Panzej 2010.04.13. 21:48

Lackó-pubertás

Tehetetlenség és tanácstalanság ütötte fel a fejét a családban. Lackó ugyanis öt és fél évesen kamaszos tüneteket produkál, mi pedig csak nézünk egymásra a férjemmel, értetlenül, dühösen, egymást, magunkat és Lackót szánva, nem tudván mit kezdeni a helyzettel, és egyre jobban rettegve a jövőtől.

Lackónak mostanában semmihez nincs kedve. Lackó mostanában félrevonul, magában játszik, legtöbbször rajzol. Gyakran kap dührohamokat. Ha kérünk tőle valamit, jobb esetben háromszor is visszajön megkérdezni, hogy mit is kértünk tőle, rosszabb esetben a füle botját nem mozgatja. Lackó hisztizik, toporzékol, nem mos fogat, nem vacsorázik, pláne nem velünk, nem akar délután aludni, még akkor sem, mikor már a vak is látja, hogy ez a gyerek csak lézeng a nagy vörös szemeivel. Lackó sokszor a legszebb, leghalkabb szóra, kérdésre is indulatosan, sértődöttségtől remegő hangon válaszol, és a legkisebb ellentmondásért is verekszik. Legalábbis Mici rögtön, minden vélt sérelemért kap egy balegyenest, egy oldalbalökést, csípést, rugást, harapást, és hiába mondjuk neki, hogy ne nyúljon a kisebbekhez, ne bántsa a lányokat, egyik fülén be, a másikon ki. Lackó azt akarja csinálni egész nap, amihez kedve van, és ezt meg is mondja, sőt, az akaratát igyekszik tűzön-vízen keresztülvinni. Szétrámolja a legót, aztán felcsattan, hogy ő nem szolga, mikor arra kérem, hogy pakolja össze. Lackó álmodozik, szétszórt, figyelmetlen. Az úszómester, aki eddig dícsérte, most már csak hümmög, és arra kér minket, hogy fejlesszük otthon is a koncentrációját. És végül Lackó, igen, az én öt és fél éves Lackóm, búskomorságba esik, amikor az oviban Hanga nem vele táncol, hanem Botival..

Atyavilág, mi történt? Atyavilág, mit csináljunk? És atyavilág, mi vár még ránk?

Ha Lackóról van szó mostanában teljes csődnek érzem magam. Micsodaanyának. Mert egy anyának illene érteni a gyerekét. És kábé a huszadik állását tekintve – a házvezetőnő, szakács, bébiszitter, dadus satöbbi mellett – illene jó, türelmes pszichológusnak is lennie. De velem valami gáz van, mert az én próbálkozásaim rendre csődöt vallanak. És ilyenkor, mint most is, ebben a pillanatban, ahogy itt szélsebesen rovom a sorokat, elkeseredem.  Ha egy százharminc centis kis lázadóval nem tudok elbánni, akkor mit fogok majd csinálni egy százkilencven centissel? Aki előtt már annyi tekintélyem sem lesz, hogy "azért a mami nagyobb és erősebb nálam" ?

Pedig most kell okosnak lennem. Most kell a jövőt kitaktikáznom. Mert most még gyakorolhatok. Amíg csak így, kicsiben játszunk.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://panzej.blog.hu/api/trackback/id/tr201919127

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.