2011.09.20. 15:00
Jelenetek egy játszótérről
Sokáig érlelgettem magamban ezt a történetet, talán azért is vártam bő egy hetet, hogy ne indulatból, ne elkeseredésből írjak, hanem csak úgy, mintha az egész nem is lett volna annyira mellbevágó, mintha az, ami történt csak egy "eset" lenne a játszótérről, ahol nap mint nap esnek úgy szavak szülők közt, ahogyan nem kellene, amivel csak a gyerekkapcsolatoknak ártanak, amikkel csak magukat járatják le.
Mert igen, a játszótér sokszor inkább küzdőtér, és nem egyszer hívott fel barátnőm azzal, hogy neki most azonnal, sürgősen beszélnie kell valakivel, úgy felhúzták, Szintia mamája miért esett neki olyan csúnyán, majd az ő gyereke is fogja még szórni a homokot, akárki meglássa. És ez így is van. A kezdő, a homokozó szélén gyakran első gyerekével a üldögélő anyuka vagy nagymama nem ritkán veti el a sulykot édes egyetlenje védelmében, míg aztán pár év eltelik, megjön a rutin, kifejlődik a megtorláshoz, rosszalkodáshoz való ész vagy eszetlenség Szintia angyali fürtjei mögött is, és legközelebb már Szintia mamáját találjuk a mentegetőző anyuka pózában, sápadtan szorongatva áldozatból elkövetővé vált kislánya kezét. Persze előfordulhat az is, hogy Szintia mamája nem hajlandó a fejlődés útjára lépni, és a támadó gyerek anyukájaként is habzó szájjal fogja védeni kislánya akart vagy akaratlan csínytevéseit, ahelyett, hogy az évezredes játszótéri hagyományoknak megfelelően leguggolna, és komolyan elmagyarázná a gyerekének, miért is nem szabad Domonkost csak úgy lelökni a kismotorjáról.
Valami ilyesmi történt ezúttal is. Pedig jó ötletnek tűnt a szép nyári időben egy kicsit messzebb sétálni, és a megszokott játszótereink helyett a ritkán látogatott "csúszdás" játszótérrel örvendeztetni meg a kölköket. Volt is nagy visongás, boldogan vetették bele magukat a hatalmas porfelhőbe, ami a játszótér légterét kábé egy az egyben uralta, azzal a hatalmas csőcsúszdával együtt, amely puszta létezésével értelmet adott a kölkök életének. Ez alkalommal viszont feltűnően kevesen verekedtek közelében a lecsúszás mámorító élményéért. Az én két nagy gyerekemen kívül még talán hárman visongtak körülötte, hamar ki is derült, miért.
A csúszda végén, a csövön egy kisfiú üldögélt, és elképesztő kitartással szórta a leérkező gyerekek szemébe a földről a port. Felmarkolt egy jó nagy adagot, majd a csúszdán érkező, általában teli szájjal visító gyerek arcába dobta. Aztán, mikor a gyerek prüszkölve kikecmergett, nosza dobott még egy-két marékkal az üres csőbe is, mintegy előkészítve a terepet a következő versenyző számára.
Megrökönyödve figyeltük az eseményeket egy hasonszőrű mamával, aki, bár a gyereke asztmás volt, és így duplán nem esett jól neki amit látott, csak engem böködött, hogy na, most mi van, miért nem szól rá kisfiára a kedves mama?
Anyuka pedig sehol, így mikor Mici vaksin, szemét dörgölve odajött hozzám reklamálni, odamentem a fiúcskához és megkértem, hogy hagyja abba a porolást, mert ez különböző okok miatt senkinek sem jó. Az már sosem fog kiderülni, mennyire lett volna szófogadó a kölök, mert a látványra, ahogy a gyerek felé hajolok, egy közeli padon ülő társaságból fiatal nő ugrott fel, mintha rugóból pattintották volna, és kihívóan mosolyogva érdeklődött, mit mondtam a gyerekének. Láttam, hogy ez nem lesz egy könnyű menet, de azért elismételtem neki is, hogy miért nem üdvös mások szemébe szórni az apró kaviccsal teli port. A mellettem álldogáló anyuka is felbátorodott és röviden vázolta kisfia asztmáját, mint porszórás elleni másik nyomós indokot, és együtt reménykedtünk, hogy most már csak megérti, ha eddig nem.
- Na és? Hadd szórja a gyerek! - érkezett a mellbevágó válasz - A többi meg fulladjon meg! És vakuljon meg inkább! - szórta gyerekéhez hasonló vehemenciával a nő az arcunkba a választ és visszamasírozott a többiekhez.
Kellett egy kis idő, amíg magunkhoz tértünk. Szó szerint leforrázva éreztem magam, bizsergett a bőröm, és életemben nem éreztem magam ennyire tanácstalannak. Azért gyorsan átparancsoltam a kölköket egy másik csúszdára. Jöttek is, tőlük szokatlan módon, azonnal. De már nem sokáig maradtunk. A hangulat elromlott, és ezen az sem segített, hogy a port szóró kisgyerek az incidens után nem sokkal elcsattogott a mamájával. Pár percre rá én is összekaptam a fekete különböző árnyalataiban pompázó kölkeimet és hazajöttünk.
