Tegnap nagyon jókedvem volt, friss voltam meg üde, így aztán mialatt Mici rózsaszín, bokorugró szoknyájában koptatta a balettcipőit Andi néninél, felhallóztam Miranda barátnőmet egy könnyed kis csevej reményében.

Mirandával mostanában ritkán beszélünk. Ő azért nem hív, mert az első és eddig egyetlen szemefényét próbálja a lehető legbezzegebb módon nevelni, emellett pedig egy friss költözés és álláskeresés nyomja a vállát, én pedig azért, mert nem akarok egyfolytában nyavalyogni a fülébe. Azt ugyanis Miranda nehezen viseli, benne egyfolytában buzog a tettvágy, nem érti a tehetetlenséget, a szemüvege mindig rózsaszín, és sosem veszíti el az optimizmusát.

Miranda most is meg akarja oldani a dolgokat. Mikor felhívtam, üresen, de magabiztosan csengett a hangja. Igen, jól vannak, de sajnos nem, nem ér rá ma este, mert a férjét várja, nagy és komoly beszélgetés lesz. Uramisten, szaladt le a bokámba a vér, mi a fene van? Óvatosan kérdezek tovább, és meglepő választ kapok. Lehet, hogy Mirandáék hamarosan felkerekednek, és szerencsét próbálnak külföldön. Hogy pontosan miért, azt nem árulja el, ki tudja, hol csíptem el a telefonommal. Csak sejteti, hogy az anyagiak és a magánélet is benne van a döntésben. Férjét alig látja, és hiába a sok áldozat, abból sincs meg a haszon, a fürdőszobában egy újabb kétcsíkos teszt figyel, és a bank sem az a megértő fajta.

Ezeket hallottam a háttérből kiabálni, és most kicsit keserűen üldögélek itt. Mert ugyan tudom, és mindig is nagy hangon hirdettem, hogy mindenkinek kell egy pár év külföld, hogy lássa, mehetnek másképp is a dolgok, nemcsak úgy, ahogy Magyarországon megszoktuk. Hogy jobban megbecsüljük azt, amit itthon természetesnek veszünk, hogy lássuk, külföldön sincs kolbászból a kerítés, és persze jó egy kicsit kiszakadni, világot látni, más kultúrát megismerni.

És mégis. Elképzelni azt, hogy nem fogjuk egymást hívogatni minden harmadik nap azzal, hogy a jövő héten találkozunk, és nem órákra, napokra tervezünk majd, hanem ünnepekre, amik majd elfolynak a rokonlátogatással, és egymásra maximum egy röpke félóra marad, nehéz.

Ahogy hazajönni is az lesz majd.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.