Panzej 2011.04.18. 14:50

Látjátok, feleim?

Úgy hatodszor vágok bele ebbe a bejegyzésbe, de most úgy döntöttem, véglegesen. Nem fogok kertelni, legalább itt a blogomban nem. Ahová be sem tettem a lábam immáron egy bő hete...Igen, ez a helyzet, kedves feleim, jól látjátok szümtükkel, és köszönöm az aggódást, isa…

Panzej 2010.11.20. 00:34

Péntek

Két napja egész jól vagyok. Itt-ott hányinger, de no hányás, jobb közérzet, még mindig lapos "pocak", de azért az emelgetés már kellemetlen, néha meg is fájdul tőle a hasam. Tegnap éjjel álmomban már szültem is, és amikor reggel felkelek, már nem úgy kelek, hogy…

Panzej 2010.11.13. 23:37

Csakazértis

Utálom ezt a kiszolgáltatottságot. Amikor este nyolc után, amikor nemrég még épp csak megkezdődött a Panzej-time, én csak nézek, nézek ki a fejemből, mint egy zombi, öklendezem, ha fel kell emelkedni függőlegesbe, és csak aludnék, aludnék.. Már semmi nem megy, nem irkálok,…

Panzej 2010.10.10. 23:14

Egy, kettő.

Hogy miért hallgatok? Nos, ez igazán egyszerű. Egy, szerda óta sokkban vagyok. Kettő, hétvégére kaptam egy plusz gyereket. És ez még csak a gyakorlás volt, mert jövő héten két gyereket kapok pluszban, azaz heten leszünk a lakásban, a kilenc négyzetméteren öt kölök fog…

Panzej 2010.09.26. 23:57

Palkó beteg

Megjött az ősz és vele együtt az első betegség, az első komoly kór Palkó életében. Mert Palkó tegnap óta lázas. És nem is kicsit.Tudom, tudom, miért nem vittem ügyeletre, de igazság szerint Palkó már péntek este sem volt kóser, gondoltam biztos nagyon elfáradt, aztán tegnap…

süti beállítások módosítása