2011.03.28. 14:55
Az Ausztrál Nagydíj
Nehéz, nagyon nehéz egy olyan lakásban élni, lélegezni, létezni, ahol bármerre is néz az ember, orrukat lógató férfiakba botlik a szeme. Nálunk pedig éppen ez volt a helyzet tegnap délben. Gyászhangulat, mély sóhajok, megfontolt léptek. És egy néma, sötét televízió, aminek lezárt dobozában a Forma-1 Ausztrál Nagydíj dübörgött.
Sajnos, nem ez volt az első makacs próbálkozása tévénknek. Hétközben is gyakran rendetlenkedett, nem adott se képet, se hangot, csak akkor amikor neki kedve szottyant. Így maradt le a család az esti mesékről, Poirot-ról, meg Éden Hotelről (vessetek meg, de nézem), ám míg ezeknek a műsoroknak hiánya túlélhető, a Forma-1-es futam megtekintése, lehetőleg élő-egyenesben nálunk olyan alapvető fontosságú lételeme a férfinépnek, mint a víz meg a levegő. Sőt, talán még azoknál is fontosabb. A csutkára hangosított verseny alatt ugyanis a hangosabb levegővétel, mászkálás, köhögés, neadjisten beszéd kiszámíthatatlan következményekkel járhat az elkövetőre nézve.
Mindez most nincs, ám helyette van más, gyász és letargia, ami, egyre inkább érzem, sokkal inkább elviselhetetlen. Bevetem hát magam, hátha, néha beugrik a kép, ha valaki makacsul próbálkozik. Nekiálltam tehát életet csiholni a képernyőbe, némi mentalista "mukodj" elemet sem nélkülözve, és nem is telt bele sok idő, Massa tűnt fel a képernyőn, amint egy másik autóversenyzőt igyekszik ellehetetleníteni a pályán. A család férfitagjai, akik addigi önfeláldozásomat észre sem véve búsongtak a lakás különböző pontjain, a felbúgó motorhangra egyszerre, csapatokban rontottak be a nappaliba, mohó szemekkel nyelve a látványt, én pedig, amennyire gömbölyödő alkatomtól telik, elkezdtem a gyors és tapintatos visszavonulást. Ebben a percben, kicsit megkésve, egyenesen az ágyból, alvástól kipirosodott arccal Palkó rontott a szobába. Őrült izgatottság sütött róla, látszott, hogy most, na, most fogja fel igazán a Forma-1 lényegét, a tavalyi szezon még nem volt tudatos, most történik ténylegesen a beavatás, most szippantja be a mikrocsipet, kapja be a vírust, áll be a sorba, hiszen mint tudjuk, a kerék a legfontosabb, nincs ellene gyógyszer, oltás, ez egyszerűen genetikailag kódolt.
- Autóóóóó! - kiáltja menet közben, karlendítéssel kísérve tévés felfedezését, aztán körbenéz, hogy más is látja-e, végül lehuppan a párnára.
Attól a pillanattól fogva hozzá sem lehet szólni a verseny végéig. L viszont felfigyel. Ahogyan én is. És összemosolygunk. Mert megvan az első szó.
Autó.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
kutyáslány 2011.03.28. 20:29:33
IxChel 2011.03.29. 10:28:55
Mi most tartunk az első lépéseknél, megsirattam ezt is, az első fogat is...
És gondolj bele, nemsoká már a negyedik szaladgál ott :))))
Panzej 2011.03.29. 12:36:17
IxChel, bárcsak már ott tartanánk!! Vagy ha nem is szaladgál, legalább fekhetne ott békésen, csak már kint lenne, így vagy úgy! Reszketek a szüléstől..
Nagytimi 2011.03.30. 14:56:33
Miért félsz?Úgy emlékszem,hogy a Palkóét olvastam és mintha pozitív lett volna.Nem akarlak megbántani csak érdekelne,hogy egy háromgyerekes anyuka,már tapasztalt szülő,mitől,hogyan fél.Én az ismeretlentől féltem legjobban.A következőnél a fájdalomtól tartok majd.Természetesen az olyan alapokon túl,hogy semmi baja ne legyen egyikünknek sem.Remélem átment,hogy nem magaslovon ülök,csak tényleg érdekel és nem tudok jól fogalmazni.
Panzej 2011.04.04. 00:47:12
Szerintem egyébként minél többet szül valaki, annál kevésbé vannak illúziói :-)
Nagyon szívesen szülnék fájdalomcsillapítással, de tudom, hogy nem fogok kapni. Eddig még sosem volt "rá idő". Vagy épp az anesztes nem volt benn. stb. Pedig sokkal nyugisabb lennék egy biztos EDA-val a hátam mögött.
Utolsó kommentek