Jön a hidegfront, kacsint rám tegnap óta minden utamba akadó ismerős, aztán csodálkoznak, hogy miért nem vagyok boldog a hírtől. Hiszen az köztudott, hogy a frontok kirobbantják a babákat, néznek rám biztatóan, én meg csak legyintek. Kackackac. Frontok, ugyan már. Belőlem majd csak a doki, a 42. héten, piszkálással, burokrepesztéssel, utálom.

És egyébként is. Felejtsen el minket az a hidegfront, már három napja meg van tiltva a gyerkőcnek, hogy ma kidugja az orrát. Végre ugyanis van egy szabad esténk, a kölkök vidáman viháncolnak a nagymamánál, mi pedig elmentünk KETTESBEN az új lakásba lecsekkolni a felújítást, utána kenyérlángost ettünk KETTESBEN egy kis vendéglőben, KETTESBEN nyugisan bevásároltunk, és sokat, nagyon sokat beszélgettünk. KETTESBEN.

Kellenek ezek a kettesben töltött esték, és kellenek ezek a felnőtt, házon kívüli  beszélgetések. Most például ennek köszönhetően lehet, hogy vége a szerencsétlenkedésnek, és mégiscsak lesz neve Félgyerkőcnek. Persze a végeredmény egyelőre titkos, és még akár változhat is, ez egy hatalmas bréking az elmúlt hónapok dilemmái után. Egyre jobban alakul a kép a fejemben.

Mintha már az arcát is látnám.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.