2011.03.17. 01:24
A negyedik
Mostanában komoly gondjaim vannak az elalvással. És nemcsak azért, mert L külföldön havajozik, nem azért, mert megint annyira dühít valami, hogy inkább rázom a lábam a paplan alatt, mint REM fázisban rebegtetem a szempilláimat, miközben olyan rettenetesen igazságtalannak tartom a világot, nem. És nem stresszelek pénzen, felújításon, Palkó hatszáz pöttyös bárányhimlőjén, amivel már lassan egy hete küzdünk, most már pszichikai tüneteket villantva a bezártságtól, nem. Nem és nem.
Engem a pocakom tart izgalomban. Az a titokzatos valaki, aki szétrúgja a beleimet, benyomul a bordáim alá, ötpercenként pisilni küld és tíz hét múlva megszületik. Előbújik, egyszer csak itt terem, úgy, hogy gyakorlatilag nem vagyok felkészülve rá, hogy nem foglalkoztam vele, nem gondolkodtam, álmodoztam róla, hogy nem simogattam a pocakomat gyengéden, nem loholtam az orvoshoz lelkesen. Itt lesz, ölelésre, gondoskodásra várva, úgy, hogy eddig bármilyen, vele kapcsolatos dolgot tehernek és nyűgnek éreztem, hogy utálom a szülés gondolatát, az egész terhességben csak a fizikai hendikepet látom, és folyamatosan rettegek attól, hogy mi lesz velünk négy gyerekkel. Valamikor június közepén egyszer csak felsír, úgy, hogy az egész terhességről mindvégig igyekeztem tudomást sem venni, mert így könnyebb volt elviselni, mert a hétköznapok hajszájában nem is volt időm hozzászokni, törődni vele.
Még mindig nem tudom, mi lesz a neve. És életemben először érzem azt, hogy kiver a víz a gondolattól, amit mindig olyan elképedve hallgattam más kismamák szájából, hogy vajon képes leszek-e szeretni őt, az idepottyant, váratlan kisbabát. És bár az eszem azt súgja, hogy ez egy felesleges agyrém, szerelembe esni egy kisbabával, pláne a sajátommal szerencsére elkerülhetetlen, még mindig tanulnom kell, hogy lesz még egy gyerekem. Kisbabám lesz, akire szeretnék várakozni, aggódni, szeretni, olyan igazi anyás, kapaszkodós majomszeretettel. Már most.
Nekiálltam tehát felépíteni magamban a kölök imázsát. Tudatosan. Ma lesz az ötödik este, amit a többi kölök ágyba kergetése után többé-kevésbé együtt töltünk az egyéb teendők mellett. Elalvás előtt átölelgetem a pocakom, figyelem, ahogy mocorog a hasamban, elképzelem, ahogy babszemként fekszik majd az óriásinak tűnő kiságyban. Komolyan gondolkodom a nevén, nem utálom magam nyilvánosan az eldeformálódott testem miatt és elcibálom a családot sokdés ultrahangra. Még úgysem voltunk soha ilyesmin.
Palkó pedig záros határidőn belül új ágyacskát kap, hogy mire az öcsi megérkezik, kitörlődjön régi rácsos ágyikó a kis kókuszdiófejből, jobban bevonom L-t a rugdalózás és a névválasztás rejtelmeibe, előveszem az Elevitet, a magnéziumot, és pontosan tudni fogom az orvosnál, hogy hányadik terhességi hétben vagyok.
Mostantól várni fogok rá. Készülni fogok rá. Érte, értem, értünk. Hiszen egy család leszünk.
7 komment
Címkék: terhesség gondolatok várakozás félgyerkőc
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
orcalin 2011.03.18. 21:10:05
Panzej, benned több szeretet, van mint csillag az égen.
Panzej 2011.03.18. 22:23:53
orcalin 2011.03.18. 23:39:17
Pedig még távol vagyok a gyerekvállalástól, szóval a híres hormonokra sem foghatom...
Laliath 2011.03.19. 07:45:15
Mi már beszereztük a nagycsaj ágyát, és trenírozzuk, hogy a visszarácsozott ágya a tesóé lesz. Ami azt illeti én is tojok ám rendesen, csak én még a "mit fogok csinálni két gyerekkel?" létszámnál tartok.
kutyáslány 2011.03.19. 15:50:32
Név nélkül meg senki se maradt még. :) L. mit mond a név dologra?
Utolsó kommentek