy a férjem mesélte, egyik kollégájának öt gyereke van, és most tervezik a hatodikat... :)
Szerintem jól csinálod, én is szoktam így net nélkül lenni, és tök jó. Kár, hogy a párom nem igazán tud így ellenni...

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: