Ma megjártam a mérőnénit. Rettenetes volt. Több mint fél órát ültem nála Palkóval, és még kiskönyvet sem kaptam, mert nem vittem hozzá kérvényt az orvosomtól. Palkó a végén már a földön fetrengett, gondolatban én is csatlakoztam hozzá.

A védőnő, miután azért a súlyomat lemérte és beírta a majdani kiskönyvembe, közölte, hogy azért a vérnyomásomat majd inkább a következő alkalommal méri, amikor már meglesz a hivatalos kérvény, és végre oda is adhatja a kiskönyvet. Bátortalan kérdésemre, hogy mi lenne, ha utólag hoznám azt a babérkoszorúkkal ékesített alázatos kérelmet, csak felháborodottan mutogatta nekem a szerinte erre vonatkozó rubrikát, ami arról érdeklődött, hogy hány hetes a gyerek. Hogy ő most mégis mit írjon ide, kérdezte diadalmasan mérőnéni, én meg, mivel nem értettem az összefüggéseket, inkább csendben és bűnbánóan hallgattam. Majd, hogy még kuszább legyen a dolog, mérőnéni rákérdezett, mégis, mit gondolok, hány hetes lehet a gyerek? Tíz, böktem ki határozottan, amit aztán haloványan be is vésett a fent említett, különös jelenséggel bíró rubrikába. No de azért a kiskönyvet oda nem adta volna, neeem. Csupa következetesség a hölgy. Önmagához hűen, félórás semmitmondó kíntatás után aztán végre elbocsátott. Alig hittem el.

Rövid szünet következett, hazarohanás, ebéd, gyerekfektetés, majd jött a délután, meg az orvos, amit pedig már fel is adtam, mert nagyon úgy nézett ki, hogy nem lesz aki Palkózzon egy kicsit, amíg én a rendelőben vagyok. Végül lett, én meg szembesültem Vele, akinek még neve ugyan nincs, viszont van kezecskéje, lábacskái, aranyos pofija, és nagyon mozgékony. Betöltött tizenegyedik hét, mondta a doki, én meg úgy elnézegettem, hogy hát itt ez a híres, tulajdonképpen egész kis cuki, egészen pörfikt, és persze nem csak azért, mert ő lesz az én kisbabám..

 

A bejegyzés trackback címe:

https://panzej.blog.hu/api/trackback/id/tr482473760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Laliath 2010.11.26. 09:08:59

Betöltött 11. hét? De jó! Akkor majdnem egyidősek vagyunk :)
A terhesnaplódban is azt imádtam még pluszban, hogy Palkó csak pár hónappal idősebb a lányomnál :)

Mérőnénidért viszont nem irigyellek. Ő volt már a többi gyereknél is? Mert akkor aztán extrán mufurc nőnek tűnik.

párizs 2010.11.26. 11:50:36

Na én most megint meghatódtam... Persze nem mérőnénin... hanem az utolsó pár soron... hüpp, hüpp. Ma megint nagyon terhes vagyok! :)

párizs 2010.11.26. 14:30:13

Szia Panzej! Hova lehet neked írni (emailt pl.)? Most jöttem rá, hogy pont úgy voltál terhes Palkóval mint én most vagyok (május 1-re vagyok kiírva) és elkezdtem visszaolvasni, a Porontyon a terhesnaplód. Tényleg lehet korcsolyázni egy kismamának? Mert én imádok, de azt gondoltam erről le kell mondani...
Na és babakocsi ügyben is lenne pár kérdésem!
KÖSZIIII!

Panzej 2010.11.26. 15:46:31

Párizs: én mindig mindent csináltam terhesen, csak mértékkel és óvatosan. Lackóval a 37-ik hétig bringáztam Hollandiában, Micivel szaunáztam (keveset és főleg az alsó lépcsőn, de igen), Palkóval simán koriztam volna, ha megtaláltam volna a korimat. Persze nem úgy, mint egy eszelős, de elcsúszkáltam volna. Ha idén is kapok ilyen telelést (kezd hagyománnyá válni), és lehet a Balcsin korizni, én biza rámegyek a jégre.
Email: panzej@freemail.hu

Panzej 2010.11.26. 15:47:29

Laliath, ez a mérőnénim van Palkó óta. Az első két gyerekkel Hollandiában terheskedtem, hát százszor egyszerűbb volt..

