Hiába, én is csak olyan vagyok, mint a legtöbb nő: ha elmegyek a tükör előtt, automatikusan belepillantok. Így történt ez ma is, pár perccel ezelőtt, eltekintve attól az apró, pici különbségtől, hogy most nem csak elhussantam a tükör előtt, Palkót kergetve, hanem le is cövekeltem előtte. Jééé, bökött rám csodálkozva a tükörképem, én terhes vagyok. Tényleg. Te jó ég..

Tudom, tudom, hülyén hangzik ez az egész, de annyira nem volt időm még csak gondolni sem a legújabb félgyerkőcre mostanában, meg legyünk csak őszinték, úgy a nagy általánosságban, hogy teljesen elfelejtettem az állapotomat. És igazából nem is nagyon volt még, ami emlékeztessen rá, hasam még mindig sehol, a kórházban észre sem vették az első nap, hogy másfél embernyi vagyok. Másnap aztán rádöbbentettem őket, meg is oldották az ágykérdést gyorsan, mert hát mégis mi történt volna, ha én arról a három székről hajnalban legurulok vagy ilyesmi..

De ma, nem tudom, a ruha teszi, vagy egyszerűen csak több időm van magammal foglalkozni, a hasam határozottan nagynak látszik. Ez már egy terhes has. Te jó ég, mekkora. És milyen hirtelen lett ekkora!

És ha már jé, meg tényleg, akkor hűha, tényleg, utoljára karácsony előtt jártam a védőnőnél. Meg dokinál is. Azt hiszem egy kicsit felelősségteljesebb kismamának illene lennem. És be kellene tömnöm azt a bizonyos lyukat ott a fejem tetején. Azt, amelyik minden terhes nőnél előbb vagy utóbb megjelenik, hogy aztán azon keresztül minden lényeges vagy lényegtelen információ úgy ahogy van, szűretlenül kihulljon.

Mert hiába, azért én terhes vagyok. Tényleg. Akkor is, ha néha elfelejtkezem róla. Éppen azért. Mert terhes vagyok. Tényleg! 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.