Tessék, megint rossz anya vagyok, a negyedik kölökre való nagy várakozásban csak az elsőről szóló fontos hírek sikkadnak el, márpedig Lackó vasárnapi úszása azért egy rövid posztot megér.

Mert az úszóbajnok idén is aratott, mindkét számban, amiben elindult, vagyis háton egy bronzot gyűjtöttünk, mellen pedig egy ezüstöt. És ugyan az arany idén más nyakában fityegett, Lackó nem volt elégedetlen, mint egy kis katona, olyan fegyelmezetten csinálta végig a futamokat, mi pedig rekedtre ordítottuk magunkat szurkolás közben és azon sem csodálkoztam volna, ha ott helyben megszülök az izgalomtól. Nem csodálkoztam volna. Akkor még. 

Most meg már... Nincsenek illúzióim. A terhesség nálam már alap. De legalább van egy ügyes nagy fiam. Aki nemrég még milyen kis pici volt, most meg már úszóversenyen indul. Maholnap majd meg a Nobel-díját veszi át. Ugye.

Hiába, no, az idő nem áll meg. És Lackó ma már nem cipelte be az óvodába az érmeket, mint az elmúlt két napban. 

Jöhetnek az új kihívások.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.