2010.06.09. 19:10
Majdnem beszólok
Már megszoktam, hogy engem valahogy mindig megtalálnak a beszólogatós nénik. Valahol mulattat is, ahogy bajuszukat rágcsálva emelgetik az ujjukat, néha kimondottan dühösen, hogy miért rakom le a gyereket maxi cosiban az utcán, ahol biztosan felfázik, hogy miért kíntatom a teszkóban (persze jó lenne egy cseléd, aki bevásárol helyettem, bólogatok buzgón), de rámrontottak már azzal is, hogy miért nincs a gyereken sapka, miért itatom pohárból, vagy hogy miért adok a gyereknek mikróban melegített ételt. Épp csak rá nem förmednek az esetlegesen felsorakozott közönségre, hogy ugyan már, mit néznek maguk itt, segítsenek, vegyék el ettől a nőtől a gyereket, mielőtt valami helyrehozhatatlan kárt tesz benne.
Én nem leszek majd ilyen öreg néni, határoztam el még anno, Lackóval a karomon, aztán tegnap hajszálon múlt, hogy éppen csak betöltve a harmincnégyet be ne álljak a nénikék közé megmondani a frankót. És igazság szerint még mindig nem vagyok biztos benne, hogy jól tettem, hogy nem tettem.
Szép napos délután volt, békésen üldögéltünk az allergológusnál Lackóval, én a próbatömésemmel barátkoztam, Lackó az autóit koptatta, amikor kakasos nyalókával a szájában egy gyerkőc rontott be a mamájával. Teljesen átlagosan néztek ki, a mama jópofa színes cuccokban, a gyereken vagány minőségi szandál, szóval semmi különös. Köszöntünk egymásnak és éppen tekertem volna vissza a fejemet a szoknyámat rángató Lackóhoz, amikor a gyerek kihúzta a szájából a nyalókát, és kiderült, hogy a felső négy metszőfoga hiányzik. Aztán egy szélesebb mosolynál rádöbbentem, hogy nem hiányoznak azok a fogak, ott vannak mind, csak éppen kis, fekete, kakasos nyalóka formájú csonkok formájában.
A következő húsz percben aztán sokat javult a combomon a narancsbőr, és a fenekem is feszesebb lett, mert olyan összeszorított izmokkal ültem, hogy egy Norbi edzés ehhez képest sétagalopp. Nyitogattam, meg csukogattam a szájam, hogy szóljak, hogy megkérdezzem, hogy ez most mi is tulajdonképpen és miért és főleg hogy-hogy? Nincs szeme a kedves mamának? A gyerek foga rohad, és ezt nem látja a család, az óvónő, a gyerekorvos, a nagymama? És miközben ezeket a kérdéseket tuszkoltam lefelé erőnek-erejével a torkomon, a fogatlan gyerkőc tornamutatványokat végzett a padlón, anyuka elnéző büszkeséggel figyelt, néha meg-megszólalt egy kis álnehezteléssel a hangjában, hogy ne csináld Bendikém, kelj csak fel, Bendikém. Aztán Bendike szétszedte a Lackó által összerakott várótermi polifoam-számokat, majd újra kirakta őket. "Biztosan úgy kell odatenni a hármast, Bendikém?" - csüngött a gyereken tovább a büszke anyuka, én pedig végképp lenyeltem a hatalmas gombóc mondanivalómat.
Bendike valószínűleg úgy tökéletes ahogy van, ha megkérdőjelezem, mamája minimum ledzsúdóz, a mellkasomra térdel, és szálanként tépi ki a hajamat. Talán beáldozza magát valaki más, gondoltam gyáván, de hiába néztem körül, sehol egy vállalkozó kedvű öreg néni. Hát persze, ilyen az én formám. És be kell hogy valljam, akkor, abban a pillanatban nagyon sajnáltam, hogy nem vagyok úgy harmicöt évvel idősebb. És nem használhatom a koromat páncél gyanánt egy gyanútlanul vidám, fogatlan kisfiú védelmében.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
OMara 2010.06.09. 19:52:22
Azt hiszem, jól tetted, hogy nem szóltál semmit!Szerintem maximum elkerekedett volna az anyuka szeme, hogy tényleg baj lehet a gyerekem fogaival????
Oszt annyi! Ez a fajta majomszeretet, vaksággal kombinálva nagyon veszélyes -lehet- a gyerek testi és lelki fejlődésére egyaránt. A testi rögtön kiderűlt, hiszen brrr fogak helyett csonkokat láttál a gyerek szájába. A lelki dolgok sem stimmelhetnek, hiszen ahelyett, hogy normális módon közeledett volna a gyerekedhez, azonnal ottermett és rongált. Gondolom ezt is megszokta, mert talán még sohasem szólt rá az anyja, hogy fiam ezt nem szabad. Visszatérve a fogazatára, szerintem üzenhettek már ez ügyben az óvónők, talán nem is egyszer. Még az is eszembe jutott hogy az anyuka nem akar fájdalmat okozni a fogászati beavatkozással, de ezt én magam is képtelenségnek tartom.
Valószinű nekem is megfeszűlt volna az összes izmom ebben a helyzetbe és a fogam is csikorgott volna , mert annyira helyretettem volna ezt az anyukát, de legelőszőr is kikaptam volna a gyerek szájából a "foggyilkos" nyalókát.
Még az is benne volt a pakliban, hogy az anyuka közölte volna veled, ...mi köze hozzá!!
Igy még kellemetlenebb és feszültebb lett volna a várakozás, négyszemközt az új ellenséggel!!
LogiCa 2010.06.09. 20:02:06
Ficus Kinky 2010.06.09. 23:12:10
Nem tudom, persze, hogy olyankor hogy lehet nem édességet adni a gyereknek, aki láthatóan azon nőtt fel...
Magenta (törölt) 2010.06.10. 06:13:37
Nem mellesleg van, amikor jobb, ha beszólnak, tegnap orvosnál voltunk és a lányom (aki nincs két éves) szaladgált az udvaron. Nem a váróban, az udvaron. Erre persze a többi gyereket is elfogta a mászkálhatnék, hú, azokat a rosszalló pillantásokat és félmegjegyzéseket...
Ezek után elkövette a legnagyobb bűnt: meg akarta simogatni egy kisfiú haját, a galád. A nagymama teljesen felháborodva löködte félre a gyerek kezét, juj, nehogymá' simogatás legyen itt!
:)
Utolsó kommentek