zuzmó 2010.11.26. 20:32:42

Azért vicces, mennyire túlaggódják a "mérőnénik" ezt a terheskönyv-dolgot. Ha jól belegondolok, majdhogynem felesleges is. Minden vizsgálatról kaptam ambuláns lapot, a laborerdményeket, nst-görbéket, genetikai vizsgálat eredményeit odaadták, , minden orvosi vizsgálaton az eredeti leletekből mazsoláztak, nem a kiskönyvbe bemásolt adatokkal dolgoztak.Mondanom se kell, mire szülni mentem, már szép kis dossziém volt a felgyűlt papírokból :))Egyébként 3 gyerekemmel 3 különböző terheskönyvem volt. A legrégebbi még egy kicsi, kb. kártyanaptár nagyságú volt 6 lappal :)))Simán elfért a farmerom zsebében :DD
Szerintem neked a 4-es számú versenyzővel már nagyon sok újat nem tud mondani a "mérőnéni" :DD

párizs 2010.11.26. 23:32:08

Ezt a állandó adatfelvételt én sem értem. Miért nem lehet egy nagy központi számítógépbe beírni a kismamát mondjuk a kórházban ahol szülni fog - netán a védőnőnél. Bár az enyémnél nincs számítógép, szegény vagy tíz percig körmölt mire mindent beírt a könyvbe. Szóval kellene egy központi szerver ahova mindent felvisznek és akkor nem kellene állandóan sorba állni/ülni csak azért hogy a vérvételes beutalóm helyett kapjak 4 másik papírt aztán mehetek csak a konkrét vérvételre...
Panzej én pl. úszni járok és minden második ember megkérdezi, hogy azt lehet terhesen? Nem tudom miért ne lehetne... Méhszáj zárva, és nem 35 fokos termálvízben úszom beteg emberek között, hanem jó klórszagú uszodavízben. :)

egyedi 2010.11.26. 23:47:43

én is meghatódtam a végén. eszembe jutott, amikor Bercikét (nem így hívják, csak így becézem :) ) megpillantottam az első ultrahangon. ez olyan nagyon jó!

Leluti 2010.11.27. 12:57:02

Szia Panzej!

Hát igen, ezek a mérőnénik nálunk is nagyon érdekes teremtmények. Kitalálták, hogy nem egyszerre fogadják területenként az anyukákat, hanem minden mérőnéninek külön időpontja is lesz, akár minden nap egy héten. Ebből annyi sült ki, hogy egyetlen egyszer sem találtam ott a kiírt időponton nem hogy a saját védőnőmet, de senkit az ég világon. Végül mérgemben rákérdeztem, hogy mikor jöjjek, amikor netán találok is valakit ott. Persze megadták az addig jól működő régi időpontot. Erről ennyit.
Kiskönyvről, mikor a lányommal terhes voltam, akkor nem szabadott képet rakni rá. Mert esetleg sértő lehet. Sima fehér csúnyácska könyvem volt.

Az én kisfiam is Palkóval közel egykorú!:)

Szép napot mindenkinek!

párizs 2010.11.28. 00:15:16

Nekem eddig nincs panasz a mérőnénire. Kedves, van humora, nem beszél sokat feleslegesen, és tegeződünk. A magándoki választásomat is megértette, támogatta. Titeket olvasva úgy érzem mázlista vagyok.
Nálunk az (egyetlen) szülészeti klinikán vannak problémák. Ám miután egy mérőnéni barátnőm olvassa a blogomat, értesül a panaszokról és bizony megemlíti azokat a nagy Mérőnéni gyűlésen. Lehet hogy forradalmár leszek?

Dortje 2010.11.30. 22:36:38

A mi mérőnénink is totál felesleges. Nekünk. Internetről levadászok mindent. Csevegni lehet csak vele.

Azonban egy kis jelenetnek voltam tanuja olyan 2 éve. Egy anyukának telefonált, hogy van egy babakocsi, amit egy jómódú család ingyen odaadna nekik.
ÉS akkor azt találtam ki, hogy talán azoknak a családoknak jól jön, ahol nincs net, ahol nincs pénz a legszuperebb dolgokra, vagy talán ott segíteni is tud, ahol az anya nincsen jobban képben, mint ő.

Azóta elnéző vagyok vele. Mély levegő, csíz mosoly, ha találkozunk.
De nem értem, hogy akinek nincs rá igénye/szüksége, akinél maga a védőlány látja, hogy nincs szükség további aszisztálásra, ott miért nem lehetne a rendszerből kiiktatni ezt a felesleges kört.
süti beállítások módosítása