Panzej 2010.04.25. 10:13

Bagoly

Tipikus nő vagyok. Olyan igazi, olyan nagykönyvbe való, akinek tényleg semmi sem jó. Tessék, most is, miután L elvonszolta a kölköket itthonról, csak, hogy legyen nekem egy kis nyugi, ahelyett, hogy aludnék, felkelek és csak téblábolok itt a nagy, mély csendben, hallgatom a zúgását, már szinte jobban zavar, mint a kölkök csiripelése.

Valahogy minden az én éjszakáim ellen esküdött. A szénanáthám, ami éjszaka mindig a legerősebb, Palkó, aki egyszerre több fogat is növeszt, emiatt aztán napok óta lázas, nyűgös, és csak éjszaka hajlandó enni; a többi gyerek, a tegnap este. Én pedig, nincs mit tenni, kelek, jövök-megyek a két szoba között, hozom-viszem a gyereket, fújom az orrom, aztán még asszisztálok a többi felkeltett gyerek kakijához meg pisijéhez, hordom a pohár vizeket, fújatom az orrukat, és végül pedig bambán ülök az ágyon, mert nehezen alszom vissza, mert már el sem hiszem, hogy érdemes lefeküdnöm.

Persze, hiszen pár perc múlva úgyis történik valami, úgyis beúszik a szobába egy vékony kis hang, belemászik a fülembe a “Mamiii”, én meg kelhetek megint, és vonszolhatom magam tovább, oda-vissza, oda-vissza..

A bejegyzés trackback címe:

https://panzej.blog.hu/api/trackback/id/tr301949566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.