Ülünk Palkóval Palermóban egy nagy tér közepén, és várunk. L valahol a tűző napon bankautomatát keres, nekem pedig sikerült elcsípnem az utolsó árnyékos padot, szerencsénk van, fejünk fölé egy hatalmas pálmafa borul. Felcsapom dagadt lábaimat a padra, Palkó a földön az eldobott csikkeket rendszerezi, szieszta van, béke és nyugalom. Persze inkább csak nekem, mert Palkó minden közeledő lépésre összerezzen és az ölembe borul, őt ne is lássák, ő nincs is itt. Szegénykém, sosem gondoltam volna, hogy a sztárság tényleg ennyire megviselheti az embert. Palkó legalábbis kezd teljesen kikészülni a körülötte tomboló hisztitől, és a rajongótábor csak növekszik. Nő vagy férfi, alacsony vagy magas, kopasz vagy hosszú hajú, kövér vagy hórihorgas, tökmindegy, jön mindenki, mosolyog, simogat, kezet ráz, gratulál. Nem tudunk úgy végigmenni egy utcán, hogy ne lenne valaki, aki fel ne figyelne a fehérszőke kis kókuszdiófejre, és Palkónak elege van. Én meg már lassan nem is csodálom.

Most sincs menekvés, megcsikordul a kavics, Palkó pedig rettegve kapja fel a fejét, és nem is hiába. Két feketebőrű, jókedvű fickó integet neki pár lépés távolságról, villog a fogsoruk, de csak masíroznak előttünk, nem jönnek közelebb. Oké, megúsztuk, mosolygok vissza megkönnyebbülten, majd meghökkenve látom, hogy Palkó viszont barátkozni szeretne. Tetszenek neki a fekete emberek, hívogatóan nyújtja feléjük kis kezét, és mosolyog. Az egyik fickó rögtön veszi is a lapot, odasiet mellénk, és óvatosan kezet ad Palkónak. Csak az ujja hegyét. Palkó tétovázás nélkül, szélesen vigyorogva megfogja, mi meg a fickóval szóba elegyedünk. És miután pár mondatban tisztázzuk, hogy Palkó milyen ultracuki és barátságos, a férfi megkérdezi tőlem, honnét jöttünk. Magyarországról, válaszolom, mire ő egy másodpercig kutat az agyában, aztán örvendezve felkiált: - Ááááá! Bukarest!!

- You mean Budapest.. - válaszolom elnéző mosollyal, mire a fickó széles gesztusokkal, mintegy bocsánatkérően kergetve maga elől a szégyenfelhőcskéket elmondja, hogy ő pedig Ghánából jött. Áááá, Afrika, nyelem vissza gyorsan az összes tudományomat Ghánáról, inkább csak mosolyogva bólogatok, amivel a társalgás nagyjából be is fejeződik. És bár a fickó ugyanazzal a vakítófehér mosollyal integet vissza nekünk a park kapujából, mint amivel tíz perccel ezelőtt hozzánk lépett, a szégyenfelhőcskék nálam maradnak.

De most már tudom, hogy Ghána kétszer akkora, mint Magyarország, fővárosa Accra, keletről Togo, északról Burkina Faso, Nyugatról az Elefántcsontpart, délről pedig az Atlanti-óceán határolja.

És, teszi hozzá a férjem, ha néztem volna, azt is tudnám, hogy a "Fekete Csillagok" az utolsó afrikai országként búcsúztak a Foci VB-n.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://panzej.blog.hu/api/trackback/id/tr732149499

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

motymoty 2010.07.14. 09:05:48

Szegény Palkó, nem lehet egyszerű élete.