Panzej 2010.05.11. 13:31

Gyűjtőszenvedély

Egész nap csak kerülgetem a lomokat. Nálunk ugyanis minden gyűjtve van, és hiába nem nyúl már Lackó egy hete ahhoz a joghurtfedélhez, amit múlt kedden rakott félre kézműveskedés céljából, ha kidobnám, öt percen belül eszébe jutna, és keresni kezdené.

Szerencsétlen ember vagyok, anti-gyűjtőként élek mániákus gyűjtögetők között. Itt van például az első számú családi gyűjtögető, a férjem. L ugyanis már vagy húsz éve komoly bélyeggyűjtő, de persze itt nem áll meg a gyűjtőszenvedély. Imádja Maughamot, és természetesen gyűjti is, egyszer majdnem beáldozta az összes spórolt pénzünket egy dedikált, első kiadású Maugham-kötetbe. Szerencsére még időben lefogtam. És persze még mindig nem lehet a pontot kirakni, hiszen L a könyveken és a bélyegeken kívül minden mást is gyűjt. A régi, kinyúlt zoknikon keresztül a “valamire még jó lesz” dobozokig semmit nem dob ki, mindezzel arra kényszerítve becses nejét, hogy erkölcstelenül, a háta mögött végezze el a piszkos munkát.

A gyerekek szalvétát gyűjtenek, Mici csak azért, mert Lackó is, Lackó pedig sajátos módon csak a mennyiségre hajt. Naponta hozza haza az óvodából a szénné gyűrött, összetépett szalvétadarabokat, amiket aztán én simítgatok viszonylag látványosra, és én teszek el a mappába. Ezen kívűl gyűjt színes csokipapírokat, csomagolópapírokat, Hot Wheels autók dobozait, papírrepülőket, műanyag dobozkákat, amikből majd egyszer csinál valamit, és mindenféle egyéb hasznos limlomot.

Az öcsém, ő köveket, Stephen King regényeket és Pesti Esteket gyűjt évek óta, és ezek mellett még ezer hobbija van, a legfontosabb persze a zene.

Anyósom kártyanaptárakat és lakberendezési magazinokat gyűjt, apósom pedig mindent gyűjt, amit meglát és megtetszik neki.

Én, egyedül én lógok ki ebből a sorból. Semmit sem gyűjtök. Volt régen néhány próbálkozás, én is gyűjtöttem bélyeget pár hónapig, még bélyeg szakkörre is jártam, egészen addig, míg rá nem jöttem, hogy Béla bácsi azért csinálja az egészet, mert a gyerekeket könnyebben át tudja rázni a cserékkel, mint a hivatásos bélyeggyűjtőket a klubból. Volt egy elég komoly szalvétagyűjteményem is, sajnos, fogalmam sincs, hová lett.

Nagyon szeretek olvasni. Mondhatnám azt, hogy gyűjtöm a könyveket. De bármilyen szépen és magasztosan hangzana is ez, de sajnos nem igaz. Nagyon szeretem a könyveket, szépirodalmat, szakácskönyveket, de nem gyűjtöm őket. Ha meglátok egy olyan könyvet, ami megtetszik, hát megveszem. De nem vezetek katalógust, nem csinálok táblázatokat, nem számozom be őket és nem hajtok bizonyos szerzőkre.

Nem, határozottan nem vagyok gyűjtős típus, sőt. Egy időben, épp ellenkező módon, inkább azzal foglalkoztam, hogy hogyan szabaduljak meg a tárgyaimtól. Volt rá példa, hogy kifejezetten teszteltem magam, hogy meddig tudok elmenni az adakozásban, kidobálásban. Igyekszem nem ragaszkodni a holmikhoz,számos kedvenc tárgyamat, tollamat, sálamat, csecsebecsémet ajándékoztam el látszólag könnyű szívvel, aztán csendben szenvedtem. Sokáig. Mert nem volt olyan könnyű megválni a megszokott dolgoktól, és hiába edzettem a lelkem, máig sajnálok egy-két, ilyen pillanatban elajándékozott darabot.

És azt is tudom, hogy miért. Mert nem egy tárgyat dobtam elmagamtól, nem. Egy tárgyat, tele emlékkel. És nem kell, hogy ezek fontos emlékek legyenek, csak valami megszokott, valami, ami hosszú időre jó érzést adott. Már nem csinálok ilyesmit. Most már inkább az élet szakít el a tárgyaktól.

