Panzej 2012.12.17. 13:26

Advent

Napok óta karácsonnyal kelek, karácsonnyal fekszem. A célszalag pedig, ami eleinte olyan megnyugtató távolságban rejtegette magát egyre közelebb kerül, már-már az arcomba kiabál.

- Jön a karácsony! Hány nap van még karácsonyig? Mennyit alszunk még? - nyaggatnak a kölkök, és Palkó leül a legnagyobb díszpárnára, pufók kis arcát a bejárati ajtóra fordítva ölébe engedi a kezét, csodálkozó kérdésemre pedig a legnagyobb természetességgel csücsöríti a választ: - Várom a karácsonyt! Mindjárt jön! - mondja kerek szemekkel, csak úgy röpködnek a szempillák, és komolyan visszafordul, oda, az ajtó felé, ahol majd egyszer csak belép, betoppan a Karácsony.

Palkó nem viccel, és bár én nem látom, hogy az ajtó nyílna, mindez nem jelent semmit. Nem egyszer fordult már elő, hogy Palkó észrevette azt, ami felett az én felnőtt-szemem már kérdés nélkül siklik át.

- Ki az ott, mami? - bámult ki Palkó valamelyik nap a busz ablakán, én igazán oda sem figyelve válaszolgattam: - Emberek, fiatal pár, egy kislány kutyával..

- De ott, hátul az ott ki? És miért ül le, amikor "r" betűs hónap van? - idézte a "ne ülj le "r" betűs hónapban, mert felfázol" című örökzöldet Palkó, mire végre megértettem, hogy kiről van szó. Az öreg koldus bácsi ült ott, a szokott helyén, lábánál nagy, piszkos zsák, feketére aszott kezeivel fázósan húzza össze magán a lötyögő ruhát. Télen-nyáron ott ül a bácsi, néha elzavarják, de mindig visszajön, ez a sarok már az övé. Megszokta és mi is megszoktuk őt. Palkó még nem, neki még nem természetes, és nem magától értetődő, hogy a bácsi mellett el kell menni, lehetőleg úgy, hogy rá se nézzünk, bele se gondoljunk, miért ül itt naphosszat, miért nem tud hazamenni, miért van egyedül.

Palkó, velem ellentétben odafigyel a részletekre. És hiába kell hátrafeszítenie a fejét ahhoz, hogy jól lássa, azért alaposan szemügyre veszi az embereket. Megdicséri a szép cipőmet, óvatosan megnézegeti nagymama dísztárgyait, tud örülni egy szép alakú fadarabnak, és szívesen álldogál a gesztenyesütő bácsi finom illatú üstje mellett. Áhítattal hallgatja az adventi dalokat, szaggatja a mézeskalácsot, és néha leül arra a bizonyos párnára, ajtóra függesztett szemekkel, karácsonyt várni.

Palkónak nincs célszalag.

Míg én idegeskedem, rohanok, izgulok és kifáradok, neki, meg a testvérkéinek talán tényleg eljön a Karácsony. És akkor nekünk is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://panzej.blog.hu/api/trackback/id/tr774964613

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Edugard 2012.12.19. 16:09:33

Megható volt ez a kis történet.

A karácsonyi vacsorához: Én olyat próbálok főzni, amit előző nap el lehet készíteni (majom-mézes krumplisaláta), és sütőben kisütött (csak hogy ne kelljen felette állni és finom fenyőillat legyen a lakásban, ne olajszag) rántott hús és rántott hal, amit nagyon nagyon átnézve esznek a gyerekek)
Sütemény: Csokoládés fatörzs, (házi) narancslekvárral - szintén előző napi