Giuseppe-vel a liftben találkoztam. Éppen gyanútlanul siklottam lefelé a medencéhez, amikor a negyediken megállt a lift, és két szerelőember nézett be az ajtón. Az egyik ember vállán létra volt, és úgy gondolta, nem illik neki a szállóvendég intimszféráját egy koszos létrával…

Ülünk Palkóval az asztalnál, és pihegünk. Azt hiszem, egy kicsit túlettem magam, aztán hátradőlök, és rájövök, hogy az érzés sajnos már vizuálisan is testet ölt: újra és újra vissza kell húzkodni a pólómat kibuggyanó pocakomra. Jó-jó, azért ez valljuk be, nem is csoda…

Annak idején, mint minden rendes menyasszony, én is megfogadtam, hogy követem a férjemet jóban-rosszban, betegségben, egészségben. Karakán nő vagyok, amit  mondok, azt be is tartom. Mit nekem Vlagyivosztok, vagy Ulánbátor, ha hív a kötelesség, megyek, még ha a szájamat húzva…