Épp a múltkor döbbentem rá, mikor a lakásunk ajtaját nyitottam, hogy mennyire más ez a kilincs, mint az előző lakásunk kilincse. És hirtelen belesajdult a kezem, hogy nem, már soha többé nem fogom meg azt a kilincset, soha többé nem lépek be abba a lakásba. Már nem az enyém. Már csak az emléke az enyém. És ekkor, hirtelen megindult bennem a lavina. Az imádott szobám kilincse a régi házban. Az öreg kertkapu keskeny kilincse. A kis, balatoni nyaraló nehezen lenyomható, napszívott fában nyikorgó kilincse, ahol annyi vidám, álmodozó, kamaszos nyarat töltöttem. A főiskolai kolesz szobám kilincse, a bohémélet, a gondtalan vidámság helyszíne. Az ott gyűjtött élményekből a mai napig táplálkozom. Az első “kinti” lakásunk kilincse. Az Oude Markt, a sörök. Az arany diákélet. A második kinti lakásunk. Hollandia, a hideg üvegkapu gombkilincse. A csengőnk hangja. A szomszédos “frit” üzlet illata. Életem minden fontos állomásának a színhelyén volt olyan kilincs, amely még ma is úgy simul a tenyeremhez, gondolatban, ahogy régen, és én zuhanok vissza velük a múltba, hozzák, szinte lökdösik egymást az élmények, a szagok, az érzések. Én meg nosztalgiázom, sírva vagy nevetve, pedig a kezemben sincs, pedig csak a fájó hiányát érzem azoknak a régi, régi kilincseknek.

Ha tehetném, valamennyit összegyűjteném. És nagy becsben megőrizném. Ha tehetném.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://panzej.blog.hu/api/trackback/id/tr951992341

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stekelvarken 2010.05.11. 14:15:11

Én is éppen a "mindentkidobok" korszakomat élem, amiben nagy segítség a vaterázás. Előkerülnek a címkés szupermárkás soha fel nem vett és finoman szólva "átnőtt" ruhák, dívacipők, amik egyébként soha nem illettek a stílusomba, a fiam mosott-vasalt, szagolgatva elcsomagolt bébiholmijai. Rájöttem, hogy a jó lesz valamire dolgoknak nincs értelme, amire szükségünk van, azt mindig az adott helyzetben/korszakban használjuk, ha már nem kell, ki vele a lakásból.

anyabanya44 2010.05.11. 18:22:31

Meg tudlak érteni:) Én is gyűjtők között élek. A férjem filmeket, könyveket, a gyerekeim minden vackot. Természetesen mindhárom mást. Bár a nagyok már nem laknak itthon, a vicek-vacakok egy része még itt van, nem dobható ki, mert majd elviszik.Ha lesz hova:) Én meg kerülgetem, engem a guta minden takarításnál. Viszont előnye is van a dolognak: Pár napja a legkisebb lányom pasija használt órákat kért, valami kiállításra. Tudtam neki adni. Kapott is egy rakást. Ő boldog volt, én is, hurrá, felszabadult egy kis hely. Lehet oda rakni újabb gyűjtött vackokat.

korcsolya 2010.05.11. 22:37:49

Panzej, nagyon szép, amit az utolsó hosszabb bekezdésben írsz. Teljes mértékben átérzem. A költözésünk óta nem voltam képes arra a régi környékre visszamenni. Pedig várnak a játszón a régi barátok, új babák születtek, a szomszédoknak is biztosan megcsillanna a szemük, ha meglátnák, hogy az enyéim milyen nagyon már. De nem tudtam még visszamenni, mert annyira fáj, hogy az a park, az a környék már soha többé nem fogja nekem az "itt vagyok otthon" érzést közvetíteni... Hogy az a bejárati ajtó már nem a mi névtáblánkat hordja. ... majd valahogy itt az új helyen is biztosan megszokom, megszeretem, csak azt gondolom, hogy ehhez évek kellenek.

Csipkebogyó 2010.05.12. 14:02:59

CTG-re mentem amikor hallottam, hogy két néni miről beszélget a trolin. Az egyikük nemrég elhunyt édesanyja személyes tárgyait, hagyatékát rakosgatta, rendezgette, Megtalálta a saját kislánykori levágott copfját meg a tejfogait egy dobozban. Azt mondta hogy kidobja őket, anyukájának kincsek voltak, de neki nem jelentenek semmit. Olyan furcsa volt ezt így, a pocakomban a kicsi emberrel hallgatni.

Leluti 2010.05.13. 08:25:54

Az emlékek nagyon fontosak, hiszen ezek tesznek mindenkit azzá, akivé vált. A tárgyak is lényegesek, hiszen vannak olyanok amik már soha többé nem pótolhatók, mert akié volt már nincs velünk esetleg. Viszont vannak dolgok amiktől érdemes megszabadulni, mert csak a helyet foglalják.Nekünk kell döntenünk mi melyik csoportba tartozik.
Az igazi emlékekhez viszont nem feltétlenül tartoznak konkrét tárgyak. Valamikor elég egy illat, egy hely ami felidéz elfelejtettnek hitt dolgokat és magunk is meglepődünk azon, milyen erősen élnek bennünk.
Olyankor megfogadjuk, eztán sokkal többet gondolunk majd rá, de aztán megy minden a megszokott medrében és újra elfelejtjük, azért, hogy akár évek múlva ismét eszünkbe juthasson.
Az emlékek már csak ilyenek....
süti beállítások módosítása