2011.10.02. 23:22
Szétcsúszva
Megint rátok öntöm, pedig tényleg nem akarok olyan blogoló lenni, aki csak akkor ír, ha valami gáz van, vagy ha mentegetőzik, hogy miért nem ír.
köztudott, hogy a rendkívüli helyzetek, a krízis, a lelki válság hozza ki leginkább az emberből a kreatív gondolatokat, ezt hívják nyavalygós irodalomnak, ha nem szeretitek a műfajt, jobb, ha megkeresitek a kis ikszet a jobb sarokban, vagy nemes egyszerűséggel lecsukjátok, becsukjátok, kikapcsoljátok a számítógépet.
Most, hogy szeptember óta minden nap reggele egy nagy levegővétel, estéje pedig egy megkönnyebbült sóhajjal spékelt, kábult ágybazuhanás, nehéz tudatosan felmérni, mi is történik velem: sok anyához hasonlóan engem is bedarált a verkli, vagy pedig krízis van, olyannyira, hogy a saját segítség kiáltásomat még én magam sem hallom meg?
Egyre inkább úgy érzem, a bé verzió játszik.
Kezdek szétesni. Hiába írom fel papírra, határidőnaplóba, rendszeresen elfelejtek időpontokat, határidőket, komplett eseményeket. Sosem tudom hány gyerekem van, melyiket hogy is hívják pontosan, hol vannak, hol kellene lenniük. Mici ma például lemaradt az egyik legjobb barátnője zsúrjáról, mert ugyan még pénteken az eszemben volt, hogy ajándékot kell venni a kislánynak, tegnap már egyáltalán nem jutott eszembe, ahogy ma is csak így estefelé fél tízkor.
A felejtkezés egyébként mára az egyik specialitásommá vált. Elfelejtkeztem egy érdeklődőről, aki jött volna lakást nézni, elfelejtkeztem egy hivatalos határidőről és beküldtem azt a színházpénzt az iskolába, amit csak október 12-én kellett volna, de nekem csak a szerda maradt meg a fejemben. Állandóan álmos vagyok, hiába határozom el, hogy ezt vagy azt ma megcsinálom, csak tologatom a dolgokat egyik napról a másikra, rosszul alszom éjjel, a gyerekek is rosszul alszanak éjjel, aztán mindnyájan kóválygunk egész nap, ingerülten sírósan, hisztisen, apatikusan.
Bele lehet szokni, lassan megszokjuk, egész jól beleszoktunk már, szoktam mondogatni mindig, ha a négygyerekességről kérdeznek, pedig ez nem is igaz. A helyzet egyre bonyolultabb, és hiába telik az idő, mi nem szokjuk meg, nekem egyre nehezebben megy, a helyzet változatlan, sokszor inkább rosszabb.
Bármilyen fájdalmas, radikális megoldásokhoz kell folyamodnom. Ahhoz a tologatott megoldáshoz, amihez semmi kedvem, ami egyáltalán nem az én stílusom. Be kell tábláznom minden napomat, minden órámat, minden percemet. Szigorú napirendet kell felállítanom, mi több, kiírnom magamnak jó nagy betűkkel valahová, napokra bontva minden hetet, kimérve a perceket, és aztán betartani, pipálgatni, nem elcsúszni az órákon, hogy minden meglegyen, hogy mindenre legyen idő, hogy L- re is, kettőnkre is legyen idő, hogy magamra is legyen idő.
Idő, idő, idő. Holnaptól elkapom a grabancodat!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
motymoty 2011.10.03. 11:22:25
Bubó 2011.10.04. 00:04:25
Óóó, sajnálom:( De nem lepődöm meg, azon lepődnék meg, ha minden tökéletesen menne. Mert 4 gyerekkel nehéz. Nekem kettővel is sokszor nehéz.
Nem benned van a hiba. Vegyél jó sok nagy levegőt. Ha kell, hát írj fel mindent a naptáradba és pipálj. Ne akarj tökletes napot, csak örülj annak, ha mindent kipipáltál a papíron:)És egyszer csak minden pipa idő előtt a helyén lesz és marad szabadidőd magadra, a férjedre. Remélem és kívánom, hogy így legyen!
Vigyázz magadra! Időben kérj segítséget, ha úgy érzed, kezd kicsúszni a talaj a lábad alól! Csak "sikíts" és tudod, hogy mi itt vagyunk!
Zsuzsa
korcsolya 2011.10.04. 22:25:25
Ha nincs nagymama, nagynéni, önkéntesen ajánlkozó barátnő (mert ők is ugyanezzel küzdenek), próbálkozz náluk. Négy gyerek már önmagában elég indok, hogy segítségre szorulj néha. A mérhetetlenül precíz, tisztaságmániás barátnőm 3 gyerekkel már "vasaló nénit" tartott (= tehát leadott abból az igényéből, hogy Ő vasaljon, pedig...!), és neki minden héten legalább kétszer nagyszülők is jönnek segíteni! Be kell ismernünk, hogy nem tudunk mindent egyedül megoldani. És a naptár... az feltétlenül szükséges! :) Én mindent oda vezetek be, így nem vesznek el a telefonszámok, az időpontok! Igaz, én már a gyerekek előtt is naptárfüggő voltam, nem tudom, hogy lehet erre "rászokni".
Tando123 2011.12.11. 18:16:15
Tudom hogy meg fogod oldani ezt is:-) de azért megírom: nálunk az ajtó közelében van falra akasztható családi naptár. (Azt hiszem ezen a néven árulják.) Nekem ez az egyetlen esélyem:-)))Bármit el tudok felejteni, azt az egyet sikerült rögzítenem az agyamban, hogy oda kell írnom mindent:-)
Utolsó kommentek