Panzej 2010.05.12. 12:29

Magányos wellness

Tompa a fejem, mintha egy nagy kalapáccsal rávágtak volna. Mély csend van itthon, két gyerek az óvodában, egy alszik, és én csak ülök itt, a tompa fejemmel, az üveges szemeimmel, és élvezem a csendet.

Persze csend és csend között is van különbség, mert más az este csendje az utcán, más a természet csendje az erdőben, és más ez az itthoni csend, mert ebben benne van a hűtőszekrény zúgása, a légy zümmögése, a poratkák állkapcsának csattogása, és az állandó izgalom, hogy mikor sír fel a gyerek, mikor ér véget ez a nyugalom, jaj, mindjárt vége, biztos ez az utolsó perc. És ugrok minden telefon-nyikkanásra, és bezárok minden ajtót, gondosan, hogy aludjon szépen, hogy ülhessek még, tehessek-vehessek, füröszthessem az idegeimet ebben a magányos, áldott nyugalomban, amelyre szükségem van, és amelyre aztán várhatok majd megint holnap délelőttig.

Sokáig azt hittem, én vagyok az egyetlen mizantróp a családban, csak én szeretek időnként egyedül lenni, míg egyszer aztán, nem is olyan rég az egyik szombaton Lackó hirtelen megmakacsolta magát piacozás témájában. Lackó nem akar piacra jönni, Lackó itthon akar maradni, egyedül. Autózni akar, úgy, hogy se Mici, se Palkó ne zavarja, úgy, hogy ne kelljen épp rendet rakni, ebédhez készülődni, vagy a szülőknek segíteni.

Nagyot néztem, de részemről tökéletesen megértettem Lackót, és rövid tanakodás után úgy döntöttünk L-lel, hogy itthon maradhat egyedül az öt és fél éves, azzal a kikötéssel, hogy a szobájában játszik szépen, pisilni, inni kimehet, semmi máshoz nem nyúl, csengetésre meg se rezzen, senkit be nem enged. Szerencsére a lakás biztonságos, sehol egy PB palack, a tűzhely kerámialapos, gyerekzáras a sütő, van FI relé, plusz tessék, itt a papi mobilja, amin a zöld gomb rögtön a mamihoz kapcsol. Ki is próbáltuk, működött, Lackó maradt, mi el.

Hogy a telefon milyen jó móka, azt az első tizenöt percben újra megtanultam. Lackó kétpercenként felhívott, huncutul kacarászva a kagylóban, de aztán ez is szépen elmaradt, és másfél órán keresztül nem hallottunk egymásról. Nem voltam halál nyugodt, de időről időre végigpörgetve magamban az esetleges veszélyeket mindig megnyugodtam. Azért persze mikor az autó végül megállt a ház előtt, galoppban száguldottam a másodikra, és ugráló gyomorral rontottam a lakásba, ami kihalt volt és csöndes, de csak az első blikkre, mert a következő percben egy szőke buksi dugta ki lustán a fejét a gyerekszobából, majd szaladt elénk, lelkendezve, hogy igazán nem történt semmi különös, de hogy milyen jó volt egyedül!

Furcsa, de úgy tűnik, egy cipőben járunk Lackóval. Csak míg én mindig azon nyökögök, hogy a gyerekek zajosak, a gyerekek mindenhol ott vannak, és egy percig nem hagynak békén, Lackó meg azt gondolja, hogy a felnőttek zajosak, folyton kiabálnak, mindenhol ott vannak, és egy percig sem hagyják békén. 

És valószínűleg mind a kettőnknek igaza van. Csak egy kicsit másképp.

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://panzej.blog.hu/api/trackback/id/tr271995169

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

motymoty 2010.05.12. 16:34:50

Ez annyira jó volt. Nagyon szeretek egyedül és már gyerekként is imádtam. Szerencsére a szüleim is hagytak néha. Tök jó fej vagy, hogy engedted!

