2011.02.21. 15:52
A telefonoooom!!
Ezek a nokiák pont olyanok, mint Afrikában vagy Közel-Keleten a Toyota dzsippek. Egyszerűen mindent kibírnak. Még Palkót is, aki az elmúlt szűk öt percben kábé nyolcszor csapta a földhöz, falhoz, asztalhoz satöbbi a megszerzett telefont, mire sikerült kicsavarnom a kezéből.
Egyszerűen be van zsongva a telefonomtól. Elcsórja, ide-oda el- és bedugdossa, kiveszi a táskámból, sms-t küld vele az apjának, és volt már, hogy idegességtől gyöngyöző homlokkal állítottam le, amikor egy kád víz felett lóbálta a rajta csüngő kis díszénél fogva, de játszott már vele az erkélyen is, centikre a második emeleti zuhanós valóságtól.
És ha már második emelet.. A kitudjamelyik színház előadásán, ahol a nézőtérként funkcionáló lelátó tetején, a leghátsó sorban ültünk, nekem is sikerült a sötétben a pad alá ejteni a mobilt, ahonnét még úgy hat métert zuhant földet érés előtt.
Szegénykém, nagyot csattant, én meg hirtelen arra lettem figyelmes, hogy a darab valahogy rám terelődött. Legalábbis mindenki engem bámul. És volt, aki viccesnek találta az előadást, mások pedig legszívesebben egy paradicsomot vágtak volna hozzám, aztán egy másodperc múlva minden visszatért a rendes kerékvágásba. Minden, de nem mindenki. Mert én csak vörösödtem, és nem igazán tudtam figyelni a finálét, az igazat megmondva máig nem emlékszem, hogyan ért véget a kacifántos darab.
Viszont a lenémított és kijelzőjével a padlóra borult telefont az előadás után szerencsésen megtaláltuk. Igaz, hogy nehezen, a nézőtér alatti faállványzatban bukdácsolva, de azért meglett. És működött.
Mondjuk nincs is min csodálkozni. Ha Palkót kibírja, akkor akár a szemben lévő tízemeletes panel tetejéről is ledobhatnám..
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Krinya75 · http://en-mozaikok.blogspot.com/ 2011.02.22. 09:25:27
egyedi 2011.02.22. 23:15:37
viszont ezerszer leejtettük már (Bence direkt, én véletlenül :) )de ezt jól viseli. (néha ugyan azt kívánom, hogy elromolhatna, mert akkor kénytelen lennék újat venni :) )
Panzej 2011.03.06. 17:04:39
Nem semmi.
Pár napja elővettem az évek óta nem használt, ősi nokiámat, és minden különösebb erőfeszítés nélkül lelket tudtam lehelni belé. Pedig az már akkor ősi selejtes példány volt, mikor megkaptam.
Egyedi, és milyenre áhítozol?
Utolsó kommentek