Már most spannolom magam a holnapi fogászatra. Persze pozitív tréningre gondolok, valami olyasmire, hogy áááá, nem is az az érdekes, hogy mekkora injekciót fogok kapni, és végül lesz-e gyökértömésem, nem. Ahogy az sem foglalkoztat, hogy vajon fáj-e az idegölés, és hányszor kell majd még visszamenni remegve, hogy mi következhet még. Sőt, még csak azzal sem vigasztalom magam, hogy ugyan már, csak egy ártalmatlan kis fogtömés lesz, valami borsos számlával, amire majd stílusosan szívhatom a fogamat (bár ha jól tudom, gyökérkezelés után nem szabad szivogatni a fogat, persze erre nem gondolok), esetleg diszkréten érzéketlen ajkaimba haraphatok, nem több. De nem.

KIZÁRÓLAG arra gondolok, ahogy majd kezelés után kilibbenek a kapun, széles mosollyal az ajkaimon, könnyű lélekkel (és még könnyebb pénztárcával, de mint mondtam erre NEM gondolok) a nyári napsütésben, és olyan de olyan jó lesz nekem, hogy még a tizenéves fiúk is megtekerik a fejüket utánam. Mert csak úgy árasztom majd magamból a boldogságot. Bizony. Úgyhogy most abba is hagyom a böngészést a neten, bár azt már tudom, hogy gyökérkezelésnél valami spéci fájdalomcsillapítást alkalmaznak már manapság, hogy BIZTOSAN ne fájjon, mint mondtam, én ilyesmire nem gondolok. Ugyan már. Nem is lesz gyökértömésem. Csak bemegyek és kijövök. Voilá.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://panzej.blog.hu/api/trackback/id/tr132062791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ribizlee 2010.06.07. 14:32:51

együttérzek...

elvigyem helyetted a fogad az orvoshoz? :-)

OMara 2010.06.07. 21:28:22

Ne izgulj a fogorvos miatt!!

Persze én könnyen beszélek, mert igen magas a fájdalomküszöbőm. Életem során én is belefutottam néhány felszines fogászba aminek meg is lett az "eredménye", pl csinos és 40 fokos lázzal járó csonthártyagyulladást szedtem össze.
Azonban ha már ismert és jól bejáratott dokid van, akkor valóban kissé könnyebb lehet a szived. Az én fogorvosnőm eltünt az életemből, egymás után szüli a gyerkőcöket. Amikor a mostani lakhelyünkre költöztünk, bizony gondban voltam,..hová is fordulunk ha valamelyik fogunk elkezd rakoncátlankodni? A problémát a lányom "oldotta" meg, ugyanis egyik reggel szinte elviselhetetlen fogfájésra ébredt. Érdekes módon az orvosokhoz időpontot kell kérni, mintha a nyavalyáink csak a megbeszélt időpontban keseritik meg az éltünket. A fájdalom nagy úr, a lányom beállitott az akkor éppen rendelő fogdokihoz, aki olyan kedvesen, becsületesen, végezte pont mint neked Panzej a gyökérkezelést, ami valóban többfordulós, hogy a lányom minden majré nélkűl jár aztóta is ahhoz a dokinénihez.

Szóval ne aggódj nagyon, túlleszel rajta és VOILA!

Holnap várjuk a feltehetően pozitiv "élménybeszámolódat"!!

korcsolya 2010.06.09. 13:48:38

Panzej, én te vagyok? Vagy te én vagy? Ööööö.... bocs. ez biztos a fogam miatt van.

Panzej 2010.06.11. 23:56:39

Ja, nem is mondtam, köszi a drukkokat, a dokinak fogalma sincs mi lehet a fogammal. A röntgenen semmi sem látszik, úgyhogy kifúrta a régi tömést, rakott bele egy új próbatömést és most várunk. Ha nem fog fájni ráharapásra (eddig ez volt a probléma) akkor betömi, ha igen, akkor valószínű gyökérkezelés lesz a vége.
Egyelőre minden okés, remélem marad is!