Újabb lépcsőfokot ugrottam a terhességben, reped rajtam a kabát, a hasam mindenbe beleütközik és csak békahelyzetben tudok guggolni vagy a földre leülni. A hasam nagyon fent van, alig kapok levegőt, ég a gyomrom és nem férek bele még a szoptatós melltartóimba sem

Minden olyan hirtelen történt, nem is értem. Nemrég még azon paráztam, hogy sehol semmi, most persze az a nyavalya, hogy túlságosan gömbölyödik, ez van. Nemhiába vagyok én terhes. Egyre inkább a környezetemnek is.

Meglepő módon ennek ellenére is akad még olyan, aki nem sajnálkozva, ijedten vagy együttérzőn figyeli elnehezedett énemet, hanem egyenesen rajong érte. Szám szerint két állandó csodálóm van. Az egyik L, hát persze, de ezen nincs is mit csodálkozni, L valahogy tökéletes, pont, ezzel meg kell tanulnom együtt élni. A másik az érdekes. Mici. Mici, aki az utóbbi időben hatalmas mellű királynóket (sic!) rajzol, kiguvadt szemekkel bámul, mikor kiterheskedem a zuhany alól, és fennhangon álmélkodik, hogy:

- Mami, neked MEEEKKORA feneked vaaaan!!!

-Mekkora? - ráncolom össze meglepve a homlokom.

-Hatalmaaaas! - mondja Mici elismerően, szemei a csodálattól ragyognak, én pedig hirtelen nem tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek. Mici rajongva zabál a szemével. Zavarba jövök.

- Mi van, tetszik neked?? - kérdezem elképedve, mire Mici szégyellős vigyorral bólogat: - Igen, nagyon!

Zavaromban megfordulok. Én hülye.

- Mamiiii, neked a melled is megnőtt! - kerekedik Mici szeme, én meg kezdek bosszús lenni, hát eddig sem bújtam el öltözködni, láthatta a gyerek, ahogy terebélyesedem, tudják, hogy jön a kisbaba, most mi ez az ámuldozás?

- Tudom, kicsim, hát persze! - igyekszem természetesen kezelni a helyzetet és most már a szekrényajtó mögé bújva gyömöszölöm magam a ruháimba, nehogy még valami megnőjön rajtam. Nagy a csend, óvatosan kilesek a szekrényajtó mögül, Mici épp a pólója alá kukkol. Nem kérdezem, mit keres.

Máskor meg felhúzza a pulcsimat és nézegeti a hasam:

- Mami, ott van benne a kisbaba? És az enyémben is lesz majd? Mikor?

- Majd ha felnősz, neked is lesz! - vágok a gyerek szavába, mielőtt rákérdezne a hogyanra is, amit eddig valahogy mindig megúsztam. Hogy miként, az rejtély, hiszen a születést már kitárgyaltuk, tudják, hogyan jön ki a kisbaba, tudják, hogy ez egy izgalmas és fájdalmas folyamat, nézegettünk "véres" képeket, és Mici most már zavarbaejtő természetességgel kezeli a témát.

Nem úgy engem, meg a testem. És ez meglepő annak fényében, hogy Palkós terhességemet is végigasszisztálta már, sőt, meg is sértődött kisöccse születésén.

Azt hiszem, megint nekiállhatok elképzelni, micsoda segítség lesz az én nagylányom, ha megszületik a kisbaba.

És remélem, ezúttal nem fogok pofára esni...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.