Ribizlee 2010.05.12. 17:05:59

ismerős ez a tépelődés, én is így vagyok minden újabb ugrás előtt. engedjem - ne engedjem? elég nagy már hozzá? nem lesz baj?
szerintem jól tetted hogy megengedted neki, Lackó pedig ügyes nagyfiú.

de a P-n el ne áruld!!! :-DDD

Magenta (törölt) 2010.05.12. 17:29:40

Én is szeretek egyedül lenni, a nagy is igényli időnként.

De én vagyok az ellentábor, öt és fél éves...

Magenta (törölt) 2010.05.12. 17:30:49

Tudom, hogy gyerekfüggő is, a fiamat még mindig nem szívesen hagyom itthon egyedül, a nagy viszont tényleg felelősségteljes, még a kicsit is rá merem már bízni.
De még mindig nem mernék egy óvodás gyereket egyedül hagyni.

phoboss 2010.05.12. 17:45:29

Én is tökéletesen megértem Lackót is. Teljesen igaz, hogy a gyerekeknek is elegük van néha abból, hogy nem lehet nyugodtan játszani, mert most alváshoz készülődni, most ebédhez, most vásárolni megyünk, most segíts ebben, most azt csináld, most szedd össze a játékokat, most a tesó nem hagy békén. Emlékszem, nekem is milyen jó volt néha pár óra nyugi egyedül, amikor senki nem zavart és azt csinálhattam, amit akartam, anélkül, hogy bármi miatt meg kellett volna szakítanom.

Dortje 2010.05.12. 17:58:25

Fogalmam sincs hány évesek voltunk, amikor egyedül mertek hagyni a szüleink, de arra emlékszem, hogy megállapodtunk, hogy ha jönnek haza, akkor kettőt csöngetnek. Ha más jön, akkor ne engedjük be, és azt hiszem valahogy az is benne volt, hogy más nem csengethet kettőt, az biztosan egyet, vagy több mint kettőt fog csengetni, nem tudom.
(Volt lánc az ajtón, talán beláncoztuk az ajtót?! Azt hiszem ezért kellett csenegtni, de logikusan nem értem már.)

Ez a kettőt csengetés annyira bennünk maradt, hogy amikor mentünk haza szüleimhez, mi is mindig kettőt csengettünk, és utána is mindig, ha szüleim nem akarták kinyitni kulccal az ajtót, akkor kettőt csengetett....nekem ez olyan kilincses élmény, a csengő hangja.

Ribizleevel egyetértek, ne áruld el ezt a P-n!

Dortje 2010.05.12. 17:59:37

Most a majdnem 3 éves fiam magára csukta az ajtót..."ne zavarjatok!" kiabál ki :)

Panzej 2010.05.12. 20:54:17

Sziasztok!
Nem, persze, nem árulom el a Porontyon. Pedig az utóbbi napokban egész sokat lógtam ott emiatt a kirakjam a gyerek képét vagy sem dolog miatt. Elgondolkodtató a téma, pláne azért, mert nekem sosem jutott eszembe, hogy ez valaha probléma lehetne.

Magenta, semmi baj, hogy másképp gondolod, őszintén szólva én is nagyon meglepődtem, hogy milyen simán ment ez az otthon hagyós történet. Micit eszembe nem jutna egyedül hagyni öt évesen, szerintem még akkor is túl szeleburdi és túl bátor (rossz értelemben)lesz. Lackóban meg lehet bízni. Komoly gyerek.
De tényleg meglepődtem azon, hogy ilyen "csend, nyugi" igényei vannak. Tulajdonképpen a gyerek sosincs egy percre sem egyedül. És ez úgy látszik valakinek rossz is lehet.

Panzej 2010.05.12. 20:56:19

Egyébként tényleg, ki hány évesen hagyta először egyedül otthon a gyerekét?
(A férjem eldicsekedte, hogy ő már négyévesen egyedül vigyázott a húgaira otthon.)

