Panzej 2011.08.11. 01:20

Nyaralok

Keringek a lakásban, egyik szemem sír a másik meg nevet. Egy vallomással tartozom: másfél hete egy gyerekes anya vagyok. Az életem gyökerestől megváltozott. Mondhatni a feje tetejére állt.

Tudok például aludni. Nem éberen, minden kis zajra felriadva, hanem mélyen, hosszan, valósnak tűnő álmokba simulva. Ébredés után aktívan lustálkodom, mert megtehetem, mert senki nem áll az ágyam mellett, hogy keljek már fel, nem bököd az idő, hogy ebédet kell főzni, játszóra menni, vagy ideje lenne a fél órája tartó és egyre hangosabb veszekedést közelebbről megszemlélni.

Akkor eszem, amikor akarok. Ha nincs ebéd egykor, akkor nem öl a lelkiismeret, hogy Palkó már nem fog enni, inkább hisztizni a fáradtságtól, aztán éhesen aludni menni. És bátran megtörhetem a húsleves, rizs valamilyen hússal, néha rakott krumpli unalmát egy jó kis csípős curryvel vagy wokkal, nem lesz nyavalygás, hogy nem ízlik.

Viszonylag szabadon mozoghatok, akár este hatkor is elugorhatok bevásárolni. Isti ugyanis meglepően békés gyerek, csak legyen tele a hasa.

Este nem kell mindent elrámolni az ebédlőben meg a konyhában. A pulton éjszakázhatnak a kint hagyott kések, az asztalon a majonéz meg a só, sőt, akár a csoki is. Nincs másnap reggel felügyelet nélküli lakmározás, fájós has, rettegés a kétpofára nyalogatott sószóró mellékhatásaitól; nincs bosszankodás az eltűnt csoki, a ragadós kezű kölkök, és a mindenhová odatörölt, csokitól csöpögő szájak felett, hogy a természetes úton kialakuló "kinek mennyi jár" elnevezésű igen zajos hajtépést ne is emlegessük.

Meg tudom inni a reggeli kávém! Nincs Palkó, aki az első adag elkunyerálása után a második, már dugdosva szürcsölgetett Maci kávénál is résen van és nagy, bánatos szemekkel szomorkodva célozgat a kezemben lévő bögrémre, míg aztán lelkiismeret furdalástól fuldokolva csak odanyomom neki. Harmadik bögrével már nem is próbálkozom.

Tudok L-lel beszélgetni. És nem csak távolról ordítozva, bár azért ha őszinte akarok lenni, hát mostanában az is előfordult. Még veszekedni is ráérünk. Ezt a luxust!

Egész héten mindössze kétszer kapcsoltam be a mosógépet. Teregetés kacagva, vasalás egy jó délutáni alvás után este, közben egy jó film, miközben a valószínűtlenül kisimult idegekkel rendelkező L a konyhában fütyörészve "főzi" a hamburgert.

Isti békés szemeitől kísérve eljutottam üzletekbe is, sőt. Képes voltam venni egy-két dolgot a nyári leárazásakon anélkül, hogy folyna rólam a víz, és kardigán keresés helyett a három szanaszét bóklászó kölköt, majd a legrövidebb hazavezető utat keresném. Házunk ékessége, Mici, aki minden egyes rózsaszín, hello kitty-s cucc előtt orbitális hisztibe kezd, valószínűleg édesen alussza délutáni álmát, mosolyodom el a gyerekosztályon. Aztán gyorsan lekapok neki a polcról egy lila, csingilinges felsőt. Szigorúan a spórolás jegyében.

És rend van otthon. Nincsenek életveszélyesen szétdobált játékok, nem lépek rá éjszaka egy véletlenül hátrahagyott üveggolyóra, nem keményednek a kézműves asztalon az otthagyott gyurmák, és nem kell négykézláb keresni a kiszáradással fenyegető filctoll kupakját. Nincs kenyérhéj, lepotyogott falat az ebédlőasztal alatt, nem ragad a kiömlött kakaótól az asztalterítő.

De azért...

Mikor bemegyek abba a sterilre takarított gyerekszobába, ahol még az ágyak is le vannak húzva, rendesen megmar a hiányérzet. És L-t is rajtakaptam már, amint fátyolos szemekkel begyűjt egy-két, még sarokban kószáló kisautót, vagy gondosan helyére teszi Mici egyik vidám kis nyakláncát.

Reggelente az eleinte élvezettel hallgatott csend egyszer csak ordítani kezd és folyton mehetnékem van a kiüresedett lakásból. És gondolunk rájuk, és beszélünk róluk és a képeiket nézegetjük. Ma pedig hazafelé az autóban azon nevetgéltem, ahogy Palkó mondja az igen-t, jammot meg a tojást, magam elé képzeltem Micit, ahogy kis szoknyában komolyan balettozik, és Lackót, ahogy komolyan beszélgetünk, ahogy hozzám bújik.

Szóval nyaralunk. Még szombatig. És bár úgy érzem, elmehetnénk még egy hét szülő-szabira, már nagyon várom őket.

(A frappáns befejezés pedig a késői órára való tekintettel ez alkalommal sajnos elmarad.)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://panzej.blog.hu/api/trackback/id/tr443143291

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

korcsolya 2011.08.12. 13:58:36

Nem kell mindig frappáns befejezés, főleg ha az írás maga ilyen szép. Úgy szeretem olvasni a bejegyzéseidet!

Panzej 2011.08.12. 15:21:30

Köszi! Ilyenkor mintha hájjal kenegetnének :-)

egyedi 2011.08.12. 19:59:50

azért jó, hogy pihenhetsz egy kicsit :) pár hét múlva már csak álmodozni fogsz egy ilyen hétről! de egyébként nagyon érzem, amit te. nekem is mindig csak 1-2 napig jó a csend, aztán már úgy tud hiányozni mindegyik fiú.
Isti meg egy csoda bébi lehet, ha ennyit alhatsz mellette :)

cherrypie 2011.08.13. 13:00:20

Ez nagyon tetszett...és nem kell mindig a frappáns befejezés, pont jó volt így... :)
süti beállítások módosítása