Ezek a nokiák pont olyanok, mint Afrikában vagy Közel-Keleten a Toyota dzsippek. Egyszerűen mindent kibírnak. Még Palkót is, aki az elmúlt szűk öt percben kábé nyolcszor csapta a földhöz, falhoz, asztalhoz satöbbi a megszerzett telefont, mire sikerült kicsavarnom a kezéből.

Egyszerűen be van zsongva a telefonomtól. Elcsórja, ide-oda el- és bedugdossa, kiveszi a táskámból, sms-t küld vele az apjának, és volt már, hogy idegességtől gyöngyöző homlokkal állítottam le, amikor egy kád víz felett lóbálta a rajta csüngő kis díszénél fogva, de játszott már vele az erkélyen is, centikre a második emeleti zuhanós valóságtól.

És ha már második emelet.. A kitudjamelyik színház előadásán, ahol a nézőtérként funkcionáló lelátó tetején, a leghátsó sorban ültünk, nekem is sikerült a sötétben a pad alá ejteni a mobilt, ahonnét még úgy hat métert zuhant földet érés előtt.

Szegénykém, nagyot csattant, én meg hirtelen arra lettem figyelmes, hogy a darab valahogy rám terelődött. Legalábbis mindenki engem bámul. És volt, aki viccesnek találta az előadást, mások pedig legszívesebben egy paradicsomot vágtak volna hozzám, aztán egy másodperc múlva minden visszatért a rendes kerékvágásba. Minden, de nem mindenki. Mert én csak vörösödtem, és nem igazán tudtam figyelni a finálét, az igazat megmondva máig nem emlékszem, hogyan ért véget a kacifántos darab.

Viszont a lenémított és kijelzőjével a padlóra borult telefont az előadás után szerencsésen megtaláltuk. Igaz, hogy nehezen, a nézőtér alatti faállványzatban bukdácsolva, de azért meglett. És működött.

Mondjuk nincs is min csodálkozni. Ha Palkót kibírja, akkor akár a szemben lévő tízemeletes panel tetejéről is ledobhatnám..

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.