A kendő. Ó, igen, az én nagy kudarcom.

Annak idején, Lackóval terhesen az egyik első dolog volt, amit beszereztem. Készültem rá, elképzeltem magam, hogy milyen hasznos lesz majd, ahogy magamra kötve a babát két karom szabadon, akár még főzhetek is majd, meg takaríthatok, miközben a gyerek alszik. Milyen cukik leszünk majd együtt! Kismama-perspektívák, hát persze.

 

Drága volt, emlékszem, szívtam a fogamat rendesen, aztán kiderült az ég, megkaptam a kendőt a születésnapomra. Meglepetés volt, így aztán nem csak a költségektől, hanem a körülményes vásárlástól is megmenekültem, mert azokban az ősi időkben ez nem úgy ment, hogy lesétáltam a bababoltba és megvettem, nem. Akkoriban a Kismama magazinban volt egy hirdetés, ahol ki kellett választani a három színből a legtetszetősebbet, majd annak rendje és módja szerint postán megrendelni, és türelmesen malmozni, míg megérkezik. Aztán ha végre megjött és kigyönyörködtük magunkat, el lehetett kezdeni gyakorolni a kötögetést a mellékelt kezdetleges rajzos ábra szerint.

Bár a kendő már a fiókban lapult, a rajzos ábra természetesen eltűnt a szülésre, így L a netről szedte és nyomtatta ki a használati utasítást, én meg gondosan kötözgettem, kötöztettem magamra a kisbabámat, egyre fogyó lelkesedéssel. Egyrészt megőrültem attól, hogy a kendő ilyen marha hosszú. Nyár volt még, meleg, mások egy szál pólóban, én meg huszonhat réteg kendő alatt izzadtam, ráadásul a kendő vége hol a lábam köré csavarodott, hol majdnem orra buktam benne. Másrészt pedig hiába volt a gyerek össze-vissza négy kiló, leszakadt tőle a hátam, a derekam, hiába kötötték meg rajtam mások, hozzáértőbbek szakszerűen, szorosan, fenn, lenn, nem és nem ment. Nehéz szívvel, de beláttam, hogy a kendő sajnos nem jött be a hátamnak.

A férjem viszont szívesen hordta, bár nem tudom, hogy a kényelem és a babakocsi nélkül élvezett szabadság motiválta-e jobban, vagy a kispapa látványától könnybe lábadt szemű fiatal lányok és asszonyok tucatjai, akik előszeretettel rohanták meg L-t, hogy egy kicsit megnézhessék az édes kisbabát. Az mindenesetre máig vicces történet, amikor L hordozókendőben vonult a piszoárba, mert lusta volt letekerni magáról a gyereket, és magam előtt látom, amikor először felháborodott azon, hogy miért nincs a férfi vécében is pelenkázó.

Hát igen, ez már valahol kirekesztés, azt gondolom, de lassan-lassan azért majd csak kinőjük ezt a problémát is, ahogy a kendőt is, ami itt van valahol alattam, szépen összehajtogatva, eldugva az ágyneműtartóban.

Akinél viszont még használatban van ez a becses textildarab, annak ajánlom a III. Nemzetközi Babahordozó Hetet, amely éppen most zajlik rengeteg rendezvénnyel, tanácsadással, előadásokkal valamint tarkabarka kendőforgataggal - nem csak kendőhasználóknak!

A bejegyzés trackback címe:

https://panzej.blog.hu/api/trackback/id/tr642348126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.