Panzej 2011.02.16. 23:42

Fülgyulladás

Gyomor a torokban, rémálmok, majd megnyugvás, benne a félelemmel, hogy mikor kezdődik újra. És aztán újra, gyomor a torokban, kétségbeesés, tehetetlenség érzés, hová rohanjak a gyerekkel, rohanjak-e egyáltalán, hiszen mintha már jobban lenne, mintha ivott volna egy-két kortyot, és a kekszből is fogyott. Reménykedés, aggódós figyelem, pofisimogatás, vajon van-e láza, és tényleg, megint mintha meleg lenne..

Hát ez megy már, napok óta, nekem meg kezd az egész az agyamra mászni, úgyhogy ma végre eldöntöttem, hogy a lázasan sírós éjszaka és a nap nagy részében bágyadt, lázas, alvós gyerek hiába ivott eleget estére, hiába néz ki jobban, elmegy szépen az orvoshoz. Mert ezt a libikókát nem csinálom tovább, még egy rossz éjszaka után következő gondtalannak tűnő napot nem kérek, mert ez így nem normális, és különben is, miért nem ebédel ez a gyerek napok óta már, nincs, ez a dolog nincsen rendben így. A doki különben is este rendel, és ez azért hurrá, mert ilyenkor nincsenek sokan, mert Palkó is jobban van a délutáni több órás alvás után, mozgathatóbb, strapálhatóbb. Nincs is ennél jobb alkalom. Azért, amit máskor nem teszek, most óvatosságból összeszedem a papírokat, rendesen, és akarva akaratlanul is elkezdődik a listaírás a fejemben. Nem árt az, ha kórházba kell menni..

Aztán úgy hat körül L bevadássza a kis csibészt, bevágja a kocsiba, míg én az úszásról rohanok a rendelőbe, hátamon a másik kettővel, de hiába. Annyira nem volt beteg ma senki rajtunk kívül, hogy várakozás nélkül bent ült már a két fiú, és a kihallatszódó hangok alapján éppen a távozással foglalatoskodtak, mikor mi lihegve a váróba robbantunk. Mivel L nem az a színes előadó, nekem pedig épp erre volt szükségem, bekopácsoltam magam a rendelőbe, hallani a diagnózist, részletesen, élő és egyenesben, felcsipegetni az információ morzsákat, megfürödni a doktornő hangjából áradó nyugalomban, hogy aztán súlytalanul hazaröppenve gondtalan álomba zuhanhassak - persze csak a három gyerekkel járó mindennapos esti cirkuszt követően.

És így is lett. Senki rajtam kívül még nem fogadta boldogabban az enyhe fülgyulladás diagnózisát, és senki nem hallgatta még boldogabban a logikus magyarázatot a hosszas alvásokról, nyűglődésekről, nem evésről meg barátairól, amik, ha belegondolok, eddig minden betegségnél olyan természetesek voltak, és csak azóta léteznek súlyozott problémaként, mióta hazajöttünk a kórházból.

Az idegeim mindenesetre most helyre kerültek, és Palkó is szépen alszik. Aztán holnaptól majd egyre jobb lesz minden. És minden következő nappal. Míg aztán egyszer csak mindketten elfelejtjük azt az egykori, csúnya kórházasdit.

A bejegyzés trackback címe:

https://panzej.blog.hu/api/trackback/id/tr322666768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

OMara 2011.02.18. 14:39:12

Talán nem off a hozzászólásom.

A lányomnak annak idején, ovodás koráig, gyakorlailag egy tüsszentése sem volt. Utána viszont gyakori vendégek voltunk a Bethesda Kórház fülészetén. Egy szimpatikus doktornő kezelte, akitől egy remek tanácsot kaptunk. Gyerekes anyuka lévén ajánlott egy immunerősitő szert, annak is a külföldi változatát. Vélménye szerint a magyar megfelelő nem tartalmazza kellő mennyiségben és minőségben a hatóanyagokat.
Buccalin Berna a szer neve. Sajna akkor külföldről kellett beszereznünk,de megérte. A lányomat sokáig "etettem" ezzel a tablettával,..és a legnagyobb örömömre ezután sohasem volt baja sem a torkával, sem a fülével.
Talán érdemes lenne kipróbálnotok!:)
süti beállítások módosítása