Ülünk az asztalnál, virslit eszünk, és imádjuk. A tálalás egyszerű, a hangulat tökéletes, a kölkök vidámak, L cinkeli a társaságot, én meg csak figyelek, kicsit párás szemmel, és végtelenül hálás vagyok.

Soha ne legyen rosszabb évünk az ideinél. A sikerek és a bosszúságok emlékét elmossák szürke hétköznapok, mert semmi sem volt eget rengető, és semmi sem volt hosszas aggodalomra érdemes, és ez így volt jó. Nem kell emlékezni, és jövőre sem szeretnék.

Csak ezt kérem, másra nem is vágyom. Hogy jövőre is így legyen. Hogy ülhessünk majd együtt akkor is, virslivel és almalével, egészségesen, vidáman, a három kis orgonasíp, L és én, néha átszaladva a szomszéd szobába, ahol a hathónapos bővítmény vagy szuszogni vagy ordítani fog, de bármelyiket is választja majd, remélem nagyon elégedett lesz vele. Akárcsak én.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.