14 komment
Címkék: játszótér konfliktus kölök
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Paramami 2011.09.23. 15:02:16
Minél több gyerek lett, annál megerőltetőbb lett nekem a játszótéren figyelni a gyerekekre, részt venni a konfliktusok feloldásában (az enyémeket pl. rendszeresen lökdösték a csúszdán).
Még mindig kicsit lelkifurdalásom van és szaranyának érzem magam, hogy nem veszem a fáradságot a játszózásra, de még ha el is megyünk itthonról, akkor is inkább a közeli téren gyűjtünk vadgesztenyét vagy a templom dombján motoroznak, bújócskáznak, mint hogy a játszótérre menjünk.
Hozzáteszem: kifejezetten szociális ember vagyok, nyáron pl. rengeteget jöttek hozzánk az ovistársak játszani és viszont, de a játszótereket valahogy nem bírom, és örülök, hogy nem kényszerülök használni őket. Persze ha egy-egy kirándulós napon az utunkba akad egy-egy (jobb) játszótér, és nem egyedül vagyok a gyerekekkel, mi is megállunk, és hagyjuk a kölyköket tombolni, de az megint más, mint minden nap nyomulni a játszótéri közösségben.
(Egyébként eladó a házunk sajnos, anyukám betegsége miatt közelebb kell hozzá költöznünk, mert ő már nem mozdul. A ház kisgyerekeseknek ideális, ha valaki éppen keres, küldök szívesen linket róla...)
Bagiraa 2011.09.23. 21:43:13
Én mázlista vagyok valószínűleg, mert még soha nem volt nagyobb problémám a játszóterezésből. Nem is tudom hogy hogy nem robbannék szét a helyszínen egy ilyen esettől...
Kb egy éve meg könnyű a dolgom ebből a szempontból, mert Hollandiában szinte mindig üresek a játszóterek, itt nincs akkora divatja mint otthon. De nincs is kivel beszélgetni...
herbivore (törölt) 2011.09.24. 15:24:32
velünk legutóbb az történt, hogy egy csaj lehozta a beteg gyerekét ("á, csak kétszer hányt, azóta csak hasmenése van, ropit adok neki") a játszótérre, aki ott úgy összefosta magát, hogy át is kellett öltöznie. a nő ott cserélte ki a pelenkáját a padon, és csak a második fosás után jutott eszébe hazamenni. nyolcadik hónapban voltam, a gyereke a lányom maciját előtte hosszasan ölelgette, hurcibálta. a fenti szöveget is ("nincs semmi komoly baja") csak véletlenül hallottam meg, másnak mesélte röhögve
a másnap estét már kórházban töltöttük, infúzión, úgy hányt a lányom
és a slusszpoén: nemrég újra láttuk őket a játszón, és nem mertem a csajnak megemlíteni az esetet, mert még én sajnáltam, hogy milyen érzés lehet, ha így rárontanak az emberre, hogy a gyereke megfertőzött valakit
lúzer vagyok
2011.09.24. 21:32:25
kutyáslány 2011.09.25. 08:51:41
phoboss 2011.09.25. 11:50:53
IxChel 2011.09.25. 17:37:40
Egyszerűen nem szabad hagyni, annyi a bunkó ember a világon, ez meg ráadásul veszélyes is. Ilyen nincs. És nem is értem, mi játszódhat le ilyenkor az említett anyuka fejében.
macskavati 2011.09.26. 00:47:41
Amúgy bocs, Panzej, hogy csak emiatt szólok hozzá, egyébként baromi rég követem a blogodat, és majdnem egyszerre szültünk, hasonló módon :)
Ez a játszótéri nő meg nyilván teljesen bolond volt, de rémisztő, hogy semmi eszköz nincs az ember kezében az ilyenekre :(
A padon a többiek mit szóltak ehhez? És lett azóta folytatás?
korcsolya 2011.09.26. 09:20:27
nyúlmama 2011.09.27. 09:07:35
Mert az egy dolog, hogy az ilyen gyerek a játszótéren egy rémálom, csak fel is fog nőni. És ő-meg a hozzá hasonlóak, mert vannak, sajnos-fogják alkotni a jövő társadalmának egy részét.
Sajnos egyre többször látom, hogy a más gyereke a "dögöljön meg" kategória.......
retinax 2011.09.27. 09:27:02
winninger jolán 2011.09.27. 11:15:45
Panzej 2011.10.06. 21:44:10
Bagiraa, ez fura, amikor mi Hollandiában laktunk, akkor mindig tele volt a játszótér, igaz, nagy dumcsizások szülők közt nem voltak. Csak az arab meg a japán mamák jártak csapatokban. Meddig lesztek még kinn?
Macskavati, nem történt semmi. A padon ülő férfi meg nő eléggé hasonszőrű volt az agresszív anyukához.
Utolsó kommentek