Panzej 2010.04.30. 09:56

Divat

Egy egész könyvet lehetne írni a sztorikból, amiket akkor hall az ember, amikor villamosra vagy buszra várva álldogál az üvegkalickában. Intim ez a hely. Barátnők sugdosnak az előző estékről, régi ismerősök futnak össze, anyák nevelik kölkeiket, vagy csak álldogálnak az emberek csendesen, egymást méregetve, sóhajtozva, hogy mikor jön már az a villamos.

Micivel kettesben épp egy ilyen társasággal fagyoskodunk, egyik sarokban egy öreg bácsi álldogáll, botra támaszkodva, mellettünk pedig egy középkorú hölgy irogat valamit a mobilján, egészen addig, míg a közeli iskolából egy csapat tini el nem önti a peront. Kiabálnak, viccelődnek egymással, vidáman integetnek a szemközti megállóba igyekvőknek, itt is, ott is megállapodik egy csoport, vagy egy-egy pár. Pattanásos arcú fiú vonszolja miniszoknyás, csizmás, borzos hajú ideálját távolabb a többiektől, vagy az osztály menője támaszkodik magabiztosan fél karjával, az éppen aktuális, büszkeségtől ragyogó barátnőjére; ott egy csapat lány vihog, és akad egy-két komolyabb arc is, magukba mélyülve, vagy a többieket figyelve.

A mi kis bódénkba is jut egy csapat tinédzser, egy fiú, és négy lány. Első ránézésre be lehet azonosítani a szereplőket, színpadon a menő srác, és az udvartartása.

A lányok csacsognak, libegtetik a hajukat egyik oldalról a másikra, feltűnősködően kacarásznak, lesik a srác minden pillantását, aki nyeglén lökve magából a szavakat hanyagul támasztja az oszlopot.

Először csak a poénok röpködnek, mosolyt fakasztóan naív, eredetinek gondolt jópofaságok, aztán a téma rákanyarodik az egyik osztálytársukra, akit újabban valami lánnyal látnak rendszeresen. A továbbiakban átadnám a szót nagymenő barátunknak.

      -         Nem értem, mit eszik a csaj rajta. Hát nem látja, hogy minden kínai azon a gyereken? Hogy néz má’ ki? Nincs egy rendes cipője. A gatyája is kínai. Nézd meg, az enyém Levi’s, nem egy nagy cucc, de mégis valami má’.

Kíváncsi lettem a híres nadrágra. Egy oldalpillantással aláírom, tényleg nem egy nagy etvasz, sötét színű, valahol a srác fenekének a közepén kezdődik, és belelóg az aszfaltba. Aztán, ha már befixáltam, megnézem magamnak jobban a kis divatgurut. Igen, a cuccai egytől-egyig minőségi, márkás holmik. Főleg a szemüvege lehetett egy vagyon, különcködő dizájn, jócskán öregíti nyolcadikos, vagy maximum kezdő gimis viselőjét. És rá is fér a kis hólyagra, mert ahogy nézem, a bőre borotvát még nemigen látott, nyiszlett, nagyképű kis vakarcs ahogy ott feszít a káráló tyúkocskák között, kész röhej. Megvan hát az ítélet, de rögtön el is szégyellem magam. Micsoda egy begyepesedett agyú mámika kezdek lenni, hol van bennem az elnézés az ifjúság iránt?

      - Szerintem nincs is több gatyája. És az a cipő, atyám... De most tényleg, csajok, jár ez az ember valahova? Milyen buli  lehet az má’ ahol ez megjelenik?

      -         Nekem van egy ismerősöm – hadarta az egyik lány lelkesen, - szerintem örült volna, ha egy csaja lett volna az életben. Olyan cikisen néz ki, még a séróját sem tudja belőni, és képzeljétek, a múltkor összefutottam vele, még karácsonykor, az anyjával mentek, és szatyrot cipelt, értitek, olyan zörgős műanyagot. – Hatalmas kacaj.

      -         Nem volt valami kínai bolt a közelben? – „Viccelődött” menő barátunk, majd miután bezsebelte a lányok visító kacagását, összeráncolta a homlokát, és kifakadt: - Nem is értem, hogy élhetnek ilyen béna alakok a Földön. Ezeket ki kellett volna.. Ööö.. Hogy is mondják ezt? Mikor valami kanállal kiszedik a gyereket? Abortusz, ez az! Minek élnek az ilyenek?

 

A helyeslő morgáson kívül egyéb már nem jutott el hozzám, ugyanis ezen a ponton sietősen távoztunk Micivel. De a téma üldözőbe vett, másnap már arról olvastam, hogy megvertek egy diáklányt valahol vidéken, mert szegényes volt a ruházata, és ez dühítette a többieket.

Bele sem merek gondolni, hogy mi lenne a mai iskolában azzal a vézna, gátlásos, kopottas kislánnyal, aki én voltam valamikor. Pedig az iskolai mutasd a ruhád, mutasd a kütyüd téma akkor is terítéken volt, főleg hatodik után, amikor már az iskolai köpeny sem takarta be jótékonyan az arra rászorulókat. Nem, én nem éreztem jól magam a suliban, nincsenek rózsás emlékeim, de félnem azért sosem kellett. Most, ennyi év után pedig minden rossz ködbe vész. Anya lettem, és az anyák senkitől sem félnek. De mindennél jobban féltenek.

Valahogy nem szívesen gondolok arra, hogy Lackó másfél év múlva iskolába megy.

A bejegyzés trackback címe:

https://panzej.blog.hu/api/trackback/id/tr791963186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magenta (törölt) 2010.04.30. 11:08:36

Ó, istenem! :(

Én is parázok, bár eddig általánosban ez nem volt gond és téma egyiknél sem.

Magenta (törölt) 2010.04.30. 11:12:06

Eszembe jutott pár dolog, de nem merem leírni, mert azért kinyírnak. :)

Panzej 2010.04.30. 14:14:07

Magenta, írd le légyszi! Kíváncsi vagyok!

Panzej 2010.04.30. 18:19:37

Dortje, dehogy akarom kitörölni, dehogy gondoltam meg magam. Csak rossz gombot nyomtam (vagy Palkó). Nagyon érdekel a véleményetek! Tényleg tartok a sulitól. Nem biztos, hogy be tudunk, vagy be akarunk majd szállni a mai kölkök hiúsági-versenyeibe.

Maszat Janka 2010.05.01. 20:46:09

Á ezen szerintem nem érdemes parázni. Felnőttben is van ilyen aztán nem ezekkel barátkozol és kész. Egy másik bódéban meg azt hallottad volna hogy az a majom meg azt hiszi hogy valaki mert Levisben jár. Végülis akiről beszéltek, van nője, nyilván van társasága is. Remélem..

Magenta (törölt) 2010.05.02. 07:20:06

Panzej, nem "kéretni" akarom magam, tényleg, de van demagógia abban, ami eszembe jutott gondolati szinten, én meg senkit nem szeretnék megbántani.