Panzej 2016.02.29. 23:10

Fight

Minden nap küzdöm a "milyenanyavagyokén" érzéssel. Küzdöm vele akkor, amikor L azon sóhajtozik, hogy több időt kellene tölteni a gyerekekkel, és persze épp kettesben vagyunk kimenőn; küzdöm akkor, amikor Benn a kollégáim faggatnak, hogy "ugyanhogybírodteezt?" (várnak rám, tudjátok) , aztán akkor, amikor szótlanul vagy épp habozás nélkül a fejemre olvassák, amikor én a fejemre olvasom, amikor főzök és nem dobok oda mindent, hogy közéjük üljek, vagy akkor, amikor miattuk nem ülhetek, csak a kötelességeket elvégezni melléjük. Értitek ezt? Én néha nem, de most van egy kamasz fiam, van egy erősen kamaszodó lányom, aki múltkor az utcán osztott ki úgy, hogy hang fennakad, lehellet megszegik, és van a "középső", aki folyamatosan produkál, nehogy elfelejtkezzem róla, meg a legkisebb, akinek a hangereje elegendő, hogy ne felejtkezhessek meg róla. Megoldják, ugye, mondjuk ezt. De attól még L sóhajtozik. Meg én is. 

Tegnap, kimenő után Lackó még fenn volt. Nagy véd- és dacszövetségben vannak Gizi nénivel, mindenható szomszédnéninkkel, ezért is eshetett úgy, hogy Lackó este tízkor még a klaviatúrát nyomogatta alvás helyett. Begurultam, pedig sejthettem volna, hogy így lesz. Lackó egész héten erre a napra készül, mint múltkor kifejtette, ez az ő szabadnapja. Mikor megyünk el? Még azért is felhívott, mikor jövünk meg. Én meg "jó" anya akartam lenni, meg viccesnek is találtam, hogy Lackó így bevallja a szabadnapját, sétáltunk itt, ettünk ott, tízre mentünk haza, hogy már a fél 10-es lefekvés is biztosan meglegyen, ne jöjjön zavarba ez a nagyfiúnak álcázott kisfiú. Hiába. Lackó fenn volt még, és persze még nekiállt feljebb, akkor is, mikor kiderült, a táskáját bizony elfelejtette összerakni másnapra, és állt volna neki nyugisan összekészítgetni, ha az anyja rá nem bődül, hogy aztán az egész szituból egy sértődött, méltóságát foltokban maga után hurcoló kamasz, és egy csalódott, feldühödött anya hátrált ki a tehetetlenségtől fuldokolva. Aki aztán öt percre rá már a szobájában rágja a körmét, hogy megérte-e, hogy megérti-e, hogy belátja-e, hogy megváltozik-e, hogy a francba, miért is nem tudtam ezt nyugodtabban abszolválni. Egyre nehezebb lesz vele, hiába igyekszik, és egyre nehezebb lesz nekem, akinek még jobban kell igyekeznem. Mert szükségem van a fiamra, és neki is szüksége van rám. Még akkor is, ha ezt most egy pár évig el sem fogja tudni képzelni.

A bejegyzés trackback címe:

https://panzej.blog.hu/api/trackback/id/tr538402542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egyedi 2016.03.01. 08:34:33

Most láttam meg, hogy írsz! :) Sokszor eszembe jutottál. Néha még erre néztem.

A poszthoz csak annyit, hogy teljesen átérzem. Hányszor van olyan érzésem, hogy hagyjatok békén, aztán meg arra gondolok, hogy basszus, most kell kihasználni, amíg mellettem vannak.

korcsolya 2016.03.12. 23:57:09

Annyira jó, hogy ismét írsz, Panzej! Mindig idetévedtem, hátha... sőt, én is elkezdtem egy blogot, igaz, más jelleggel, de annyira élvezem!! Örülök, hogy elmúlt a rémálom, és hogy újra van normális életetek beteg lelkű szomszédok nélkül. Hol dolgozol, és mit? Mekkorák most a srácok? Azóta nekem is 3 fiam és 1 lányom lett. Te jó ég, mennyi idő telt el ... ... ... sok szeretettel üdvözöllek!

Panzej 2016.03.17. 17:11:44

Sziasztok!Nagyon örülök nektek!!
Hát igen, eltelt némi idő! Korcsolya, hol a blogod? Gratulálok a srácokhoz, akkor mi nagyon hasonló cipőben járunk! Egyedi, én rettegek a kamaszkortól. Egyszerűen úgy érzem, még pár év, és tényleg kicsúszik a kezünkből minden kontroll a kölkök felett. :-(

korcsolya 2016.03.17. 20:56:54

Szia Panzej! A blogom: www.barangolocsalad.hu Nagyon élvezem! Kicsit szakma, kicsit mesélős, kicsit én... :) Nagyon örülök, ha belenézel! És tényleg hasonló cipőben járunk, csak nekem a legkisebb még épp ma 6 hetes. :) És igen, én is félek a kamaszkortól... Nyolcévesemnél nyomokban már feltűnik...

egyedi 2016.03.20. 22:19:03

@Panzej: nem mondom, hogy nincs olyan terület, ami nem csúszik ki, és csak később mesélik el. de ha most beszélgetnek veled, akkor később is fognak. nekem legalább is sikerült nagyon sok gond után is, hogy a mai napig a huszonéves fiaim leülnek mellém sokszor, és mesélnek, beszélgetnek, megbeszélnek.
szerintem ez neked is így lesz! :)