Giuseppe-vel a liftben találkoztam. Éppen gyanútlanul siklottam lefelé a medencéhez, amikor a negyediken megállt a lift, és két szerelőember nézett be az ajtón. Az egyik ember vállán létra volt, és úgy gondolta, nem illik neki a szállóvendég intimszféráját egy koszos létrával megzavarnia, így hát nem szállt be a liftbe. Egészen addig, míg a másik be nem lökte. Na, hát ő volt Giuseppe. Rá volt írva. A másik emberre nem volt semmi írva, nem is akart ott lenni, diszkréten elhúzódott a létrájával egy sarokba. Nem így Giuseppe. Giuseppe szembeállt velem, vagyis a melleimmel, mert Giuseppe nem egy magas ember, és bánatosan nézte őket egész úton.

– Nincs mit tenni, – csillogtak Giuseppe szomorkás szemei, – anatómiai okokból ide helyeztek minket. Ez van. – mondták a szemek, Giuseppe pedig bánatosan sóhajtott egyet, és megingatta karvalyorrát, hogy hej, te cudar élet, már megint egy nő, aki az arcomba tolja a melleit. Felháborító, micsoda világ van..

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.