Panzej 2010.05.04. 23:15

Kedd

Miután ma sikerült úgy elkalkulálnom az útvonaltervezést, hogy kábé kétszer annyi időbe telt odaérnem az Allee-ba, mint amennyi idő alatt ügyeskedés nélkül tudtam volna, a buszról majdnem fejest ugrottunk az aszfaltba Palkóval. Szerencsére egy idősebb nő végül elkapta a babakocsi alját, különben lehet, hogy komoly baleset lett volna a vége, úgyhogy továbbra is utálom a békávét, a magas lépcsős buszokat, és magamat, amiért hatszor meggondolom, hogy kérjek-e segítséget. Be kellene látnom végre, babakocsival igenis mozgáskorlátozott vagyok.

Estére pedig lett egy negyedik gyerekem, ugyanis L 39 fokos lázzal esett haza, azóta is mindenféle extra kívánságokat rebeg elalélt állapotban. És el ne felejtsem, nagymama is lettem, ugyanis Mici  bejelentette, büszkén dudorítva kis pocakját, hogy neki három gyerek van a hasában. Majd miután az első gondolatomat, az "Ó, te szegény!"-t sikerült gyorsan lenyelni, és egy örvendezve csodálkozó "Nahááát!"-ra kicserélni, Mici azt is közölte, hogy mind a három gyerek lány, és hogy akkor ő szülés után elköltözik a lányokkal egy másik lakásba. Mi tagadás, kissé váratlanul ért a dolog, hüledezve rá is kérdeztem, hogy mégis, hová, milyen lakásba, mire ő türelmetlenül csak legyintett egyet: "Jaj már, Mami, hát egy üresbe!"

Ó, hát persze, logikus. Hogy én milyen hülye vagyok!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://panzej.blog.hu/api/trackback/id/tr381975346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magenta (törölt) 2010.05.05. 07:20:33

Kell neked plázákba járni, mikor gyereked van, ahelyett, hogy otthon ülnél kötögetve, pffff... :D

Mici ééédes, és hogy fogják hívni a lányait?

motymoty 2010.05.05. 09:27:37

:) Gratulálok a nagymamasághoz! Mici nagyon aranyos.

OMara 2010.05.05. 13:51:41

A BKV-val kapcsolatban főleg az a dühitő, hogy amig én 26 évvel ezelőtt küszködtem ezzel a problémával,....a helyzet azóta sem változott.
Ja, és az aluljárókat is utáltam, ..állandóan keresnem kellett, egy "menekülési" útvonalat. Segitséget én sem szerettem /volna/ kérni.
L,gondolom ő férjed, jobbulást kivánok neki.

OMara 2010.05.06. 17:13:53

Valóban kellemetlen betegség a tüszős mandulagyulladás.Engedd meg, hogy leirjak egy bevált és egyszerű családi gyógymódot, ami ugyan nem helyettesiti a gyógyszereket, de a kellemetlen tüneteket enyhiti.

Forró sós vizzel kell gargarizálni, amilyen hosszan csak birja a férjed. Utána ne öblitse ki vizzel a száját. Pocsék ize van, de az eredmény "látványos".

Panzej 2010.05.07. 01:13:22

Köszi Mara! A sós vizes gargarizálást én is szoktam csinálni, nem is olyan rossz az. Most só helyett szódabikarbónával is próbálkozunk, állítólag az is nagyon jó.