2011.05.16. 22:57
Kell egy kis rózsaszín
Lányom van. Lányom, aki kora reggel, mikor az ajtóban gyűlünk, kollektív lakáselhagyásra, és mindenki késésben van, valahol elbújva szöszmötöl.
- Mici, hol vagy? - süvítek végig a lakáson, mire nyugodtan, tisztán csipog vissza a kis donald kacsa-hang:
- Mindjárt megyek mami, egy pillanat! Mindjárt elkészülök!
Aztán kisvártatva meg is érkezik, gyanúsan keretezett szájjal. Pedig ma nem jutott eszébe a ketchup a reggelinél, röppen át a fejemen naivan, aztán a villámgyors távozásból rögtön leesik a tantusz.
- Gyere csak vissza! - kiáltok utána, de már későn. Csak a lifegő copfokat látom, kapok még egy kaján vigyort, de a kisasszony füle természetesen már az utcán jár, nem az első lépcsőfordulóban, nyilván ezért nem hallja, hogy utána szólok. Bosszúsan csapom be az ajtót és robogok a fürdőszobába, ahol a szétdobált rúzsok közt viszonylag megnyugodva konstatálom, hogy megtalálta a saját kis színezett szájfényét. Vagyis nem kell tartósan keretezett gyönyörű ajkaktól tartani.
Annál inkább a jövőtől. Mert ugyan csak négy éves a csitri, néha mégis elhűlök azon, micsoda nőci már most.
- Nagymama, te fodrásznál voltál? - Anyósom tócsába olvad a gyönyörűségtől.
- Mami, ma megint ugyanaz a felső van rajtad! - Szégyellem magam, úgy látszik ciki vagyok
- Mami, ugye megint vékony leszel, ha kijön a kisbaba? Én nem akarom, hogy vastag legyél! - Köpni-nyelni nem tudok.
- Menjünk, csináljunk lánynapot, és vásároljunk ékszereket! - És ne felejtsünk el előtte bankot rabolni.
- Milyen szép vékony, csillogós harisnya! Én is ilyet szeretnék! - Persze, hogy ott haljon hősi halált seperc alatt az oviudvaron...
És a legnagyobb büntetés, ha egy nap nem húzhat szoknyát, és a legnagyobb ünnep, amikor kopogós lakkcipőben mehet zsúrra. Azon meg már tényleg csak jól szórakozunk, amikor suttyomban, alvásidőben kilopódzik a fürdőszobába körmöt festeni, összekenve nemcsak a kis ujjait, de minden egyebet is maga körül, és mikor rajtakapom, ökölbe szorított kézzel menekül a lakás legtúlsó felébe, megadva a kegyelemdöfést a frissen kikent körmöknek. De persze sztorija van a szemhéjfestéktől csillogó pofiknak, az erőteljesen illatozó ruházatnak, a cipősszekrény elé tolt kisszéknek, alatta a szétdobált magassarkúkkal, a papitól kikunyizott rettenetes eperillatú samponnak és kézkrémnek, a csillogós habfürdőnek, hogy csak egy pár dolgot ragadjak ki a kis rózsaszín hétköznapokból.
Amik nélkül olyan sivár lenne az élet.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
zuzmó 2011.05.17. 20:35:59
Panzej 2011.05.18. 00:36:30
Pedig én úúúúgy szeretem az ilyen szigorúan befont hajú, csatos fejű kislányokat!!
Utolsó kommentek