Panzej 2010.04.10. 23:07

Hajvágás

Ma délután a férjem megkopasztotta a kölköket, szépen, egymás után. Palkó volt az első áldozat, a sürgős eset, hiszen már ki sem látott a haja alól szegény, hátul a buksiján pedig akár egy kackiás kis copfot is simán ki tudtam volna kanyarítani neki.

Nem is tétováztunk tovább, éppen elég volt az a pár hét, amíg lökdöstük egymást, hogy le kéne vágni a gyerek haját, ja igen, le kéne már, hanem belenyomtuk Palkót az etetőszékbe, férjem pedig nekiállt csattogtatni az ollót Palkó feje búbján. Nem tellett három nyisszantásba, a békésnek indult hajnyírás hatalmas küzdelembe torkollott. Férjem (akit csak L-ként fogok emlegetni a továbbiakban) óvatosan, gyöngyöző homlokkal kaszabolta a fürtöket, eléggé random módon csattogtatva ide meg oda,  én bohóckodni próbáltam, hátha elfelejti a gyerek, hogy mi is történik most éppen a fejével, de nem igazán bírtam a látványt, és sziszegve rándultam össze minden alkalommal, amikor az olló Palkó füle mellett suhant el nyitott állapotban. És persze maga a delikvens sem üldögélt összekulcsolt kezekkel, hanem a kezdeti érdeklődés után összeszorított szájjal, konokul védekezni kezdett.

Sajnos nem vagyok egy edzett valaki, nem bírom a krimiket, helyszínelőket, gengszterfilmeket, semmi erőszakot, úgyhogy talán nem meglepő, hogy végül is nálam szakadt el a cérna először, és sikoltozva közöltem a borbéllyal, hogy nem, nem akarok tovább horrort nézni, és nem szeretnék vérben fürdő, fületlen Palkóval az ügyeletre rohanni. L persze nem vette a lapot, hanem paprikavörös lett, hogy belőle aztán ne csináljunk hülyét, van neki jobb dolga is, mint itt vagdalkozni, és különben is, csináljam én, ha annyira tudom. Aztán pár perc múlva, mikor Palkó két fejrángatás között, továbbra is elszánt, konok pofival nekiállt, hogy puszta kézzel fegyverezze le az apját, győzött a józan ész, L lerakta az ollót, és Palkó figyelő tekintete mellett béketárgyalásokba bocsátkozott velem. Nem sokkal később, a taktikai megbeszélések eredményeképp Palkó már az ölemben lóbálta a lábát, és valami roppant érdekes dolgot rakosgatott egyik tenyeremből a másikba, én torkom szakadtából énekeltem, L pedig hajvágó géppel,viszonylag kényelmesen és meglepő gyorsan elvégezte a Palkónyírást.

Aztán később, amikor az ezüstszőke hajszálakat söpörgette össze a padlón, én pedig épp egy csinos fürtöt gereblyéztem össze és gyömöszöltem az utókor számára egy gyufásskatulyába,  L csendes, költői hangon megjegyezte, hogy milyen fénytelenné válik a haj, ha levágják. Én meg, a magam racionális és kiábrándult agyával rögtön rávágtam, hogy igen, éppen úgy, ahogy az emberek is fénytelenné válnak, amikor meghalnak. Kimondtam, aztán helyesbítettem, hogy az emberek teste, meg valamit elkezdtem magyarázni a pohüvelyről, és a saját tapasztalataimról, hebegtem-habogtam, miközben csak döbbenten bámultam magamat kívülről, hogy mi van? Hát már csak így? Ilyen tárgyilagosan? Baj ez? Jó ez? Túl morbid ez azután, hogy a halálban én mindig a szüleimet látom, ahogy hirtelen összefonnyad és pergamenszerű lesz az arcuk? Nem kellene épp nekem egy kicsit tabuként kezelni ezt az egész dolgot? Vagy lehet, hogy nem is tudom ezt már tabuként kezelni? Néha úgy érzem, hogy túl profán a gondolkodásom. Mert a halál megszentségteleníti az embert, és igen, nincs jobb szó az itt hagyott maradékra a porhüvelynél. Mert én tudom, hogy az a két ember, akiket az orrom előtt vittek el dobozba zárva, már nem azok voltak, akiknek a kezét fogtam, akik még lélegeztek. Mert már nem is úgy néztek ki, mert már hiányzott belőlük valami. Mert már hiányzott belőlük a fény.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://panzej.blog.hu/api/trackback/id/tr381914195

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lazzavazza 2010.04.12. 16:33:52

Hát ez egy kicsit depis ebben a szomorkás időben...

Bubó 2010.04.28. 17:28:08

Érdekes gondolatok a végére. Szomorúak, de igazak, amit pontosan ért mindenki, aki veszített el fontos embert. Tetsztett! Ilyen is kell a blogba!