Nemes egyszerűséggel csak így hívom Palkót mostanában. Meg úgy, hogy "Cuki-muki, Édeske, Csibe". És úgy is, hogy “Te Büdös”. Ez utóbbit persze olyan hangsúllyal, hogy mindenki rögtön megérti, ez a tiszta szeretet megnyilvánulása, az imádat ellensúlyozása, csupa aranyoskodás.

Mégis, hülye dolog, de állandóan összerezdülök, ha valaki meghallja, ahogy Palkónyomorgatás közben felrikkantok, hogy “Jajj, te Büdös!”. Pedig ez semmi. Ez sehol sincsen attól a fickótól, aki a játszótéren csak “Te kis Szaros”-nak hívja a kisfiát, összecsücsörített szájjal, merő gyöngédségből. És Miranda barátnőmnek sem jut eszébe bokáig pirulni, amikor “Édes kis Szemétládá”-nak gügyögi a kisfiát, éppen olyan hangsúllyal, ahogy én a “Te Büdös”-sel szoktam rajongani Palkóért. A mondanivalóhoz kapcsolódó cselekvéssor amúgy mindkettőnknél nagyon hasonló, vagyis adott pillanatban, mikor a kölkünkért érzett imádatunkat már nem bírjuk kordában tartani, akkor felkapjuk gyerekünket, megszorongatjuk, és “Te Büdössss!” vagy “Édes kis Szemétláááádaaaa!” felkiáltással hatalmas puszikat nyomunk a csattanós pofikra. De míg Miranda zavartalanul, ragyogó szemmel csacsog tovább, én megrándulok, hogy jaj, már megint, nem kellett volna, és lopva körülnézek, hogy vajon ki hallott, vajon ki mit szól. És általában senki sem hall, és senki sem szól.

Bezzeg az “Édescuki” vagy a “Cuki-muki”-nál. “Ééédescuki vaaaagy!” – mondom Palkónak, mellettem meg összerándulnak, elnéznek, lemerevednek, vagy a fejükhöz kapnak az emberek.

Nem is tudom. Talán jogos. Talán ilyenkor hozzá kellene tenni azt is, hogy “Te Büdös”. Mondjuk így: “Ééédescuki vaaagy, te Büdööös!!”

Talán. Talán ez így már okés lenne.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.