Panzej 2013.01.17. 23:39

Emész dógozni!

Most már naponta hallom a "ha majd elkezdesz dolgozni" szlogent és idegesít. Mindenki elmondja, hogy úgyis nemsokára munkába állok, most már el kell mennem dolgozni és úgysem lesz időm magamat marcangolni munka közben, mert ugye nem akarok itthon maradni, az olyan negatív, nem illik hozzám, tudom-e már, mit fogok csinálni.

Hát őszintén szólva nem. Mert először azt gondoltam, oké, évek óta itthon vagyok, akkor először is el kellene menni és felfrissíteni, újratanulni vagy éppen megtanulni azt, ami ahhoz kell, hogy hasznos valaki legyek, mire Miranda és Samantha egy emberként ugrottak rám, hogy hülye vagyok, ez a vonat már elment. Tessék azonnal beállni a sorba, menetelni szépen a többiekkel, hajrá, a munka nemesít. Mások szerint, ha már kitaláltam pontosan, mit szeretnék csinálni, hát haladjak céltudatosan afelé, semmi egyéb dolgom nincs, csak a kitűzött cél érdekében mindent megtenni. Ha kell, hát beülni az iskolapadba.
De ugye elmegyek dolgozni, ugye?

Én meg persze bólogatok, de belülről az egész egy nagy halom szorongás. Mert az önbizalmam, ami pedig híresen nagy volt valamikor, azt most már így, hét év után csak nagyítóval lehetne megkeresni. Mert a komfortzónám a nemzetközi, határok nélküli csapongások helyett az otthon négy fala közé korlátozódik. Mert a napi rendszerességgel előkerülő Bogyó és Babócák meg a Boribonok, valamint a több ládányi kisautó sorbarakása, gurítgatása, a buszok, a mosógép, a lábosok ki-be pakolása a maradék agysejtjeimet is menekülésre készteti, felzabálja, elsorvasztja. A játszótérről, homokozóról, valamint a tyúklépésben megtett sétákról már inkább ne is beszéljünk.

Ahogy a depiről sem érdemes. Ugyan már, mégis ki akarna alkalmazni engem? Én úgysem értek már semmihez.

Meg persze ott van bennem az is, hogy mi lesz így a kölkökkel? Ki fogja majd cibálni őket iskolába, óvodába, különórára? Mi lesz velük szünidőben? Ki vigyáz rájuk, ha betegek lesznek?

Persze tudom, mindenre lehet megoldást találni. Pláne, ha egy jó állást kerít magának az ember. De előbb bátorságot kellene keríteni, tudást, ambíciót előásni, meg sok-sok időt, energiát.

És bár az egész végiggondolva teljesen kivitelezhetetlennek, már messziről is csődnek látszik, érdekes, a mélyben, ott visít bennem valami nagyon pozitív megérzés, vagy érzés, vagy önáltatás, mit tudom én, hogy ez is menni fog. Kerül erre is megoldás. Még nem látom, hogyan, és nem is teszek sokat érte, de szembe fog jönni, én pedig rá fogok ismerni.

És ez megnyugtat.

A bejegyzés trackback címe:

https://panzej.blog.hu/api/trackback/id/tr925024566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

afonya_lekvar 2013.01.19. 12:44:35

szia Panzej!
volt korábban egy privát levelezésünk bébiszitterkedés kapcsán, az akkori ajánlatom továbbra is él. és akkor már csak a depit kell kisöpörni a képből, az meg fél kézzel is menni fog :)

IxChel 2013.01.21. 22:28:55

Ajjajj... Én ugyanebben a cipőben járok, 3 év itthon, egy gyerek, de így is ugyanezek a paráim. Hogyan, hová, és ami ellen rugdosódtam 3 évig (főz-mos-takarít, játszótér...stb) az most az életet jelenti és nekem ki kell lépnem a nagyvilágba!
Abszolút átérzem.
Az én taktikám az, hogy nem foglalkozom vele előre, nem parázom - valahogy úgy, mint Te, majd jön az a megoldás, így vagy úgy.
Vannak jó pillanatok is: néha egészen elhiszem, hogy jó is lehet.
Fel a fejjel, ne agyalj rajta, minden kialakul majd szépen.

ViktoriaF 2013.01.26. 23:30:48

Ideirhatom a masik oldalat, en vegig dolgoztam, igaz csak kettovel: A gyerek sorvasztja az ember agyat, ehhez nem kell otthonmaradni veluk. Depresszio, jovotol valo felelem azert ugyanugy meglehet. Egyebkent pedig hajra!

R2D2 & C3PO 2013.01.28. 12:05:16

én főállású anyának mennék elsősorban. aztán 5 év alatt sok víz lefolyik a dunán - nyitottan várnám a lehetőségeket.
meg miután a kicsi is iskolába megy, le fognak egyszerűsödni a dolgok...

IxChel 2013.02.02. 07:05:23

Panzej, ezt most találtam. Valószínűleg csak számomra új, de hátha hasznát vehetitek valamilyen eljárásban, egy pszichés státusz kellene a szomszédotokról, mert van ilyen kórság, a paranoia egyik fajtája:
"Perlekedési téboly:
Általában több gondot okoznak a hatóságoknak, mint az egészségügynek. A beteg képzelt vagy valós sérelmek, igazságtalanságok miatt a hatóságokhoz folyamatosan beadványokat intéz, pereket indít, így ez szinte véget nem érő pereskedésekhez vezethet."