Magenta (törölt) 2010.05.13. 07:33:34

Nekem is rossz lenne, ha soha nem lehetnék egyedül, szeretem ezeket a nyugis reggeleket is, amíg van rá lehetőségem, ősztől nyelvkilógatós rohanás lesz. :)

Bár ez még mindig nem ugyanaz, mint mikor pár órára valóban egyedül lehetek úgy, hogy nem kell settenkedni.

Hát, a nagyot 11 évesen, a fiamat szintén, de akkor is parázva, mert ő szeleburdi.

Ribizleevel talán ez az egyetlen dolog, amiben nem értünk egyet.
A blogos izéhez meg: Wish-sel maximálisan egyetértettem, kolbászoszsömlével viszont nem. Ellenben az a poszt volt, ami után biztosan nem kérem többet, hogy a másik két gyerekről is tegyél ki képet, csak mert én kíváncsi vagyok rájuk. Én sem tenném.

(és látod, nem kell a Porontyra kimenni, olvasnak szerintem rengetegen)

Magenta (törölt) 2010.05.13. 07:36:34

A parám talán abból is táplálkozik, hogy én nagyon-nagyon sokat voltam egyedül kiskoromban és féltem. Meg másért is, de azt nem írom le nyilvánosan.

Ribizlee 2010.05.13. 08:45:39

enyémek is ilyes korban maradtak először egyedül. a kisebbik tavaly óta (2. oszt.) nem napközis, egyedül megy haza a suliból, melegít ebédet magának, tanul (addigra a nagy is hazaér), bevásárol - de nagyon komoly és megbízható mindkét gyerek, és a környék is biztonságos.

azt nagyon zárójelben teszem hozzá, hogy a kicsivel az apja egyedül hagyta a párhónapos féltesót - ezt viszont már én is meredeknek érzem.

Magenta, milyen vacak lenne mindig mindenben egyetérteni? :-)

manó99 2010.05.13. 09:50:37

Nagyon jó volt.Lackó tényleg ügyes,te meg bátor!

Hát nekem 10 éves a nagy lányom megbízom benne,de még nehezen hagyom egyedül.Suliba is még csak két hete engedjük egyedül,és tiszta görcs vagyok miatta....Hiba biztosan bennem van.
Ilyen idősen én már önálló voltam.De az más világ volt:).

Ribizlee 2010.05.13. 10:44:34

Magenta, nekem is forog a gyomrom néha, mostanában túltengenek arrafelé a vérkommentelők :-S

Panzej, ez meg itt a nyugalom szigete :-)

amúgy sztem egy normál óvatossági szintet betartva semmivel sem veszélyesebb a blogolás, mint a nagymamik által fűnek-fának mutogatott albumok (és elmesélt történetek).

Dortje 2010.05.13. 19:41:55

Van egy ismerősöm, akit úgy 30 éve 2 évesen egyedül hagyott otthon az apukája, belülről egyedül beláncozta az ajtót és meghagyta neki, hogy "senkit ne engedjen be".
Jött haza az anyukája, és nem engedte be.
Az anyuka addig állt az ajtóban, amíg az apuka is hazajött. És mindenkinek igaza volt.

OMara 2010.05.13. 20:05:17

Gyerekkoromban sokat voltam beteg. A szüleimnek persze dolgozni kellett, igy egyedűl voltam otthon, és persze ágyban kellett feküdnöm. A mai napig nem szeretek egyedűl lenni.
Valószinű ez is közrejátszhatott abban, hogy még a sarki közértbe sem mertem lemenni úgy, hogy egyedűl hagyjam a leánykámat. Vagy cipeltem magammal, vagy megvártam, hogy hazaérjen az uram.Amúgy imádott egydűl lenni, papirokkal ceruzákkal "dolgozott"mint a felnőttek.
Ma már 24 éves és úgy túnik az apja természetét örökölte, szeret egyedűl lenni.